Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Horváth Péter, a testület újonnan megválasztott elnöke a Nemzeti Pedagógus Kar országos küldöttgyűlésén tartott sajtótájékoztatón a Földművelésügyi Minisztérium Darányi termében Budapesten 2016. június 25-én.
Nyitókép: MTI/Marjai János

Horváth Péter: tragikus, ha az összes oltatlan tanár kiesik a rendszerből

A kötelező oltásról szóló tájékoztató levelet a legtöbb pedagógus várhatóan hétfőn kapja meg, A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint sok helyen már egyetlen pedagógus kiesése is súlyos gondot jelent majd.

A kormány rendelete értelmében a pedagógusoknak az állami fenntartású iskolákban kötelező lesz felvenni az oltást, akik ezt nem vállalják, azokat fizetés nélküli szabadságra küldik. Az InfoRádió tud olyan kistelepülési iskoláról, ahol a tizenkét fős tanári karból mindössze hárman vannak beoltva, és pénteken, miután megkapták a levelet arról, hogy kötelező lesz az oltás minden pedagógusnak, hárman már fel is mondtak.

Márpedig a munkaerőhiánnyal küzdő köznevelésben minden ember számít, hiszen a nyugdíjazások miatt évente mintegy hatezren kerülnek ki a rendszerből, és közben a felsőoktatásból csak nagyjából kétezer új pedagógus érkezik. Ezt már Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke mondta, aki azt is kiemelte, mindenkinek az az érdeke, nemcsak pedagógusnak és diáknak, hanem szülőnek és az egész társadalomnak is, hogy biztonságos körülmények között, de alapvetően jelenléti formában tudják a tanévet elkezdeni, folytatni és befejezni, hiszen ez sokkal biztonságosabban segíti elő a gyerekek fejlődését, előmenetelét, ebben pedig az oltás jelenti a legnagyobb segítséget.

"Kétségtelen viszont az is, hogy jelen pillanatban, ha a pedagóguspályán levők közül, ahol egyébként 90 százaléknál is magasabb az átoltottság, fel fognak mondani vagy fizetés nélküli szabadságon töltenek bármekkora időszakot is, akkor minden egyes ember számítani fog, és

minden egyes ember hiányozni fog a rendszerből"

– mondta az elnök, és hozzátette, egy kisebb testületből ha akár csak egyetlen tanítónő felmond, az ottani helyettesítést nagyon nehéz lesz megoldani.

Horváth Péter úgy tudja, hétfőn fogják átadni az iskolák többségében azokat a tájékoztató leveleket, amely alapján nyilatkozniuk kell az érintetteknek, és a pedagóguskar rövid kérdőívet küld majd ki az intézményvezetőknek, hogy mire számítanak, mennyien lesznek azok, akik nem kérnek oltást, és ezért vállalják a fizetés nélküli szabadságot, vagy akár felmondanak.

Összesen az óvodapedagógusokkal együtt 165-170 ezer pedagógus van Magyarországon, de ebben benne van minden intézmény, nemcsak az állami fenntartásúak (viszont a 90 százalékos átoltottsági adat és a rendelkezés is csak az állami óvodákra, iskolákra vonatkozik).

"Az állami fenntartásban dolgozók száma százezres nagyságrendű, ha a 10 százaléknyi kollégából, aki nem átoltott, egyik sem venné fel az oltást, az

teljesen tragikus következményekkel járna szinte minden egyes régióban.

Bízom abban, hogy azért nem lesz ennyi" – mondta Horváth Péter, aki egyben a Révai Miklós Gimnázium igazgatója is. A győri intézmény 70 fős tanári karából öten még nem rendelkeznek védettséggel, és közülük valószínűleg hárman vállalják az oltást, de az előzetes beszélgetések és egyeztetések alapján ketten nem fogják beoltatni magukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×