eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Kásler Miklós: a kormány új egészségkultúrát szeretne – a nap hírei

Régi növényfajták visszatérésére és újak megjelenésére is számít az agrárminiszter a klímaváltozás miatt. A kormány új egészségkultúrát szeretne Magyarországon megvalósítani - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere. Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak holnap a Chinoin-Sanofinál.

Régi növényfajták visszatérését és újak megjelenését is hozhatja a klímaváltozás az agrárminiszter szerint. Nagy István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy Magyarországon már volt száraz időszak, szerinte most elő kell venni az akkor ismert növényeket. Hozzátette, hogy a magyar mag-génbank a 8. legnagyobb a világon. Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy rendkívüli intézkedési tervvel készül a szaktárca arra, ha növekedne a sertéspestissel érintett terület az országban. Nagy István az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta, hogy az egész magyar sertéságazatot tönkre teheti már az is, ha egy háztájiban megjelenik a betegség.

A várakozások szerint alakult a költségvetés helyzete az első negyedévben - közölte a Pénzügyminisztérium. A friss adatok szerint 142 milliárd forint volt a hiány az első három hónapban. A tárca szerint az 1,8 százalékos hiánycél az államadósság további mérséklésével együtt teljesíthető idén.

A kormány új egészségkultúrát szeretne Magyarországon megvalósítani - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós a Zala Megyei Szent Rafael Kórház új kardiológiai és szívsebészeti centrumának avatásán hangsúlyozta: a cél elsősorban a megelőzés, a betegségek elkerülése, az egészségben töltött évek meghosszabbítása. A tárcavezető elmondta: elindult az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakítása, elkészült a népegészségügyi program, emellett országszerte folytatódnak a fejlesztési programok.

A várandós gondozást és az endometriózis korai felismerését is segítő, új ultrahang készüléket kapott a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája. Ács Nándor az intézmény igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a csúcstechnológiájú gép világújdonságnak számít, az eddigi 5 ilyen készülékből egy a Semmelweis Egyetemen kapott helyet. A gép képalkotásának köszönhetően az MR és CT vizsgálatok is elhagyhatók lesznek.

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak holnap (kedd) a Chinoin-Sanofi dolgozói a cég három telephelyén. A vegyipari dolgozók szakszervezetének tájékoztatása szerint a mai (hét) tárgyalás az egységesen 30 ezer forintos béremelésről eredménytelen volt a vállalat menedzsmentjével, ezért 13 és 15 óra között munkabeszüntetést tartanak Budapesten, Miskolcon és Veresegyházon. Az érdekképviselet közölte azt is, hogy holnap (kedd) délután 2 órakor újabb tárgyalási forduló kezdődik a cég képviselőivel.

Sztrájkba léphet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozó földi kiszolgáló személyzet, ha nem sikerül megállapodni a munkáltatóval a béremelésről és a munkakörülmények, munkafeltételek javításáról. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet 15 százalékos béremelést tart szükségesnek, míg az egyik foglalkoztató, a Malév GH Zrt. több mint 10 százalékos bérfejlesztést jelentett be.

A szálláshelyek után más szolgáltatókra is kiterjesztené az adatközlő rendszert a Magyar Turisztikai Ügynökség. Szabó Áron szálláshelyekért- és vendéglátásért felelős igazgató elmondta: a fürdőknek már készítik azt a szoftvert, amit először önkéntesen lehet majd igénybe venni. Az egységes adatszolgáltatási rendszer júliustól mintegy ezer magyarországi szállodában indul el. A beküldött statisztikai adatokhoz a Központi Statisztikai Hivatal az adóhivatal, a Magyar Turisztikai Ügynökség és az önkormányzatok férhetnek majd hozzá.

Egy magyar fejlesztésű technológiát is beválogattak a 10 legígéretesebb innováció közé a repülőgép-karbantartó iparág nemzetközi rendezvényére. A konferencia a világ vezető vállalatainak részvételével kedden kezdődik Atlantában. Az AerinX egy olyan szemüveget fejlesztett ki, amely a virtuális valóság segítségével a repülőgépek és más légi közlekedési eszközök külső felületi átvizsgálását, és az ehhez kapcsolódó karbantartási munkákat leegyszerűsíti.

Magyarország diplomáciai képviseletet nyitott Luxembourgban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a konzuli feladatokat is ellátó új diplomáciai képviseleten a Luxembourgban élő mintegy kétezer fős magyar közösség, valamint a Belgium és Németország közel eső részein élő magyarok intézhetik majd ügyeiket.

Történetében először kitűzték a roma zászlót az Európai Parlament egyik épületére. Járóka Lívia fideszes EP-képviselő kezdeményezte, hogy a nemzetközi roma nap alkalmából felkerüljön a cigányság egyik jelképe az uniós intézmény székházára. Az Európai Bizottság nyilatkozatot adott ki a nemzetközi roma nap alkalmából, amelyben az integráció támogatására, a diszkrimináció elleni küzdelem fokozására és a gyűlöletbeszéd visszaszorítására szólított fel.

Változik a közösségi közlekedés a BAH-csomópontnál világháborús bombák hatástalanítása miatt szerda reggel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A művelet idejére mintegy fél kilométeres körben kiürítik a városrészt, lezárják a BAH-csomópontot, valamint az Alkotás utca és a Hegyalja út egy szakaszát is.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×