INFORÁDIÓ 
2020. június 3. szerda
Klotild

zebra

gázolás

gyerekek

autós

mobiltelefon

rendőrség

Zebrán az 50 is túl gyors: idén eddig 69 gyereket ütöttek el gyalogátkelőn

Zebrán az 50 is túl gyors: idén eddig 69 gyereket ütöttek el gyalogátkelőn

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt

Az autós legtöbbször túl gyorsan hajtott, vagy a mobiltelefonját nézte vezetés közben – ahogyan egyébként gyakran az áldozat is. A rendőrség azt kéri, hogy figyeljünk jobban a zebráknál.

Óránként 50 kilométeres sebességnél 70 méteren át gyakorlatilag vakon vezet az, aki a volán mögött ülve elolvas egy üzentet a mobiltelefonján, és hogyha közben egy gyalogátkelőhelyhez ér, akkor 5-ből 1 gyerek körülnézés nélkül, jó eséllyel szintén a telefonját nézve, a fülhallgatója miatt semmit sem hallva le fog lépni elé, figyelmeztet az Országos Balesetmegelőzési Bizottság kisfilmje.

A zebrán az 50 is túl gyors, üzenik a szakemberek, és erről beszélt az ATV-ben Jámbor András, az Országos Rendőr-főkapitányság osztályvezetője is. "A helytelen sebességmegválasztás a leggyakoribb baleseti ok, a statisztikák évek óta stagnálnak – mutatott rá a szakember, kiemelve: – évente nagyjából ezer esetben ütnek el gyalogost."

Autóvezetés közben kézben tartott mobiltelefont tilos használni, hangsúlyozta Jámbor András.

"Nyilván ez egy szabály. Hogy megtartják, vagy nem tartják meg, az egy másik kérdés. Ezen a héten tartunk egy olyan akciósorozatot, mely olyan jogsértések elleni fellépésekre irányul, ami elvonja a járművezető figyelmét – magyarázta. – Aki ezzel a magatartással mást veszélyeztet, az jogsértés követ el, és szankciót vonhat maga után. A KRESZ a mobiltelefont tételesen említi, tehát, aki ezt a szabályt megszegi, független attól, hogy veszélyhelyzetet hoz-e létre, vagy sem, szabályt szeg. Minden más tevékenység, zsíros kenyér evés, dohányzás, ami növeli egy baleset bekövetkezésének a valószínűségét, az is büntethető, de csak akkor, hogyha ténylegesen veszélyeztet ezzel mást" – hangsúlyozta.

Az is régi szabály, mégis sokan vagy nem tudják, vagy nem tartják be, hogy

a zebrán csak a gyalogost illeti meg az elsőbbség.

A kerékpárosnak le kell szállnia és át kell tolnia a biciklit, akkor gyalogosnak minősül, tehát az autósoknak el kell engedniük.

Nyitókép: Pixabay.com

Kapcsolódó hang

Idén eddig 69 gyereket ütöttek el gyalogátkelőn
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018