Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Businesswoman on blurred background voting using digital interface 3D rendering
Nyitókép: sdecoret/Getty Images

Ellenzéki előválasztás: jön a közös program, minden jelöltnek el kell fogadnia

Napokon belül elkészül az ellenzék közös programjának kerete hangzott el a Republikon által, a hat párt képviselőjének részvételével rendezett kerekesztal beszélgetésen. A programot a tervek szerint társdadalmi vitára bocsátják, majd az előválasztáson győztes miniszterelnök-jelölt dolgozhat rajta tovább.

Sikerként értékelték az ellenzéki pártok, hogy az elmúlt hónapokban meg tudtak állapodni az előválasztás lebonyolításáról és szabályairól. Megegyezés született arról is, hogy azok a fiatalok is szavazhatnak, akik csak jövőre lesznek nagykorúak, valamint döntöttek az online voksolás menetéről is. Az ehhez szükséges informatikai megoldáson dolgoznak a szakértők.

"Egy olyan megoldáson dolgozunk, amely sokak számára lehetővé teszi, hogy online szavazzon, ugyanakkor azt is lehetővé teszi, hogy minimalizáljuk a csalás valószínűségét" – emelte ki Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja.

Ungár Péter az LMP országgyűlési képviselője kritikát is megfogalmazott az előválasztással kapcsolatban. "Az előválasztásnak van veszélye, az egyik, hogy az az érdek, a legradikálisabb hangok domináljanak, és van bennem félelem, hogy

ezek a hangok azokat a szavazókat, akik bizonytalanok, elriasztják"

– mondta.

Brenner Koloman, a parlament jobbikos alelnöke azt emelte ki, hogy az elmúlt hónapokban pártjának köszönhetően gyarapodott az ellenzéki szavazótábor: "Nem a tortát szeleteltük újra, hanem bizonyos felmérések szerint negyedmillió új szavazót hoztunk, a bizonytalanokból vagy más szavazói rétegekből tudtunk embereket megszólítani."

Hosszú idő után az ellenzéknek valódi esélye van a választási győzelemre, ettől pedig a Fidesz is megijedt – emelte ki Dorosz Dávid, a Párbeszéd politikusa. Szerinte a kormánypárt "olyan, a vereségre felkészülő, vagyonátmentő lépéseket kezdett el megtenni, ami semmi másról nem szól, mint az összeharácsolt vagyonukat megmentsék, és kivegyenek még a közös kasszából".

A kerekasztal-beszélgetésen azt is hangsúlyozták, hogy a már elkezdődött negatív kampány csak erősödni, fog, a Fidesz minden erővel támadja majd az ellenzéket a következő hónapokban.

Napokon belül elkészül a hat párt közös programjának kerete, amit társadalmi vitára is bocsátanak.

A hat párt közös alapprogramját el kell fogadnia a jelölteknek, ez egy feltétel lesz – mondta Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője.

Az előválasztáson indulók július 26. után kezdik a jelöltséghez szükséges ajánlások gyűjtését. Terveznek jelölti és miniszterelnök-jelölti vitát is. Ha pedig eldőlt az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének személye, a végső választási program is elkészül – mondta Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője.

"Az igazán fontos kérdésekben akkor lehet kijelölni a fő csapásirányt, ha látjuk, hogy ki a közös miniszterelnök-jelölt. Neki szabad mozgásteret kell adni" – mondta, és azt is hangsúlyozta, az ellenzéknek arra kell törekednie, hogy megmutassa, milyen Magyarországot képzel el 2022 után, és hogy bizonyítsa: kész a kormányzásra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×