eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

MSZP: Megakadt a romák felzárkóztatása

Az MSZP szerint megakadt a romák felzárkóztatása Magyarországon, és ebben az Orbán-kormánynak komoly felelőssége van.

Teleki László, a párt elnökségi tagja a roma kultúra világnapja, április 8. alkalmából kiadott közleményében azt írta: 2002 és 2010 között nagyon sok olyan lépés történt a kormányzó pártok részéről, amely elsősorban az oktatásban és a foglalkoztatásban adott lehetőséget a romáknak a hosszú távú Roma integráció évtizede program keretében.

A szocialista politikus - az előző kormány roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottja - úgy véli, e program fő iránya követendő példa lehetne az Orbán-kormány számára, ám tapasztalata szerint a jelenlegi kormány romastratégiája nem erősíti a romák felzárkóztatását. Teleki László elismeri, hogy a rendszerváltást követően az elmúlt kormányok mindegyikének van felelőssége abban, hogyan alakult a kisebbség helyzete és viszonya a többséghez, azonban - véleménye szerint - az elmúlt évben az Orbán-kormány még a stagnálást sem volt képes megteremteni. Különösen drámai a visszaesés az oktatás és a foglalkoztatás területén.

Az ellenzéki politikus arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi és a mindenkori kormánynak mindent meg kell tennie, hogy a cigányság tagjai ne másodrendű állampolgárai legyenek Magyarországnak, és ehhez meg kell teremteni a társadalmi befogadóképességet.

"Az MSZP abban érdekelt, hogy a romák bérből, fizetésből éljenek és ne szociális segélyekből. Hasonlóképpen azt várjuk el minden aktuális kormányzattól, hogy a roma gyerekeknek egyenlő esélyt biztosítson az oktatásban, a romák halálozási rátáját csökkentse és a lakhatási esélyeit javítsa" - írta Teleki László, hozzátéve, az MSZP a roma kultúra világnapján arra ösztönzi a romákat, hogy pártállástól függetlenül emeljék fel szavukat a romákat ért sérelmekkel, hátrányos megkülönböztetéssel szemben.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×