Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A kormánypártok elkerülték MTA ügyének tárgyalását

Az eredeti tervekkel szemben az Országgyűlés költségvetési bizottsága a többségi kormánypárti akarat miatt keddi ülésén nem tárgyalta azt a napirendi pontot, amelynek keretében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az MTA és kutatóintézetei költségvetésének, finanszírozási rendszerének átalakítására vonatkozó tervekről adott volna tájékoztatót.

Varju László (DK), a bizottság elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: azt javasolták, hogy hangozzék el egy tájékoztató, amely az MTA körül kialakult helyzetről szól, ezért az ülésre meghívták Palkovics László minisztert, valamint Lovász Lászlót, az MTA elnökét, de a kormánypárti többség előzetesen már jelezte, hogy nem kívánják ezt a napirendet elfogadni, a vitát lefolytatni.

Varju László döbbenetesnek és elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy 2019. január 1-jétől a kutatóintézetek és az MTA számára rendelt költségvetési forrást, 20,1 milliárd forintot a minisztérium saját rendelkezési körébe vonta a költségvetési törvénnyel, majd pedig ahelyett, hogy automatikusan biztosította volna, feltételekhez kötötte annak felhasználását.

Hozzátette: amennyiben ezt a forrást a miniszter bármilyen más módon szeretné felhasználni, mint ahogy azt a költségvetési törvényben meghatározták, azzal költségvetési csalást követ el.

"Ebben az estben országgyűlési képviselőként az a feladatunk, hogy feljelentést tegyünk a bűncselekmény megakadályozására" - mondta, hozzátéve: ez ma még nem következett be, ezzel a vitával is azt szerették volna elérni, hogy ez ne is következzen be.

"Az MTA nem egyenlő ATM-mel!"

- hangsúlyozta az elnök.

Az Akadémia az elmúlt több mint 150 évben talán a legnagyobb dicsőséget hozta Magyarországnak, nem lehet politikai szándékokból veszélyeztetni a működését - mondta Bősz Anett, a bizottság tagja az ülést követő sajtótájékoztatón. A független képviselő páratlan felelőtlenségnek nevezte, ami az MTA-val történik, amelyről "Palkovics László ismét nem kívánt beszámolni".

Kitért a letelepedési kötvények ügyére is. Mint mondta, az ellenzék hosszú ideje próbálja a bizottság elé behozni a témát, eredménytelenül. "A mai napig sem a belügyminiszter, sem a pénzügyminiszter nem kívánt beszámolni arról, hogy miért veszített hazánk közel 30 milliárd forintot a letelepedési kötvények ügyén" - hangsúlyozta.

Beszámolt arról is, hogy a bizottság képviseletében részt vett az európai parlamentek konferenciáján Brüsszelben, amelyen a kormánypárti képviselők nem kívántak részt venni. A konferencián fontos volt a magyar álláspont képviselete, mivel a 2021-27-es költségvetési ciklusról, valamint az eurózóna jövőjéről folyt a vita - tette hozzá.

"Az a kérdés, hogy eldöntjük-e végre, szeretnénk-e egy olyan kormányt, amely képes együtt lépni az európai közösséggel,

képes-e a magyar társadalom érdekeit képviselni az európai fővárosban vagy továbbra is játsszuk a sértődött gyereket, aki a pénzt kéri, ugyanakkor az európai szabályokat betartani nem akarja" - mondta Bősz Anett.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

2025-ben is kiadta azt a listát a Global Firepower (GFP), melyen a világ országait rangsorolják aszerint, hogy különféle számokban kifejezhető mutatók alapján mennyire rendelkeznek ütőképes haderővel. A lista leglátványosabb változása, hogy Kína immáron holtversenyben van az eddig egyértelmű második helyezett Oroszországgal, az orosz harcjármű-állomány pedig az ukrajnai háború miatt alaposan megcsappant. A listát sok kritika éri amiatt, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a számban nem mérhető tényezőket, melyek akár háborúdöntők is lehetnek, ilyen a technológiai színvonal, a képzettség vagy a parancsnoki lánc szervezettsége, mindenesetre egyfajta érdekességként érdemes lehet végigfutni a GFP új összesítésén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×