Szerepe volt a nyolcvanas évek elején a bűnözés szervezetté válásának bizonyítására és felszámolására indult, Presztízs fedőnevet viselő akcióban is.
Életének 80. évében, december 6-án este elhunyt Tonhauser László nyugalmazott rendőrezredes - értesült az Index és a hvg.hu is.
A volt rendőrnyomozó korábban vizsgálta az olajmaffia és magas rangú politikusok kapcsolatát, a politika és a szervezett alvilág esetleges összefonódását is.
A legendás nyomozó a nyolcvanas években a Kék Fény című tévés bűnügyi magazin állandó szakértőjeként vált országosan ismertté. A rendszerváltozás utáni évtizedben a rendőrség szervezett bűnözés elleni szolgálatát vezette.
Az MTV Kék fény bűnügyi magazinja 1980-ban. Balról az első Agárdi Tamás riporter, a második Horváth Ibolya bírónő, a harmadik Tonhauser László nyomozó, a jobb szélen Szabó László műsorvezető. (Fortepan/Rádió és Televízió Újság, Vörös Ilona)
1993. január 1-jével nevezték ki az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat vezetőjének. Az egység 1996-ban integrálódott a Központi Bűnüldözési Igazgatóságba, amely két év múlva beleolvadt az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságába. 1999 márciusában ezredesként nyugdíjazták.
Nyugállományba vonulása után jelent meg Nem kérek bocsánatot című könyve, amelyben a több mint három évtizedes rendőri pályafutása alatt összegyűjtött anyagokat tárta nyilvánosság elé.
A szifilisz napjainkban is jelen van a társadalomban, ráadásul egyre több terhességben is a gyermekek életét veszélyeztető nemi betegség jeleire bukkannak – hangsúlyozta Várkonyi Viktória bőr- és nemigyógyász főorvos az InfoRádióban.
„Szegénységi csúszdán” vannak a nyugdíjasok – fogalmazott az InfoRádióban Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke. Arról is beszélt, hogy a jövőben a korrekcióknál a jövedelmeket kellene alapul venni.
Bár a piaci konszenzus a dollár gyengülésére számít, a zöldhasú az elmúlt napokban erősödést mutatott, és még az iráni béke híre sem hozott érdemi eladási nyomást. Az amerikai gazdaság kirobbanó formában van: a munkaerőpiaci adatok és a szolgáltatószektori mutatók egyaránt meglepően erősek, miközben az euróövezet gyengélkedik, az EKB pedig lefelé módosította növekedési várakozásait. A dollár sorsát jövő héten Kevin Warsh új jegybankelnök első kamatdöntése is befolyásolhatja, miközben az amerikai államadósság helyzete és az infláció további bizonytalanságot jelent.
Régen köpesztőbulikat szerveztek az asszonyok, ma már a héj nélküli olajtököt termesztik. Mi pedig egy pajtában találtuk magunkat, ahol a Tök Jó Porta házigazdáival.