Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
311.08
bux:
133787.99
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Gyurcsány-árvák az új kormányban

Ficsor Ádám mindössze 29 éves, de már több vezető posztot betöltött a szocialista kormányban és Gyurcsány Ferenc mellett. Igaz, politikai tapasztalatai jelentős részét inkább az agrárszférában, mint a titkosszolgálatoknál szerezte, Bajnai Gordon mégis a polgári titkosszolgálatok felügyeletét bízná rá. Jelölése a szocialistákat is megosztotta. A 34 éves Molnár Csaba, az új kancelláriaminiszter-jelölt, akinek öt hónapnyi miniszteri ténykedés után, a teljes kormányzati adminisztrációt kellene irányítania.

Az MSZP elnökségéből is többen bírálták, hogy egy harminc év alatti, Gyurcsány Ferenchez köthető személy felügyeli a jövőben a titkosszolgálatokat. Ficsor Ádám miniszterjelölti meghallgatásán nem kapta meg az Országgyűlés szakbizottságának a támogatását sem.

Az MSZP-elnökség több tagja szerint egy, a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó államtitkárnak kellett volna adni ezt a feladatot, de olyan is volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nem helyes, ha a titokminiszteri szék, és a Miniszterelnöki Hivatal vezetése is egy-egy, a volt miniszterelnökhöz közel álló ember kezébe kerül.

A MEH élén az eddigi gazdasági miniszter, Molnár Csaba áll majd a Bajnai-kormányban.

Ficsor: egyházi gimnázium, agrárszakértői pálya, majd a titkosszolgálatok

Ha a kora nem is, de vajon a szakértelme indokolja-e, hogy titokminiszter legyen Ficsor Ádám? Gyurcsány Ferenc eddigi kabinetfőnöke a Sárospataki Református Kollégium Gimnázium angol-magyar tagozatán érettségizett, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen tanult.

Egy szemesztert Svájcban hallgatott a Universitat St. Gallen ösztöndíjasaként, itt pénzügyi tanulmányokat folytatott, 2002 júniusa és 2004 júniusa között pedig a Community of European Management Schools hallgatója volt.

Már az egyetemi évei alatt is foglalkozott európai uniós pályázatírással, az Agrotrust Consulting Bt. vezetőjeként.

2004-ben az Európai Parlamentben Harangozó Gábor európai parlamenti képviselő szakértője volt. 2004 októberétől 2006 júniusáig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkárságának titkárságvezetője, 2006. július 1-től az FVM szakállamtitkára.

Falujárás a miniszterelnöknek

Mind az MSZP-ben, mind a közigazgatásban ekkor lett ismert a neve, egyes hírek szerint Gyurcsány Ferenc is akkor figyelt fel rá, amikor falujárást szervezett a miniszterelnök számára 2007 őszén. Ficsor Ádám nevéhez köthető a mintegy 3.000 milliárd forint keretösszegű Új Magyarország Vidékfejlesztési Program összeállítása is.

A korábbi miniszterelnök akkor vette maga mellé kabinetfőnökként Ficsor Ádámot, amikor 2008 januárjában Gál J. Zoltán családi okokra hivatkozva távozott erről a posztról.

Az MSZP-ben azonban ennél hamarabb is szerepet kapott, 2003 elején az Agrár- és Vidékpolitikai Tagozat Országos Elnökségének tagja, 2004 decemberétől az MSZP Nemzeti Fejlesztési Tagozat elnökségének tagja, 2005 januárjától az országos választmány tanácskozási jogú küldötte a párt Magyar Progresszív Társaság Platformjának delegáltjaként, amelyet ő vezet.Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a jelölt meghallgatása után nem támogatta Ficsor Ádám miniszteri kinevezését, mivel Gulyás József szabad demokrata képviselő, aki a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, és Bajnai Gordon kormányfővé választásával sem értett egyet, tartózkodott a szavazástól.

Tóth András egykori titkosszolgálati államtitkár az InfoRádióban azt mondta: ilyen esetben a kormányfőnek kell mérlegelnie, kitart-e jelöltje mellett. A szocialista képviselő szerint a titkosszolgálati tapasztalatok a politikai gyakorlat során megszerezhetők.

Rámutatott arra is: Ficsor Ádám a nélkülözhetetlen tapasztalatokra a volt miniszterelnök mellett is szert tehetett, hiszen eddig Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke volt. Tóth András maga is ebből a pozícióból került a titkosszolgálati államtitkári posztra, sőt Szilvásy György is kabinetfőnök volt, mielőtt átvette volna a tárca vezetését. Lehet ez a véletlen műve, de lehetséges, hogy a kabinet irányításához szükséges képességek jól alkalmazhatóak a titkosszolgálatok vezetésében is - fűzte hozzá Tóth András.

Molnár: jogászból kancelláriaminiszter


Az új kormány kancelláriaminisztere sem nevezhető tapasztalt politikusnak. A 34 éves Molnár Csaba az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskoláját végezte el, mielőtt summa cum laude szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

A jogi pályán indult karrierje, hiszen Mosonmagyaróvárott lett ügyvédjelölt, és oktatott is a Nyugat-Magyarországi Egyetemen. Politikai ambíciói először akkor mutatkoztak meg, amikor a Fiatal Baloldal Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, majd az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei alelnöke lett, ahonnan egészen a megyei elnöki pozícióig jutott, de dolgozott a győri polgármester főtanácsadójaként is.

Mindössze három éve országgyűlési képviselő, 2007-től pedig az MSZP Magyar Progresszív Társaság platformjának az alelnöke.

Igazán csak tavaly került közel a tűzhöz, hiszen 2008 februárjától az Új Tulajdonosi Program megbízottjának tette Gyurcsány Ferenc, aki később a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárának, majd közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek nevezte ki.

A mindössze 34 éves Molnár Csaba a Bajnai-kormányban is bársonyszékben ülhet, hiszen öt hónapnyi miniszterkedés után ő örökölte meg Kiss Pétertől a Miniszterelnöki Hivatal vezetését.

Energiaügyi, közlekedési és hírközlési tárcavezetőként két ügy kapcsán került a hírek élére. A téli ukrán-orosz gázvita rögtön kinevezése után próbára tette miniszteri képességeit, de nagy port kavart az a hír is, hogy miután Gyurcsány Ferenc takarékosságra szólította fel a minisztériumokat a válság miatt, Molnár Csaba új Audival járt dolgozni.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
Rákkeltő kőzúzalék okoz krízist Nyugat-Magyarországon – várjuk a nagy bejelentést

Rákkeltő kőzúzalék okoz krízist Nyugat-Magyarországon – várjuk a nagy bejelentést

Egyre nagyobb hullámokat vet az osztrák bányákból származó rákkeltő azbeszt-tartalmú kőzúzalék ügye, miután egyre több helyen derül ki, hogy ilyet alkalmaztak útépítéshez Nyugat-Magyarországon. Az utak az egészségre rendkívül ártalmas anyagtól való mentesítése ráadásul várhatóan milliárdokba kerül majd, és kérdés, hogy mennyi időbe telik majd egy esetleges jogi procedúra, ha netán nem sikerül megegyeznie az érintett feleknek. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy hol tart az ügy, mik a legfontosabb tudnivalók, és egy ügyvédet is megszólaltatunk a kártérítési lehetőségekkel kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×