2016. november 12. 08:30 Rutinos rókákat vehet maga mellé Trump Donald Trump keddi megválasztását követően elkezdődtek a találgatások, hogy kik lehetnek január végén felálló kormányának tagjai.
2016. november 10. 06:52 A republikánusok gyorsan megvalósítanák Trump programját Az Egyesült Államok kongresszusának republikánus politikusai gyorsan meg akarják valósítani a jövendő elnök, Donald Trump programját - hangoztatta szerdán két befolyásos republikánus politikus.
2016. november 9. 20:56 Amerikai elnökválasztás - Végre minden kiderül! A keddi amerikai választások eredményeképpen a republikánusok megőrizték többségüket a képviselőházban és a szenátusban is, a párt egységesen felzárkózott elnökké választott jelöltje, Donald Trump mögött.
2016. augusztus 19. 18:04 Lemondott Donald Trump kampányának korábbi vezetője Lemondott tisztségéről az amerikai republikánus elnökjelölt, Donald Trump kampányának korábbi vezetője, Paul Manafort.
2016. július 20. 19:44 Milyen elnök lenne Donald Trump? Elnökként sokat finomodna a republikánus jelölt Donald Trump retorikája, ráadásul a döntéshozatal sem egy személyben az ő feladata lenne – mondta az InfoRádiónak Magyarics Tamás, Amerika-szakértő.
2016. július 12. 07:03 A republikánusok tovább vizsgálódnának Clinton ellen Az amerikai képviselőház két republikánus bizottsági elnöke azzal a kéréssel fordult hétfőn az igazságügyi minisztériumhoz, hogy vizsgálja ki, nem tett-e Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje, eskü alatt hamis vallomást a külügyminiszterként használt magán e-mail-szerveréről tartott meghallgatásain.
2016. május 9. 12:16 Trump saját pártjától sem kap támogatást A héten egyeztetésre várják a republikánus vezetők a washingtoni törvényhozásba Donald Trumpot. A párt legvalószínűbb elnökjelöltje eddig elsősorban kritikát és nem pedig támogatást kapott a Republikánus-elittől.
2016. április 10. 07:03 Újabb áldozatok a volt amerikai házelnök szexuális zaklatási botrányában Pénteken robbant a bomba, szombatra további részletek is kiderültek, újabb áldozatok is jelentkeztek Dennis Hastert volt képviselőházi elnök szexuális zaklatási botrányában. A sokáig befolyásos republikánus politikus kisfiúkat molesztált és félrevezette a hatóságokat.