Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
315.19
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: Pixabay

Gyermekorvos: ideje lenne a fiatalokat is oltani

A tavaly őszi második hullámhoz képest egyre több gyerek kerül kórházba a koronavírus miatt, ezért el kellene kezdeni az ő oltásukat is – mondta el egy gyermekorvos, aki hozzátette: jelenleg idehaza nincs engedélyezett oltóanyag a gyerekek számára.

Ugyan az elmúlt egy év során világszerte az volt tapasztalható, hogy a gyerekek jóval kevésbé érintettetek a koronavírussal járó súlyosabb, kórházi esetekben, ezáltal pedig az oltóanyagokat szinte kizárólag a felnőtt korosztályra tesztelték, az elmúlt hetekben lényegesen megnőtt a gyermekpopuláció érintettsége is, hívta föl a figyelmet az InfoRádióban Póta György gyermekorvos.

A szakember megjegyezte, ugyan tudva levő, hogy a gyerekek jobb helyzetben vannak, ugyanakkor a transzmisszióban, tehát a vírus továbbadásában, ezáltal pedig a járvány fenntartásában az egyik legkiemelkedőbb szerepet játsszák.

Vagyis a nyájimmunitás eléréshez nélkülözhetetlen, hogy a gyermekpopuláció is kellő mértékben át legyen oltva, máskülönben nem lesz vége a pandémiának, a vírus pedig közöttünk marad.

Magyarországon hivatalosan jelenleg a már engedélyezett vakcinák közül egyik sem adható be 18 éves kornál fiatalabbaknak. Póta György véleménye szerint azonban a külföldön már 16 éves kortól engedélyezett Pfizert idehaza is alkalmazni kellene ebben a korosztályban, legalább a krónikus betegségben szenvedő fiatalok körében. Reméli továbbá, hogy néhány hónapokon belül engedélyt kaphatnak bizonyos vakcinák, amelyek már 3 vagy 6 éves kortól is adhatók lesznek.

Póta György végezetül arról is beszélt, hogy az eddigiekben nem igazán volt arra példa, hogy házi gyerekorvosokat is berendeltek volna Covid-osztályokra, azonban – egy keddi hír szerint, amelyről az Infostart is beszámolt – a jövőben előfordulhat, amit nem tartana szerencsés dolognak az alapellátást illetően.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Az orosz gáz visszaszorítása megváltoztatta az európai gázárak dinamikáját is. 2011-2021 között az európai havi gázárváltozások ingadozásának 75 százalékát, 2022 után már 94 százalékát magyarázta a globális gázár-index megváltozása. A számot óvatosan kell értelmezni, mert a használt globális index maga is tartalmaz európai árat. A tendencia mégis fontos kérdést vet fel: lehet-e egyszerre diverzifikáltabb az ellátás és globalizáltabb a kockázat?
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×