Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
332.08
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Nem csak a barkácsáruházaknak, a bútorkereskedőknek is jó év volt a tavalyi

A kényszerű otthonlét nemcsak a barkácsolási kedvet hozta meg, de sokan újíthatták meg lakásuk, házuk berendezését is, legalábbis erre látszik utalni a bútorok – KSH által mért – kiskereskedelmi áruforgalma, amely eddig nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt évben. Az állami családtámogatási bejelentések alapján pedig szép kilátások elé néz a szektor.

A tavalyi évről kevés gazdasági szektorban tudnak elégedetten nyilatkozni, de például a barkácsáruházak üzemeltetői vagy az építőipari anyag- és felszerelésgyártók vagy -forgalmazók ezen kevesek közé tartoznak, ahogy a bútorkereskedők sem panaszkodhatnak.

Bár a negyedik negyedév statisztikái még nem jöttek ki, a KSH adatai szerint a szektor az első negyedévben 47 milliárdos, a másodikban 58, a harmadikban pedig 69 milliárdos forgalmat bonyolított. Ez utóbbi érték a legmagasabb negyedéves érték az elmúlt négy évben (eddig kereshető vissza a KSH adatsorában). Összehasonlításképpen 2019-ben 45, 54, 61 és 68 milliárd forint volt a nlgy negyedéves érték.

„Ahogy a 2019-es adatokból is jól látszik, a szektorra jellemző a Q1-től Q4-ig tartó fokozatos növekedés, amit a következő évben egy jelentősebb visszaesés követ. Ebből az következik, hogy 2020 negyedik negyedévére még nagyobb érték várható, mint a Q3-as 69 milliárd” – írta megkeresésünkre az XXXLutz bútoráruház.

A lakberendezésre is hatással volt a koronavírus

Egy másik érdekes tendencia, hogy az említett év eleji keresletzuhanást a bútoráruházak kedvezményes akciók nyújtásával igyekeznek ellensúlyozni. Az XXXLutz áruházban például a január 8-tól 11-ig 20 százalék kedvezményt adnak minden termékre.

Ráadásul a webshopoknak köszönhetően, biztonságosan be lehet vásárolni akár online is, elkerülve a vírus terjedése szempontjából problémás érintkezést. Ahogy a legtöbb szektorban, a tavalyi év itt is nagy emelkedést hozott az online forgalomban és jövőre további emelkedésre számítanak.

„A webshop forgalma az utóbbi években fokozatosan emelkedik, de a koronavírus miatt a tavalyi év kiemelkedő, két számjegyű százalékos növekedést hozott” – árulták el az XXXLutz-nál, és arról is beszámoltak, hogy milyen trendekre számítanak idén: ahogy a környezettudatos gondolkodás egyre jellemzőbb, úgy kapnak egyre nagyobb szerepet a természetes anyagok. A bútorok esetében a tömörfa, a textilek esetében pedig az organikus pamut és a len, de az újrahasznosított alapanyagokból készült termékek is nagyobb keresletre számíthatnak.

A tavalyi év rávilágított arra is, hogy önmagában nem elég, ha mutatós az otthonok belső tere, de fontos, hogy jól is érezzük magunkat benne. Az áruházlánctól megtudtuk, 2021-ben a korábban divatos szürke színt, illetve a fehéret idén inkább lágy és melegséget közvetítő színek váltják majd fel.

Tavaly a pandémia, idén a lakásfelújítási támogatások hajthatják az eladásokat

Ha valaki a tavalyi évben meglátogatott egy barkácsáruházat, jellemzően már a parkolással is gondjai adódtak a vásárlók tömegei miatt. Mint később nyilvánvalóvá vált, ez nagyban a home office és a karantén hozadéka volt: az emberek az otthonlét alatt nekiláttak olyan felújításoknak is, amelyekre más körülmények között nem biztos, hogy sor került volna. A háztartások nyaralási pénze a karantén alatt lakásfelújításra ment.

Ennek jó eséllyel hatása volt a bútorkereskedelmi forgalomnövekedésre is. Bár a szigetelési munkák, ablakcsere, energetikai beruházások nem szükségszerűen hozzák magukkal a berendezés, bútorok cseréjét is, tehát a két szegmens pandémia alatti növekedése nem feltétlenül járt kéz a kézben. De sok más jellegű felújítás is zajlott, például a belső enteriőr megújítása, ahol már inkább érvényes lehet a szektorok közötti kölcsönhatás.

Főleg olyan esetekben, ahol a meglévő ingatlant bővítették, a család gyarapodása miatt volt szükség átalakításokra. Ezeket a kormányzat otthonfelújítási programjai támogatták is, és ez lehet a bútorkereskedelem egyik hajtóereje is 2021-ben, hiszen az új lakrészeket be is kell rendezni.

A lakásfelújítási támogatás önmagában megtolhatja a bútorpiacot: eszerint ha valaki 2021. január 1-je után felújításba kezd és gyűjti a számlákat, az állam visszautalja neki a költségeinek felét, legfeljebb hárommillió forintot. A támogatás vállalkozási szerződés alapján idén vagy jövőre megkezdett felújításokra igényelhető, méghozzá a lakáson végzett építési tevékenységek befejezését és az utolsó számla kifizetését követő 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig.

De talán még inkább releváns a csok tetőtér-beépítésre és emelet-ráépítésre való kiterjesztése, hiszen az így létrejövő új lakrészeket be is kell rendezni. Egy gyermek esetén 0,6, két gyermek esetén 2,6, legalább három gyerek esetén pedig 10 milliós csokra jogosít a tetőtér-beépítéssel vagy emelet-ráépítéssel létrehozott lakás akkor, ha ennek révén új, önálló társasházi tulajdoni különlapon nyilvántartott (vagy több lakásból álló osztatlan közös tulajdon esetén kizárólagos használati joggal érintett), lépcsőházból vagy szabadlépcsőn megközelíthető, külön bejárattal rendelkező, a csok szokásos szabályainak megfelelő újabb lakás jön létre.

Tehát akik lakásfelújításban vagy inkább -bővítésben gondolkodnak, és határozott terveik vannak már a berendezésre vonatkozóan is, érdemes még az év elején felkeresniük a bútoráruházakat, ahol ebben az időszakban kedvezményesen juthatnak hozzá a kiszemelt lakberendezési tárgyakhoz.

Támogatott tartalom

A cikk megjelenését az XXXLutz támogatta. A bútorlánc üzleteiben a január 8-tól 11-ig 20 százalék kedvezményt adnak minden termékre.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×