Infostart.hu
eur:
361.59
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Énekelje el saját Mamma Miáját!

Újabb meglepetés várja azokat az Abba-őrülteket, akiknek már megvan minden CD-jük, DVD-jük az együttestől és láttak már minden koncertfelvételt, és az Abba-musicalt is kívülről fújják. Stockholmban múzeum nyílik a legendás svéd együttesről.

A kezdeményezők a 2008-as megnyitás után évi félmillió látogatóra számítanak.

Kristina Axen Olin, a város polgármestere szerint a stockholmiak már régóta várnak az együttest bemutató tárlatra, amely turistákat is vonzhat a svéd fővárosba.

Az együttes 1974-ben vált világhírűvé, miután a Waterloo című számával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált Brightonban.

A zenekar ezután az egész világ együttesévé vált, a svédek azonban most arra törekszenek, hogy újra svéddé tegyék az Abbát. "Haza akarjuk hozni az Abbát" - mondta a polgármester.

A rajongók már régóta "bombázzák" kéréseikkel a városvezetést, amelyek szerint Stockholm lehetne a svéd Liverpool. Ismeretes, hogy a brit város, amely útnak indította a Beatlest, szintén múzeumot hozott létre a négy gombafejű bemutatására, és ebből szépen profitál.

Többen azt is felvetették, hogy a város repterét, amely az Arlanda nevet viseli, szintén az együttesről nevezzék el.

Az Abba 370 millió lemezt adott el a világon, csak a Beatles és Elvis előzte meg, és továbbra is 3 millió Abba-albumot vesznek az emberek évente.

A róluk készült Mamma Mia! című musicalt is több mint 20 millióan látták világszerte 1999-es londoni bemutatása óta, a darab filmváltozatát pedig jövőre mutatják be Tom Hanks rendezésében.

Az alapítók egy interaktív múzeumot álmodtak meg, amelyben helyet kap egy stúdió is.

Ebben a látogatók elkészíthetik saját Abba-számukat, azaz rögzíthetnek egy általuk előadott dalt.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

A legutóbb az előző évtized végén látott tempóra lassult a hazai napelemes kapacitás bővülése. A lassulás nem most kezdődött, hanem már 2024-ben, és több egyidejű hatása okozza, amelyek ugyanakkor visszavezethetőek egyetlen közös tényezőre. Ez pedig az, hogy a magyar fotovoltaikus erőművek összesített beépített teljesítőképessége egész egyszerűen olyan nagyra nőtt az elmúlt években, amit a villamosenergia-rendszer és hálózat fejlődése nem követett le. A magyarországi napelemes kapacitás növekedésének lassulása a fenti tényezők ellenére nem visszafordíthatatlan, és ha az új kormány tervei megvalósulnak, újabb lendületet vehet a következő években.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×