Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pixabay.com

Ateistáknak, keresőknek szóló keresztény alapú rádió indult

Elindult a Manna FM, Budapest új rádiója. Bali Mónika programigazgató szerint keresztény szellemiségű műsorokat sugároznak, de nem akarnak senkit megtéríteni.

Manna FM - a neve alapján gondolhatná az ember: egy vallási rádió neve. Pedig nem teljesen erről van szó a most induló adó esetében. Bali Mónika programigazgató elmondása szerint "keresztény alapú, de nem vallásos formátumot" teremtettek.

"A célközönségünk 90-95 százaléka a kereső, az ateista és a világi ember, nem az egyházi közönséget célozzuk meg,

hiszen erre vannak sajtóorgánumok, televíziók, rádiók és az írott sajtóban is igen nagy számú szereplő. Mi azokat az embereket célozzuk meg, akik inspirációra, motivációra vágynak, nyitottak mélyebb tartalmakra, szeretnek szórakoztatva informálódni, ahogy azt már meg is mutattuk a reggeli műsorunkban" - fejtette ki Bali Mónika.

A korcsoportot tekintve

a huszonéves "élet- és pályakezdők" és a nyugdíjaskor előtt állók közöttieket próbálják megcélozni, mert ez az a korosztály, ami "még képes akár 180 fokot is fordítani az életén".

Ez a rádió ugyanakkor - mint Bali Mónika rámutatott - nem térít, nem ezért jött létre.

"A keresztény terminológiában nagyon fontos kifejezés a magvetés. Nem csak az jelent magvetést, ha az ember elmondja, hogy Jézus Krisztus élt, szeret, meghalt értünk, ő a megváltó, az is magvetés, ha kedvesen szólunk a hirdetőkhöz, a hallgatókhoz és a kollégákhoz. Ha baráti a hangulat, harmónia van, öröm, pozitivitás, az is magvetés, az is krisztusi attitűd" - mondta a programigazgató.

A Manna FM 37 százalékban szöveges tartalommal indult, ez azt jelenti, masszív szöveges tartalom reggel 6 és 10 óra között, valamint az esti sávban hallható. Napközben főleg zenét sugároznak.

A zenei koncepció mögött is pozitivitást sugárzó szemlélet van, úgy döntöttek, minden dal, ami felemel, örömöt ad, szólhat.

A Gospel Közhasznú Alapítvány a rádió mögött álló kft. tulajdonosa.

A közösségi rádió Budapesten és 80 kilométeres körzetében szól az FM 98,6-on, s óránként legfeljebb 4 perc reklám hangzik el a következő hét évben, amíg frekvenciaengedélye van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×