Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
325.38
bux:
143665.93
2026. november 6. péntek Lénárd
A Műcsarnok a budapesti Hősök terén 2020. június 4-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Megágyaztak a Műcsarnok felújításának

A korábbi tervek után most valóban elindulhat a Hősök terén álló épület felújítása, méghozzá akár rohamléptekben is.

A két évvel ezelőtti tervek szerint idén szeptemberre újították volna fel a Műcsarnokot, mert az idénre tervezett, de a járvány miatt elhalasztott Eucharisztikus Világkongresszus egyik fő helyszíne lett volna. Azóta nem történt előrelépés az ügyben, a csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben viszont már látszik némi előremozdulás: a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az ingatlan teljes körű rekonstrukcióját és korszerűsítését – szúrta ki a napi.hu.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legtöbb hatósági eljárás alól kivonják a beruházást, így például építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, településképi bejelentési eljárásnak nincs helye, valamint közterület-alakítási terv készítésével sem kell bajlódni. A többi engedély esetében maximum napokat kell várniuk a hatósági visszajelzésekre.

A felújítás részleteiről és az áráról sincs egyelőre információ. Annyit tudni, hogy "az ingatlan közvetlen környezetébe tartozó, az építési tevékenység költséghatékony elvégzéséhez szükséges közterület használatának feltétlenül szükséges időtartamát a kivitelezés megkezdésétől számított 24 hónapban határozza meg." Vagyis két évig is eltarthat az építkezés, amely miatt a rendelet arra is kitér, hogy a szomszédos ingatlanokon is történhetnek módosítások vagy lezárások.

A szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint pedig a Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 9–13. szám alatti ingatlanon megvalósuló, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ végleges elhelyezésére szolgáló beruházás lett kiemelten közérdekű. A projekt ezután a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott (Sára Botond) hatáskörébe tartozik.

A Városligetből az egykori Északi Járműjavító területére költöztetett Magyar Közlekedési Múzeum beruházását május elején minősítette nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé a kormány.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×