A mai olimpiai játékokra rá sem ismerne egy ókori görög, annyira különböznek a klasszikustól. A brit Dave tévécsatorna összeszedte a leglényegesebb különbségeket - amelyek a mai olimpiát is izgalmasabbakká tehetnék. Persze egy szavukat sem kell komolyan venni!

1. Túl sok a sportág

Az első ókori olimpián csak futásból rendeztek versenyt - ma viszont? Mindenből olimpiai sportágat csinálnak. Pedig mi a tollaslabda? Elfajzott tenisz. Vagy a vitorlázás, amit nem is lehet sportnak nevezni? Le kellene csökkenteni a sportágak számát háromra, akkor érdekesebb lenne.

2. Túl kevés az eladósorban lévő szűz

Mindenki rájöhetett már, hogy viszonylag kevés a bájos, eladósorban lévő szűzlány az olimpián. Pedig ez nem mindig volt így: az ókori Görögországban a nők addig nem léphettek be a nézőtérre, amíg nem bizonyították be, hogy szüzek.

3. Nem elég végzetesek a versenyek

Tudja, milyenek voltak az ökölvívómeccsek az ókori Görögországban? Két pasas bőrszíjat tekert az ujjaira, és addig püfölték, szorongatták egymást, amíg valamenyikük el nem kezdett kegyelemért könyörögni. Ma viszont szinte nincs is sérülés, halál. Ezen lehetne változtatni, ha például a futószőnyeg egyenesen átvezetne a gerelyhajító-pályán - miközben persze ott is folyik a verseny.

4. Nem elég menő az olimpikonok neve

Az ókori olimpiákon a leghíresebb sportolókat crotoni Milónak, éliszi Koroibosznak hívták - ezek a nevek izgalmasan hangzanak, mint egy földönkívüli hadúré vagy egy pokolbéli istené. A mai sportolókat azonban a nevük alapján össze lehet keverni a postással vagy a tanító bácsival. Mi lenne, ha minden sportoló neve elé odabiggyesztenénk a "Darth"-ot?

5. Hozzuk vissza a szekérversenyeket!

Szekérrel étterembe, iskolába, szex a harci szekéren - a legkülönbözőbb futamokat lehetne rendezni a harci szekerek számára, amelyek az ókori olimpia főszereplői voltak - ma viszont nincsenek sehol. Nincs hely a versenynaptárban? Húzzuk ki a softballt! Végül is milyen sport ez? Még maguk a játékosok sem tudják...6. Ne hagyjuk ki a háborút sem!

Mostanában soha nem törnek be fegyveresek a stadionba, dárdákat hajigálva a nézőkre és a sportolókra. Annak idején viszont valóságos csaták folytak a játékok ellenőrzéséért. I. e. 364-ben például, egy fegyveres csoport megtámadta az öttusázókat. Ez ugyan kissé brutális megoldásnak tűnik, de gondoljanak csak bele, mennyivel izgalmasabbá tenné egy alapos vérengzés a megnyitó ünnepséget?

7. Versenyezzen mindenki meztelenül!

A meztelenkedés indokolatlan hiánya valóságos megsértése mindannak, amit az ókori görögök nagyra tartottak. Azokban a régi szép időkben a sportolók semmit sem viseltek olívaolajon kívül, amelytől úgy ragyogtak, mint az istenek. Szerintünk hozzák vissza ezt a régi jó szokást! Hadd gyönyörködjünk a súlyemelők kidolgozott alakjában, a maratoni futók izzadtságtól fürdő testében, hadd bámuljuk csodálva azt a dolgot, aminek fityegnie és lötyögnie kell. Jó?

8. Vissza a páncélt!

Az ókori görögök fektették le a filozófia, a művészet, a nyugati civilizáció alapjait - és ők találták ki minden idők legostobább versenyét is. A fegyveres versenyfutás (hoplitodrómia) - mint az elnevezéséből is kiderül - tulajdonképpen futóverseny volt - teljes páncélzatban. Ezt annyival tovább lehetne fejleszteni, hogy bevezethetnék minden sportágban, a műugrástól a teniszig. Akkor mindenki betegre nevethetné magát, tényleg érdemes lenne olimpiai közvetítést nézni.

9. Nem kell hősiesen viselni a vereséget!

Hogyan reagáljon egy sportoló, ha veszít? Vegyen példát Kleomedészről, aki, mivel kizárták a versenyből, valósággal megvadult, és szó szerint szétvert egy helyi iskolát - a puszta kezével. Olyan vadul dühöngött, hogy mindenki azt hitte: egy bosszúálló isten szállta meg, így aztán őt magát is isteni hősnek nyilvánították. A tanulság: ha valaki veszít, veszítsen nagyon. És verjen szét egy iskolát - ha tud.

10. Ne hagyjuk ki Istent sem!

Valaha Zeusz volt a "játékok istene" - nekünk azonban valami modernebb utódot kell keresni erre a célra. Annak érdekében, hogy elkerüljük a vallási vitát (bár ez is szórakoztató lenne), azt javasoljuk, imádjuk az olimpia isteneként az 1980-as évek legeredményesebb tízpróbázóját, Daley Thompsont, és állítsuk fel hatalmas márványszobrát. Hatalmas, sűrű bajusza miatt úgyis mindig csodálatosabbnak nézett ki egy egyszerű atlétánál - valóságos istennek. Üdvözlégy Thompson! Hát nem jobb máris az olimpia?