Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Egyre több jel utal arra, hogy visszatér Gyurcsány Ferenc

Legkésőbb június elején már új elnöke lesz az MSZP-nek, októberig pedig kicserélődhet a teljes pártvezetés. Ennek hitelessége ugyanakkor sokak szerint kérdéses, a választási vereségért felelős lemondott elnökségi tagok ugyanis parlamenti képviselők maradnak. Egyre több jel utal arra is, hogy visszatér Gyurcsány Ferenc.

Teljes, alulról jövő tisztújításra van szükség ahhoz, hogy a Magyar Szocialista Párt megtisztuljon, és 2014-ben egy új, baloldali néppártként induljon a választásokon. A nyilatkozatok alapján ez az általános vélemény az MSZP vezetésében, emiatt is mondott le vasárnap késő este a párt elnöke, és ajánlotta fel a lemondását a teljes elnökség. A vezetés május végére vagy június elejére hívja össze a kongresszust, amelyen mindenképpen új elnököt kell választani. Ugyanitt dönthetnek majd arról, hogy milyen mélységű legyen a tisztújítás és mikorra időzítsék ezt. Kérdéses, hogy mennyire cserélődik ki a párt vezetése. Lendvai Ildikó az InfoRádiónak azt mondta, bárki indulhat.

"A tagságnak kell eldöntenie, hogy kiből akar elnökségi tagot, és kiből nem. Sem tiltólista nincs, sem előre feldiktált elnökségi összetétel. Nyilván a tagság ahhoz mérten fog elnökséget választani szeptemberben vagy októberben, hogy milyen ellenzéki stratégiát alakít ki a május végi, június eleji kongresszus" - mondta.

Már megindult a pozícióharc. Úgy tudjuk, a lemondott pártelnök Mesterházy Attila frakcióvezetőt szeretné utódjának, és bár ő maga rendre elhárítja az erre irányuló kérdéseket, a nyilatkozataiból úgy tűnik, nagy tervei vannak a párttal.

"Hiszek abban, hogy az MSZP-nek nyitott, nemzeti, demokratikus és karakteresen baloldali néppártként kell működnie a következő években is" - mondta.

Mesterházy Attila a tv2 reggeli műsorában azt mondta, ha felkérnék, megfontolná a pártelnöki megbízatást. Annak is hangot adott, hogy fiatalokat szeretne látni az MSZP vezetésében. Kérdés, hogy egy esetleges teljes tisztújítás mennyire lenne hiteles, hiszen a párt mostani vezető politikusai és nagy öregjei közül szinte mindenki országgyűlési képviselő lesz.

Az ügyet az is bonyolítja, hogy egyre többen tartanak a volt kormányfő-pártelnök visszatérésétől. Gyurcsány Ferenc a távirati irodának utalt arra, hogy hibás a felvázolt tisztújítási menetrend. Azt is mondta, hogy "a párt jelenlegi vezetőinek kellő mértéktartással egyelőre illendő háttérbe vonulni". A volt miniszterelnök ambícióit illusztrálja az is, hogy még a kongresszus előtt átfogó, írásos értékelést fog közzétenni az elmúlt évekről, és javaslatokat is megfogalmaz majd a következő hónapokra és évekre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

Tájkép sokk után: így térhet magához a piac a benzin védett árának kivezetése után

A Portfolio Checklist pénteki adásában többek között azzal foglalkoztunk, hogy hogyan élték meg a kis benzinkutak az üzemanyagok védett árát, miért áll lassan helyre a piac és milyen tényezők határozzák meg, hogy mennyiért tankolhatunk a nyáron. Vendégünk Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja volt. A műsor első részében arról volt szó, hogy mintha megrendülni látszana a piacok bizalma a memóriacsip-gyártókban, ami több kulcsrészvény árazásában is testet öltött. A több százmilliárd dolláros kérdés az, hogy immár az egész AI-infrastruktúra sztori áll ingatag lábakon, vagy csak egy apró korrekciónak vagyunk tanúi. A témát Kaszab Balázzsal, a Portfolio elemzőjével veséztük ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×