Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
A szavazatszámláló bizottság tagja lezár egy urnát a Nagykanizsa Központi Óvoda Kossuth téri Tagóvodában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

Még egy körzetet elvehet a Fidesz az ellenzéktől Budapesten

Szeptember 1-je óta hat időközi választást tartottak Budapesten. Eddig hármat az ellenzék és hármat a kormánypártok nyertek. Aranyvasárnap jöhet az idei "döntő".

A kormány július 12-én jelentette be csodafegyvere korlátozását, azaz a rezsicsökkentés csökkentését. Az első gáz- és villanyszámlák ezt követően augusztus végén, szeptember elején érkeztek, ezért néztük meg, hogy az őszi fővárosi időközi önkormányzati választásokon ez mennyire befolyásolta a választókat.

2019-ben ugyanis elsöprő győzelmet aratott a összefogott ellenzék, ám ez nem sokat nyomott a latban az idei országos választásokon. Budapesten érzékelhető fölényben volt ugyan a baloldal, a kormánypártok egy egyéni körzetben tudtak csak nyerni, de végül a Fidesz-KDNP vidéken tarolt, és újra kétharmadot szerzett.

De vissza Budapesthez! Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk, szeptember 1-jén egy baloldali kerületben, Óbudán vesztett a DK által támogatott jelölt. A vesszőfutás ezután is folytatódott a baloldal számára. Szeptember 18-án három választókörzetből kettőt elbukott, 25-én viszont Újpesten már baloldali siker született.

Októberben újabb helyen sikerült a baloldalnak megvédeni egy önkormányzati mandátumot. A II. kerületben maradt baloldali a képviselő, méghozzá a szavazatok 60 százalékával. A "bajnokság" állása ezzel 3-3-ra módosult.

Az idei utolsó egymásnak feszülés december 18-án lesz. A két legesélyesebb jelölt apropóján már latolgattuk az esélyeket.

Négy nappal a voksolás előtt hat induló neve olvasható a valasztas.hu-n. Az esélylatolgatást ezúttal elengedjük, maradunk az indulók tényszerű felsorolásánál:

  • Bagossy Joel - Memo
  • Csaszny Gábor - független
  • Jurák Tamás - Magyar Szocialista Párt-DK-Jobbik-LMP-Momentum-Párbeszéd
  • Kartnik Krisztina - független
  • Molnár Miklós - független
  • Szombathy Dénes Gyula - Fidesz-KDNP

A kérdés már csak az, hogy így év végén kinek van biztos és a politikai ügyek iránt elkötelezett szavazóbázisa, hiszen az aranyvasárnapi családi tervekben ritkán fordul elő egy szavazóhelyiség meglátogatása.

Arról már nem is beszélve, hogy áremelkedés ide, rezsiszámlák oda, a közvélemény-kutatók is csak annyit tudnak megállapítani, hogy bár országosan némileg csökkent a Fidesz támogatottsága, ebből az ellenzék nem tudott érdemben profitálni, legfeljebb a belső erőviszonyait rendezte át az elmúlt hónapokban. Ettől persze az utóbbiak még nyerhetnek az eddig is baloldali többségű XX. kerület egyik választási körzetében, de ha nem így lenne, akkor az ünnepek után új válaszokat kellene keresni, a sima elutasítás politikája ugyanis a mértéktartó elemzők szerint is zsákutca.

Címlapról ajánljuk
Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Pöttyös lámpahordó-kabócát azonosított Magyarországon a Nébih. A károsító komoly növény-egészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a különféle gyümölcs- és erdei fákra. A lakossági bejelentéseknek kiemelt szerepük van a károsítók mielőbbi észlelésében, ezt jól mutatja, hogy az első hazai előfordulást is egy ilyen bejelentés alapján sikerült azonosítani. Már a gyanú jelentése is fontos lehet Bogya Sándor, a Nébih növény-egészségügyi osztályvezetője szerint, aki az InfoRádióban beszélt a részletekről.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×