Infostart.hu
eur:
356.15
usd:
311.98
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Elképesztő teljesítmény után adta fel az ausztrál maratonista

A 62. maraton után kénytelen volt feladni Mina Guli azt a tervét, hogy 100 nap alatt 100-szor fussa le a 42,2 kilométert.

Az ausztrál üzletasszony a Föld vízkészletének védelmében indított kampányában kezdte meg a maratonsorozatot. A 48 éves nő több kontinensen futott-sétált végig 62 maratont a RunningDry elnevezésű kampánya keretében, míg pénteken Dél-Afrikában a bal combcsontján többszörös fáradásos törést diagnosztizáltak.

Szóvovője elmondta, hogy hogy Mina Guli mostantól a gyógyulásra koncentrál, kampányát azonban folytatja. Az üzletasszony pénteken azt írta a Twitteren, hogy aznap 12 óra alatt tudta teljesíteni a távot. Az orvosai figyelmeztették, nem fog futni többé, ha folytatja a kihívást.

Huszonkét éves korában eltörött a gerince, akkor azt mondták neki, sosem fog többet futni. Azóta többször teljesítette az ultratiatlonos távot, majd 2013-ban a 251 kilométeres szaharai ultramaratont, a Marathon de Sables-t is.

2016-ban, 46 évesen találta ki a 7 Desert Runt, vagyis a hét sivatag futását: hét héten át hét kontinens hét sivatagjában - Spanyolországban, Jordániában, Ausztráliában, az Antarktiszon, Dél-Afrikában, Chilében és az Egyesült Államokban - futott, hogy a Föld szűkös vízkészletének megmentéséért kampányoljon.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×