eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Golf az órarendben?

Mintegy 400 sanghaji általános iskolásnak az idei tavaszi iskolakezdéskor az írás, az olvasás és a számtan mellett már a golf is szerepel az órarendjében.

A gyermekeket golfklubba szállítja az iskolabusz, ahol elsajátíthatják az egyszerre fizikai és szellemi sport alapfogásait. A Kelet-kínai Tanárképző Egyetem kísérleti gyakorlóiskolájának első és második osztályos elemista növendékei minden bizonnyal az elsők, akik állami iskolai keretek között - egyszer egy héten - kötelező golfoktatásban részesülnek - számolt be a China Daily című angol nyelvű napilap.

Az iskolaigazgató mintegy mentegetőzésképpen kijelentette, a golf nem a gazdagok kizárólagos kiváltsága. Hszia Haj-ping szerint a golfozás beiktatásával nemcsak a gyerekek fizikai állapota javul, hanem illemtanból is ízelítőt kapnak.

Az oktatás ingyenes, vagyis nem számolhatnak fel érte a szülőknek plusz költséget.

A China Daily úgy tudja, hogy Kína-szerte már több magán oktatási intézmény a tanrendjébe illesztette a golfoktatást. A lap szerint a jelenséget a kereslet szülte: egyrészt sok tehetős szülő gyakorolja a sportot, és szeretnék, ha a csemetéjük is beletanulna, másrészt úgy gondolják, esetleges külföldi tanulmányaik során az alapismeretek és a gyakorlat előnyt jelenthet a számukra.

2010-ben egy amerikai sportszövetség közreműködésével több mint száz golfprogramot indítottak az országban. Többségük alaptanfolyam 6-15 év közöttieknek. Becslések szerint 2013-ban körülbelül 32 ezer, ifjúsági korosztályba tartozó golfozó lehetett az országban. A magánoktatók, edzők 300-700 jüant (13-30 ezer forintot) kérnek alkalmanként, s állítólag nem győzik a munkát.

Kínában a golfhoz hasonló sportot már több mint ezer éve űztek, de az új Kínában a golfot az arisztokrácia sportjának tartották, és az 1980-as évek közepéig be is volt tiltva. Később gomba módra szaporodtak a sokszor illegálisan kialakított pályák, amelyek elsősorban kiváltságos pártvezetők és gazdag üzletemberek találkozóhelyei lettek. A kommunista párt a klubtagságot az elmúlt években "korrupcióveszély" miatt ismét megtiltotta a kádereknek.

Manapság már több százezren golfoznak Kínában, és becslések szerint 2020-ra már akár 20 millióan is lehetnek.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×