Infostart.hu
eur:
358.91
usd:
309.02
bux:
0
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Tovább dagad a koalíciós vita az egészségbiztosításról

A kabinet már beterjesztette a parlament elé az egészségbiztosítási törvényjavaslatát, a kormánypártok azonban még mindig nem jutottak dűlőre egyes kérdésekben. A szocialisták szerint a csomag nem tükrözi teljes egészében a koalíciós megállapodást, a szabad demokraták azonban úgy vélik: vita nem a kormánypártok között, hanem az MSZP-n belül van.

Nem a koalíciós megállapodásnak megfelelően készítette el az Egészségügyi Minisztérium az egészségbiztosítási törvénytervezetet, így ezt ebben a formában az MSZP-frakció nem támogatja.

Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke az InfoRádióban azt mondta: a menedzsmenti és az alapítási jogokkal kapcsolatban is módosító javaslatokat fognak beterjeszteni. Kökény Mihály hozzátette: a koalíciós pártok ugyan sokat egyeztettek a kérdésről, ezek azonban nem a törvény szövegéről, hanem azok alapelveiről szóltak.

Így az előterjesztésbe nem került be, hogy az átmeneti, sok szervezési munkát igénylő időszakban egy vezérigazgató állna a biztosítók élén, akit később váltana fel egy igazgatótanács. A szocialisták pontosabban határoznák meg a menedzsment jogait és felelősségi körét is.

"Ha mi nyújtottuk volna be a szöveget, az sokkal jobb lenne"

Teljesen másképp látja mindezt a koalíciós egyeztetésért felelős szabad demokrata államtitkár. Horn Gábor szerint a konkrét tervezetet a benyújtása előtt, szokatlan módon ismét megvitatták a koalíciós pártok képviselői. Ráadásul a javaslatot nem kizárólag a szabad demokrata vezetésű egészségügyi tárca nyújtotta be, hanem három minisztérium közösen jegyzi, a törvényalkotásba tehát a szocialista irányítás alatt álló Pénzügyminisztérium és az igazságügyi tárca is bekapcsolódott.

Hozzátette: a vita az MSZP-én belül van; az a kérdés, hogy az MSZP kitart-e a kormánya, a kormányfője és a miniszterei mellett.

"Ha mi nyújtottuk volna be a szöveget, akkor az nem ilyen lenne, hanem sokkal jobb" - jelentette ki az InfoRádióban Horn Gábor, hozzátéve: a beterjesztett kompromisszumos javaslat súlyos visszalépést jelent az SZDSZ számára. Azonban még ebben is szerepelnek a legfontosabb célok, a valódi verseny megteremtése, a szolidaritás fenntartása, és a befektetők belépésére is van lehetőség. Ezekből azonban a szabad demokraták már nem engednek - hangsúlyozta.

A szocialisták által beterjesztendő módosító javaslatok kapcsán azonban egyelőre nem tudott állást foglalni, mint mondta, ezeket még nem ismeri.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter súlyos kijelentést tett Ukrajna EU-csatlakozásáról

Előbb a nyugat-balkáni államokat kell felvenni, Ukrajna legkorábban jó tíz év múlva csatlakozhat az Európai Unióhoz, és Magyarországon előtte népszavazást kell rendezni erről – mondta Magyar Péter miniszterelnök egy interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Őrült tempóban fegyverkezik Európa, de hogyan lesz ebből növekedés?

Őrült tempóban fegyverkezik Európa, de hogyan lesz ebből növekedés?

"Ha békét akarsz, készülj a háborúra" – ez az a gondolat, ami fokozatosan átalakítja Európa gazdaságát. Miközben az országok régóta nem látott összegeket költenek fegyverkezésre, egyre többen remélik, hogy a hadiipari fordulat nemcsak biztonságot, hanem új gazdasági fellendülést is hozhat. A védelmi célú kiadásokat azonban sokkal könnyebb úgy elkölteni, hogy ne hozzon növekedési reneszánszt, mint hogy igen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×