Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.49
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

Visszatér a jelenléti oktatás a nagyobb gyerekeknek is

November eleje óta először ülnek az iskolapadokba a felsősök és a középiskolások, hétfőtől a digitális oktatást náluk is felváltja a jelenléti.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint van mit pótolni a tanulás, de különösen a nevelés, a közösségépítés, a felzárkóztatás és a tehetséggondozás területén, de az intézmények felkészültek. Tudomásul kell ugyanakkor venni, hogy a járvány nem ért még véget. A tárca most is levélben fordult az intézményvezetőkhöz, hogy a visszatérő évfolyamoknál a hiányzásokat rugalmasan kezeljék, éppúgy járjanak el, mint az alsóbb évfolyamok esetén. Ha pedig egy tanulónak egy tanév során több mint 250 óra hiányzása összejön, és a jegyei alapján a munkája nem értékelhető, akkor osztályozó vizsgával legyen módja az adott tantárgy és ezáltal a tanév sikeres lezárására - fejtette ki.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint már viszonylag biztonságos körülmények között kezdődhet a jelenléti oktatás. Szabó Zsuzsa múlt héten az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: korainak tartották, amikor április 19-én az alsó tagozatosok visszatérhettek az iskolákba. Azt ítélték biztonságosnak, ha az intézmények csak akkor nyitnak, amikor az új fertőzések száma napi 1400 alá csökken, ez pedig mostanra bekövetkezett.

A mostani viszonylag biztonságos körülmények között is be kell tartani az összes higiéniás és biztonsági intézkedést. A gyerekek visszatérése azonban fontos, már csak azért is, hogy fel lehessen mérni, ki mennyire van lemaradva. A hátrányos helyzetű gyerekek az elmúlt másfél évben nagy veszélybe kerülhettek, és az ő előrehaladásuk a járvány alatt nem biztos, hogy olyan hatékony volt, mint azokon a helyeken, ahol a szülők tudták támogatni az otthoni tanulást.

Az ADOM Diákmozgalom azonban petíciót indított a jelenléti oktatás ellen, szerintük a diákoknak, tanároknak és szülőknek együtt kellett volna eldönetni, hogy kinyisson-e az iskola a tanévből hátralévő öt hétre. Emellett azt is szeretnék elérni, hogy fogadják el a szülői igazolást érvényesnek a tanév végéig, és ne számítson bele a 250 óra hiányzásba, ha a diák a vírushelyzet miatt nem szeretné veszélynek kitenni magát és családját. Kezdeményezésüket több mint 120 ezren írták alá.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×