Infostart.hu
eur:
376.91
usd:
318.94
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Kolontár a vörösiszap fogságában. A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) Ajka melletti tározójának átszakadt gátjánál 2010 október 4-én mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki a gátszakadás miatt. A katasztrófa három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - érint, közel 40 ezer négyzetkilométeres terület lakossága és élővilága van veszélyben.
Nyitókép: MTI/H. Szabó Sándor

Így áll a kártérítés ügye 11 évvel a vörösiszap-katasztrófa után

A károsultakat elvitték a beregi újjáépítés helyszínére is, hogy tudják, milyen lehetőségeik vannak.

Turi Attila, a 11 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófát követő újjáépítésben részt vevő, Kossuth- és Ybl-díjas építész először lehetetlen küldetésnek tartotta a helyreállítást, de a Magyar Nemzet hétfői számában arról is beszélt, hogyan sikerült rövid idő alatt új otthonokat biztosítaniuk az embereknek.

Kolontáron és Devecseren is minden vörös volt, közben maró szag terjengett a levegőben. Az emberek arcán a kétségbeesést látták. Ma, ha visszamennek a helyszínre, gyönyörű házakat, gondozott kerteket, boldog embereket látnak a településeken – mondta Turi Attila a vörösiszap-katasztrófa évfordulója alkalmából megjelent interjúban.

Ezek az emberek mindenüket elveszítették

- emlékeztetett az építész, aki elmondta, hogy heti egy lakossági fórumon kellett részt vennie, ahol egy kétszáz fős terembe 300-350 ember is összezsúfolódott. Lakást ígértek a károsultaknak, másfél-két hét után pedig meg is jelent a magyar kormány rendelete, amely nyomatékosította az ígéretüket - fogalmazott.

A katasztrófa után három hónapon belül pedig már lezajlott az első közbeszerzés, és megkezdték az első ház újjáépítését. "Amint egy ház megépült, onnantól kezdve minden megváltozott. Nem volt több újságcikk, kritika, az emberek pedig megnyugodtak, a szemükben felcsillant a remény" - fejtette ki.

Megjegyezte, hogy az építkezésekhez a mintaház mellett sokat segített, hogy a bizonytalanokat elvitték a Beregbe. Megmutatták nekik, hogy korábban az árvízi katasztrófa után ez a kormány mit épített az embereknek. "Meglepődtek, mert sokkal silányabb házakra számítottak. Aztán másnap rengetegen jelentkeztek.

A valóságnál nincs jobb példa"

– emelte ki.

Turi Attila elmondta: 250 házat bontottak le, és csak 110 ház épült újjá, hiszen a kárenyhítésnek, a megelőlegezésnek több módja is volt. Lehetett életjáradékra váltani, máshol is vásárolhattak ingatlant, de olyan esetről is beszámolt, hogy egyben kifizették a kárértéket. Az építész azt is kiemelte, hogy Kolontáron az emberek kétharmad része az újjáépítést választotta, míg Devecseren fordított volt az arány.

Egy ekkora tragédia esetén – amikor mindenük odavész – elsősorban az emberek lelkét kellett felépíteni - fogalmazott Turi Attila. Hozzátette, nem pusztán hajlékot akartak építeni az embereknek, hanem otthont szerettek volna adni nekik, és úgy érzi, ezt teljesítették.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×