eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Partnerei akadtak Elon Musknak a töltőépítési projektben

Elektromos kamionokkal forradalmasítaná a Tesla a szállítmányozást, de ehhez fel kell turbóznia a töltőállomás-építési tempót.

A Tesla tavaly novemberben leplezte le Semi nevű, elektromos hajtású nyerges vontatójának prototípusát. A jármű, amelyet a tervek szerint 2019-ben szállítanak le az első megrendelőknek, egy feltöltéssel, 40 tonna rakománnyal 800 kilométert lesz képes megtenni (az USA-ban a kamionok átlagosan 400 kilométert szoktak egy menetben megtenni). Mindezt négy elektromos motorral teljesítené.

A cég ígérete szerint a tehergépkocsik akkumulátorait 30 perc alatt lehet majd 640 kilométer megtételéhez elegendő kapacitásra feltölteni.

A bejelentés óta több nagy megrendelés is befutott: a világ egyik legnagyobb sörcége (Anheuser-Busch) 40 darab kamiont vásárol a Teslától, a Pepsi 100 darabot, a UPS 125-öt akar az elektromos gépjárműből.

Partnerei akadtak Elon Musknak a töltőépítési projektben

A Tesla impozáns céljának eléréséhez azonban szükség lenne a nagy teljesítményű gyorstöltők hálózatára, hasonlókra, amilyeneket a személyautóknak már üzemeltet a Tesla. Több szakértő azonban nem csak abban kételkedik, hogy a Tesla képes lesz 2019-ben leszállítani a kamionokat, hanem abban is, hogy ezt a töltőhálózatot létre tudja hozni ilyen rövid idő alatt.

  • A pozitív oldalon szerepelhet példaként, hogy Elon Musk az ígéretének megfelelően ultragyorsan, 100 nap alatt megépített egy újratölthető és hálózatra kapcsolható telephelyet Ausztráliában. A hatalmas lítium-ion „elem” segít a Dél-Ausztráliát sújtó áramhiány mérséklésében.
  • Vannak ugyanakkor nehézségei is a cégnek, nem sikerül ugyanis felpörgetnie az autógyártását: a korábbi lassú tempó után 2017. negyedik negyedévében is a tervezettnél kevesebb Model 3 autót szállított le megrendelőinek. Nagy port kavart az az eset is, amikor volt dolgozói arról beszéltek, hogy a rutinszerűen elvégzett minőségellenőrzések az esetek 90 százalékában fedeznek fel valamilyen hibát az összeszerelést követően a Model S és Model X típusoknál.

Töltőépítés

A Tesla folytatja saját töltőhálózatának építését, hogy a kamionosok út közben is tudjanak "tankolni" - írta a Reuters iparági értesülések alapján. A Szilícium-völgy ikonikus autóipari cége jelenleg világszerte 1100 "szupertöltő" állomást üzemeltet, hogy kiszolgálja személyautóinak vásárlóit. Ehhez hasonló hálózatot szeretne kiépíteni a kamionok számára is, de erről nem árultak el több részletet.

A Reuters szerint a Tesla szorosan együttműködik partnereivel a töltőépítésben, és úgy tudni, utóbbiak telephelyein is épülhetnek gyorstöltő állomások.

  • Az Anheuser-Busch saját töltőállomást építenek a 40 Semi-kamionjának a nagy sörfőzdéinél és más, kulcsfontosságú létesítményeiknél.
  • A UPS-nél is megerősítették, hogy szintén saját töltőállomásokat szeretnének a 120 előjegyzett kamionhoz.
  • A Loblaw nevű élelmiszerüzlet-lánc napelemes töltőállomásokat építene a 25 Semihez, amiben társulna a Teslával, de még néhány más társaság is szóba jöhet - mondták a cégnél.

Azt nem tudni, mennyibe kerülne egy-egy ilyen töltőállomás. A Reuters elektromos buszokat üzemeltető amerikai szállítmányozási cégekre hivatkozva azt írta, hogy egy hat buszt kiszolgáló gyorstöltő 249 ezer dollárba (62 millió forintba) kerül. Iparági szakértők szerint azonban egy kamionokra szabott töltőállomás ára dollárban számolva könnyen elérheti a milliós értékeket is.

Arról egyébként nincs hivatalos információ, hogy haladnak a Teslánál a Semi fejlesztésével, de idén januárban már közúton látták az elektromos kamiont.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×