INFORÁDIÓ
2021. március 8. hétfő
Zoltán

demokratikus koalíció

2019.02.21. 13:24

Gyurcsány Ferenc: hatalmas a szakadék az ellenzéki pártok között

A Demokratikus Koalíció nem járna jól egy közös ellenzéki EP-listával, ráadásul széles szakadék tátong a DK és bizonyos ellenzéki pártok ideológiája között, ezért indul a DK az európai parlamenti választáson saját jelöltjeivel – mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök az InfoRádió Aréna című műsorában. A közös akciók ellenére nem lesz együttműködés a DK és a Jobbik között – jelentette ki.
2019.02.09. 18:17

Gyurcsány Ferenc lázadásra szólított fel

A lázadás hazafias kötelesség azok számára, akik torkig vannak a rendszerrel - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelő beszédében.
2019.01.23. 19:17

Szállodaszövetség: nevek nélkül gyűjtik az adatokat

A turizmustörvény módosításának értelmében a szálláshelyek idén nyártól a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatbázisába fogják feltölteni a vendégeik adatait, amelyekhez a rendőrség és az adóhatóság is hozzáférhet. A Demokratikus Koalíció feljelentést tett az Európai Bizottságnál, és aggályait fogalmazta meg a Társaság a Szabadságjogokért is. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Magyar Időknek adott interjúban cáfolta, hogy veszélybe kerülnek a szállóvendégek bizalmas adatai, és ugyanezt mondta az InfoRádiónak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
2018.11.19. 14:38

Molnár Csaba: minden megsemmisült a DK leégett irodáiban

A párt ügyvezető alelnöke megerősítette, annyit tudnak, hogy az épület alsó és az ötödik emeletén is kiütött egy-egy tűz, de a tűzoltóság egyelőre nem tudja megmondani, hogy van-e összefüggés a két eset között.
2018.11.19. 10:31

Új fejlemény a DK irodáit megsemmisítő tűzről

Több lap is arról írt, hogy egy meghibásodott szagelszívó okozta a tüzet, csakhogy a szagelszívó miatt nem a emeleti DK-irodába, hanem egy földszinti étteremhez riasztották a tűzoltókat. Ők eloltották a tüzet, akkor kapták a riasztást, hogy lángol az épület tetőszerkezete.
2018.11.07. 13:50

Gyurcsány Ferenc: ez az előválasztás egy agyrém

Egy ellenzéki főpolgármester-jelöltnek kell indulnia Tarlós István ellen a jövő évi önkormányzati választáson – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az Aréna című műsorban. A volt miniszterelnök a többi településen is ellenzéki összefogást szorgalmaz, de az előválasztást a jelenleg tervezett formájában nem tartja jó ötletnek.
2018.10.23. 16:21

Gyurcsány: a DK Nagy Imre oldalán áll

A Demokratikus Koalíciót azért október 23-án hozták létre, mert a DK alapítói Nagy Imre oldalán állnak - mondta a párt elnöke keddi, budapesti megemlékezésükön.
2018.10.21. 21:59

Hiteles magyarázatot várnak Szaúd-Arábiától – a nap hírei

Továbbra is hiteles magyarázatot követel Szaúd-Arábiától az Isztambulban megölt újságíró ügyében több ország. Nem tartja elfogadhatónak az uniós határvédelemről szóló kezdeményezést a kormányszóvivő. Műszaki meghibásodás miatt le kellett állítani a Paksi Atomerőmű 2. blokkját.
2018.10.18. 14:09

Beszólt a Jobbiknak a DK

Gyurcsány Ferenc pártja szerint a Jobbik akadályozza, hogy parlamenti eszközökkel vizsgálják ki Orbán Viktor miniszterelnök utazásait.
2018.09.17. 14:53

Feljelentést tesznek hazaárulás miatt önmaguk ellen a DK EP-képviselői

A Demokratikus Koalíció (DK) kormányellenes tüntetéssorozatot indít, az ellenzéki párt két európai parlamenti (EP) képviselője pedig hazaárulás miatt önfeljelentést tesz - közölte Molnár Csaba ügyvezető alelnök, EP-képviselő hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018