Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német tulajdonú Lufthansa Technik miskolci beruházásáról tartott sajtótájékoztatón 2019. február 21-én. A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgép-javítással és -fenntartással foglalkozó vállalata 43 milliárd forintos befektetéssel szervizközpontot telepít a városba. A 400 munkahelyet teremtő üzem létrejöttéhez a magyar kormány képzési támogatással járul hozzá.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Megvan, ki újíthatja fel a Budapest és Belgrád közötti vasútvonalat

Eredményesen végződött a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender, kihirdették a győztest, egy kínai-magyar konzorciumot, a kínált ár elfogadható - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.

A tárcavezető a közmédiának elmondta: május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, amely akkor lép hatályba, amint a kínai Eximbank és a magyar kormány közötti hitelszerződésről is sikerül minden részletben megegyezni, ami várhatóan nyár közepéig megtörténik. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat.

Hozzátette,

a tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka.

Szijjártó Péter kiemelte: a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd a kínai áruk leggyorsabb szállítási útvonalát Délkelet- és Nyugat-Európa között.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarországnak nyitott gazdaságú, exportorientált országként alapvető érdeke, hogy a világkereskedelem minél szabadabb legyen. Mivel mára a világkereskedelem talán legerősebb szereplője Kína, a magyar gazdaság teljesítménye szempontjából kiemelt fontossága van a magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatoknak - mondta.

Ezért is nagy jelentőségű az a megállapodás - folytatta -, amelynek értelmében lehetőség nyílik a csirke- és a pulykahús Kínába exportálására. Emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben komoly gondot okozott a madárinfluenza és a sertéspestis jelentette állategészségügyi probléma, amelynek nyomán a magyar élelmiszeripari export drámaian visszaesett. A mostani megállapodás ezt kiegyensúlyozhatja - jelezte.

Fontos megállapodás született továbbá arról, hogy

a kínai és a magyar kormány közös munkacsoportot hoz létre a korlátozásoktól mentes kereskedelmi környezet létrehozása érdekében

- közölte Szijjártó Péter.

Megállapodást írtak alá a két ország közötti digitális fejlesztések területén történő együttműködésről is, a kínai vállalatok ugyanis vezető szerepre tettek szert a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és a modern internetes alkalmazások területén - mondta.

Szijjártó Péter végül kiemelte, hogy Kína és Európa kereskedelmi kapcsolatai egyre dinamikusabban bővülnek, tavaly 604 milliárd eurónyi kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le az EU-s tagállamok Kínával, amely folyamatosan növelni akarja az Európába irányuló kereskedelmi tevékenységét.

Az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként Pekingben tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egyeztetést folytatott mások mellett a kínai kereskedelmi miniszterrel, részt vett a kínai elnökkel és a miniszterelnökkel tartott megbeszélésen, Magyarország pekingi nagykövetségén pedig kitüntetést adott át a hosszú évek óta ott dolgozó tolmácsnak.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×