INFORÁDIÓ 
2020. november 29. vasárnap
Taksony

máv

vasút

homolya róbert

mosóczi lászló

itm

Folytatódik a MÁV rendszerszintű változása, sokan örülhetnek

Folytatódik a MÁV rendszerszintű változása, sokan örülhetnek

InfoRádió

Október 25-től Észak-Magyarországot, továbbá az Észak-Alföldet érintő utasbarát és sűrűbb menetrendet vezet be a MÁV-START. Ezáltal Eger és a főváros között történő utazás esetében átlagosan mintegy tíz százalékkal csökken a jegyár, a sátoraljaújhelyi vonatok esetében 410 forint marad az utasok zsebében

Az ország keleti részében folytatódik a Dunántúlon megkezdett vasúti kínálatbővítési és költségcsökkentési folyamat, vasárnaptól az észak-magyarországi és az észak-alföldi vasútvonalakon több vonat áll forgalomba, olcsóbban lehet majd itt is utazni - jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Kiemelte, a kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósított a kötött pályás infrastruktúra és járműállomány korszerűsítésére, 2016 után több mint 1800 milliárd forintot fordított a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő vasúti beruházásokra.

Hozzátette, a következő európai uniós pénzügyi ciklus egyedülálló lehetőséget teremt a magyar vasút helyzetének megszilárdítására, várakozások szerint 2021-től Magyarország számára összesen akár 2000 milliárd forint állhat rendelkezésre vasúti beruházásokra.

Az államtitkár elmondta, a várható források sikeres lekötése érdekében a kormány a nyár végén 32 milliárd forintot biztosított húsz vasúti fejlesztés előkészítéséhez, tervezéséhez.

Egyebek mellett elkészülhetnek a Hatvan-Füzesabony szakasz és a kapcsolódó vonalak fejlesztési, valamint a Debrecen-Nyíregyháza szakasz korszerűsítési tervei. Az előkészítési projektek mintegy 1000 milliárd forint kivitelezési munkák megkezdését alapozhatják meg, lehetőség szerint már 2022 elejére - tette hozzá Mosóczi László.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány a nemzeti vasúttársasággal azon dolgozik, hogy 2030-ra teljes körűen kiépüljön a korszerű és átjárható hazai vasúti törzshálózat.

Mosóczi László szólt arról is, hogy a vasúti fejlesztések haszna egyebek közt az, hogy

több vonatot, sűrűbben, gyorsabban, kiszámíthatóan lehet közlekedtetni.

Az infrastruktúra fejlesztése mellett fontos versenyképességi eleme az ár alakulása, ezért egyszerűbb, egységes tarifával, olcsóbb eljutási lehetőséggel teszik vonzóbbá a vasutat az utasok számára.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, a vasúttársaság rendszerszintű változást hajt végre, amely egy hónappal ezelőtt kezdődött egyes dunántúli vonalakon. Ezeknél csaknem 10 százalékkal tudták csökkenteni a vasúti menetjegyek árát, és azóta mintegy 30 ezren váltottak olcsóbban jegyet az érintett szakaszokon.

Az utasok jegyvásárlási szokásában is fordulat következett be a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondása szerint. Most már csak minden harmadik utas vesz jegyet pénztárban,

az utasok fele interneten, vagy a MÁV-applikációban, egyötöde pedig jegyautomatában vásárol.

A MÁV megnégyszerezi a vonalakon rendelkezésre álló jegyautomaták számát 2021-2022-re, a jelenlegi 115 automata mellé további 375 fog érkezni - jelezte az elnök-vezérigazgató.

Homolya Róbert rámutatott arra, az Európai Unió klímapolitikai célját, hogy 2050-ra nulla százalékra csökkenjen a közlekedésben a szén-dioxid-kibocsátás, nem lehet elérni hatékony, fenntartható, versenyképes tömegközlekedés nélkül. Ezt segíti, hogy Magyarországon egységes irányítás alatt működik a MÁV és a Volán - mutatott rá.

Ismertette, hogy a Volán az idén több mint 700 darab buszbeszerzést indít, 2021-ben lecserélődik a járműparkjának minegy tíz százaléka, a MÁV-hoz érkeznek az emeletes motorvonatok. 115 mozdony és 50 darab hibrid motorvonat beszerzésére van folyamatban közbeszerzési eljárás, és az idén átadják az ötvenedik IC+ motorkocsit.

A sajtótájékoztatónak helyszint adó Keleti pályaudvart érintő fejlesztésekkel kapcsolatban Homolya Róbert elmondta,

  • új utastájékoztatási rendszert vezettek be,
  • a vizesblokkok felújítása folyamatban van,
  • jövőre új utascentrumot építenek ki, ennek része lesz, hogy egy év múlva mozgólépcsők, korszerű liftek segítik a közlekedést.

A MÁV tájékoztatása szerint október 25-től a Budapest-Füzesabony-Eger vonalon 5 és 20 óra között óránként közlekednek a több megyét érintő InterRégió vonatok korszerű, alacsonypadlós, légkondicionált FLIRT motorvonatokkal az eddigi kétóránként közlekedő sebesvonatok helyett, és mintegy 10 százalékkal csökken a menetdíj, miután az InterRégió vonatok a korábbi sebesvonatokkal ellentétben gyorsvonati pótjegy nélkül vehetők igénybe.

A Budapest-Eger InterRégió vonatok indulásával változik a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely között a vonatok közlekedési rendje, a jelenlegi sebesvonatok megszűnnek, helyüket a Füzesabony-Sátoraljaújhely közötti személyvonatok és az egri InterRégió vonatok veszik át. A közvetlen Budapest és Sátoraljaújhely közötti eljutás megtartása érdekében új InterCity vonatpár közlekedik ezen a vonalon. A Püspökladány-Debrecen vonalszakaszon reggeli csúcsidőben sűrűbb, ütemes közlekedést vezet be a MÁV-Start.

Nyitókép: Pixabay

Kapcsolódó hang

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018