Infostart.hu
eur:
361.68
usd:
311.17
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: pixabay

Az életkilátásokat is javítja a hosszabb anyatejes táplálás

Az anyatejes táplálás fontosságára hívta fel a figyelmet a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, Csordás Ágnes az InfoRádióban, Magyarországon ugyanis csak a csecsemők fele kap négy hónapos koráig anyatejet. Tavaly csaknem 180 ezer liter anyatejet kaphattak anyatej-gyűjtés eredményeképp a rászoruló babák.

A Magyarországon született csecsemők mindössze felét táplálják négy hónapos korig kizárólag anyatejjel, igaz, sok gyermeket szoptatnak akár egy éves korig is – mondta az InfoRádióban Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a tudományos bizonyítékok szerint a hat hónapig tartó kizárólagos anyatejes táplálás megad minden szükséges tápanyagot, és nagyban segíti a gyermek fejlődését, ráadásul a későbbi egészségesen leélt életévek megalapozásához is jelentősen hozzájárul.

Az elnök szerint fontos lenne

a legalább hat hónapos korig tartó kizárólagos anyatejes táplálás társadalmi támogatottságát növelni,

és követendő mintává tenni a csecsemők szoptatását.

"Ez a nők számára is jár előnyökkel: egyrészt segíti a méhösszehúzódást, másrészt megfigyelték, hogy a későbbiekben kevesebb az emlődaganat azoknál az édesanyáknál, akik hosszú ideig tudták szoptatni a gyermekeiket" – mondta Csordás Ágnes

Szavai szerint nagyon nagy jelentősége van az anyatejadásnak is, mivel vannak csecsemők, akik betegség miatt nem tudnak szopni és anyatejet kapni. "Buzdítjuk azokat az anyákat, akiknek van bőven anyatejük, hogy adjanak azoknak a gyerekeknek, akiket az anyjuk valamiért nem tud szoptatni" – hívta fel a figyelmet Csordás Ágnes.

Megemlítette azt is, hogy 99,9 százalékban minden nő tud szoptatni. Ezt egyébként azzal is elő tudják segíteni, hogy az újszülöttet szülés után rögtön felteszik az édesanya mellkasára. "Türelemmel, bizakodással és teljes odaadással kell a szoptatás mellé állni, és a családnak is támogatnia kell az édesanyát" – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy azért előfordulnak egyénileg eltérő nehézségek, amelyek megoldásában segíthet a védőnő. Az édesanyák megbeszélhetik vele a felmerülő problémákat, de a védőnő tanácsokat is adhat ahhoz, hogy milyen pózban, milyen pozícióban, hányszor, hogyan tudja szoptatni a gyermekét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Újra kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak – jelentette be csütörtökön Köböl Anita kormányszóvivő. Azóta a részletszabályok hivatalosan is napvilágot láttak. „Ez a döntés igazságtétel az egész orvosi társadalomnak” – így reagált a bejelentésre az InfoRádióban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Hivatalának vezetője.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Drasztikus lépésre készül az EU: hulladékszállítási szabályozásra épülő tilalom léphet életbe

Drasztikus lépésre készül az EU: hulladékszállítási szabályozásra épülő tilalom léphet életbe

Stéphane Séjourné, az Európai Unió iparért felelős biztosa az eredetileg tervezettnél jóval szélesebb körű hulladékexport-tilalmat javasol. Az eredeti elképzelés csak az alumíniumhulladék kivitelét korlátozta volna, ám a belső egyeztetések során kiderült, hogy ez a hulladékexportnak csupán a felét fedte volna le. A biztos ezért visszavonta a korábbi javaslatot, és a hulladékszállítási rendelet alapján egy átfogóbb, felhatalmazáson alapuló jogi aktuson dolgozik. Az új szabályozás megtiltaná a hulladékok – köztük az alumíniumhulladék – kivitelét a nem OECD-tagállamokba, egyes uniós tagjelölt országok kivételével.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×