Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
325.3
bux:
143353
2026. november 6. péntek Lénárd
Fiatalok a Balaton Sound fesztiválon Zamárdiban 2019. július 3-án.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Ők vigyáznak a Balaton Soundon bulizókra

Nem történt baj, éppen azért vannak ott, hogy ez így is maradjon.

A múlt heti Volt-al kezdődött el az Országos Mentőszolgálat munkatársainak az idei fesztiválszezon, nekik azonban ez nem az önfeledt kikapcsolódást, hanem a készenlétet jelenti, hogy a közönség biztonságban szórakozhasson.

Szerdán kezdődött az idei Balaton Sound, amelyre mintegy 170 ezer embert várnak vasárnapig Zamárdiba. A szervezők azt ígérik, hogy idén még jobban ügyelnek a fesztiválozók biztonságára: a tavalyi kétszerese, mintegy száz Safety First önkéntes állt munkába, akik között külföldiek is vannak. Idén a Balaton Sound applikációban elérhető a SoundWatch szolgáltatás - ennek segítségével közvetlen segítséget is kérhetnek a fesztiválozók, akiknek tartózkodási helye is meghatározható a szervezők számára.

A Balaton Sound területén az építők mintegy nyolcezer négyzetméter nagy teherbírású alumínium utat fektettek le, hogy a járművek ne terheljék a talajt, a közönség pedig tízezer négyzetméter talajtakarást kapott. A fesztivál területén 250 vécé és 300 tusoló áll a fesztiválozók rendelkezésére, akiknek a biztonságára egy időben csaknem 400 biztonsági őr felügyel.

Az idei fesztiválon egyébként az elektronikus tánczene legnagyobb képviselői mellett az "urban music" - a rap, a hiphop és az r'n'b - világsztárjai adnak koncertet vízparti és vízre épült fesztiválhelyszíneken egyedi látványvilággal.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×