- A jövőre vonatkozó kérdésekre nehéz válaszolni, és mi, politikai elemzők, de talán Önök, újságírók is szeretik a választási kampányt, sőt, magát a politikát egyfajta stratégiai játékként felfogni, ahol minden a szavazatokért és a választási győzelemért zajlik. A kampány egy zéróösszegű játéknak tetszik. Mégis, a politika és maga a választási kampány is sokkal több annál, mintsem hogy egy jól megtervezett küzdelem legyen a szavazatokért.

A politika ennél kiszámíthatatlanabb és nehezebben előrejelezhető. A tétjét illetően ugyan stratégiai játék, de mégis a közösség ügyeinek elrendezéséről, a mindenki számára kötelező érvényű döntések meghozataláról szól. A pártok sem felelőtlenek abban az értelemben, hogy bármit megtehetnek, hiszen a valóság időnként gyakran közbeszólhat. A 14. havi nyugdíjra rá lehet licitálni egy 15. havival, de a valóság nagyon gyakran tetten érhető. Arra is gondolniuk kell, hogy a választási győzelem után is felkel a nap, és akkor a mostani nyereség komolyan visszaüthet.

Van egy össznépi fanyalgás, hogy milyen csúnya a magyar politika és milyen rossz dolog a kampány, ám minden zsáknak megvan a maga foltja, ez pedig a magyar választóközönség. A magyar politikai elit olyan, amilyenek mi, magyar választók vagyunk, olyan, amilyet megérdemlünk, mert a pártok nem tesznek mást, minthogy közvélemény-kutatásokra alapozzák politikájukat. Õk csak a mi igényeinket próbálják meg kielégíteni.

– Kezdjük először a formával. Változás, elszámolás, megcsináltuk. Szabadság, verseny, szolidaritás. Egyszerű szavak. Ezt várjuk el a politikától?

- A politikának van egy üzenőfal része is, és minden párt megpróbálja kitalálni magát a választásokra. A Fidesz igazi változása 2002-höz képest nem a vezetőiket vagy a programját tekintve figyelhető meg, hanem abban a politikai hozzáállásban, politikai stílusban, amely homlokegyenest ellentétes azzal, amilyen képet magáról a Fidesz 1998 és 2002 között próbált kialakítani. Ideológia helyett pragmatizmus, árokásás helyett problémaorientáltság, elitizmus helyett népbarátság. Más a formavilág, a stílus. De ugyanez megfigyelhető a szocialista pártnál is. Ott egyszerű az üzenetet: „Igen, megcsináltuk!” Ez reakció az első két és fél év kormányzati gyengélkedésére. Az SZDSZ-nek pedig minden üzenete a liberális identitásról szól. Alternatív a megszólalása, a kinézete, a hozzáállása. Az SZDSZ-t a különbözés vágya hajtja, míg az MDF fő üzenete az, hogy ez egy anti-establishment párt, a két naggyal szemben a középen álló, a normális Magyarország pártja.

- Kemény vagy durva lesz a kampány?

- Azt nehezen tudom elképzelni, hogy a politikai irracionalitás uralkodna el, hiszen a pártoknál ma már nagyon kiszámított, üzemszerűen megszervezett műhelymunka zajlik a stratégia tervezésénél, ezért a durvaság vagy a keménység akkor lenne elképzelhető, ha ez érdekükben állna a pártoknak. Ismervén a magyar politikai kultúrát, a magyar társadalom politikaképét, a politika magas fokú elutasítottságát, én inkább egy békeharcra számítok. A pártok majd azt fogják bebizonyítani, hogy ők azok, akik nyugodt, békés hangot próbálnak megütni, és az ellenfelüket próbálják majd beszorítani a harcias, agresszív, vádaskodó, durva sarokba. A kampány a vezetők szintjén egy nagyon nyájas, békés, konszenzusos képet fog mutatni, ami nem biztos, hogy jobb, mint egy őszinte, idézőjelbe tett durva kampány.

A bumerángeffektus valószínűleg helyesen írja le a folyamatokat, de ez azt is mutatja, milyen nehéz mindezt megtervezni. A negatív kampánynak, az ígérgetős kampánynak át kell lépnie az alsó ingerküszöböt, de túlzásokba se eshetnek az ígérgetésben, sem a negatív üzenetekben, de a mértéket is nehéz megtalálni. Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor szintjén a negatív kampánynak még az árnyéka sem merülhet fel, ők egy erős, pozitív tartalmi programokra koncentráló kampányt fognak folytatni.

- Mennyire lesz jellemző egymás ötleteinek az átvétele?

- Érdemes tisztázni, hogy miért alakult ki ez a helyzet. A magyar politika alapvetően materiális, elosztási jellegű, gazdasági kérdésekről szól, és itt kevésbé tűnik fel a különbség a nagy politikai pártok között. Az egyébként meglévő világnézeti, ideológiai különbségeiket a pártok láthatóan igyekeznek elrejteni. Ez döntően a Fidesz politikai stratégiájából fakad, a pragmatikus, problémaorientált politizálásból. Ezen gazdasági, az elosztásról szóló kérdésekben pedig a két néppárt alapvetően a társadalom nagy többsége számára szimpatikus álláspontot igyekszik elfoglalni, ezért nehéz megmondani, hogy egy felvetés baloldalibb vagy inkább jobboldalibb, pontosabban fideszes vagy inkább szocialista ihletésű. Magyarán, nem hiszem, hogy a babakötvény szocialista lenne, a 14. havi nyugdíj pedig jobboldali vagy fideszes. A másik finoman támogatja, de inkább már próbálkozik a saját ötletével, amit aztán majd a másik támogat. Kialakul egy ügybirtoklási verseny, és ezért kinccsé válnak a témák. Ám van egy pont, ahol elérkezünk a közvélemény támogatásának szakadékáig. Szinte mindent lehet ígérni és mindenki mindennek örül. Ami magas, az csökkenjen, ami alacsony, az pedig növekedjen. Ez a magyar közvélemény többségének az álláspontja, de még ennek a magyar közvéleménynek is van egy felső ingerküszöbe, amikor azt mondja: na, ezt már nem vesszük be.

- Van annak realitása, hogy valamelyik oldal bevállalja az esetlegesen kellemetlen lépések nyilvánosságra hozatalát is?

- Egy ilyen bejelentésnek három oka lehetne. Egyrészt államférfiúi bölcsesség. Tehát ha lenne egy politikus, aki azt mondaná, hogy na, ezt már nem. Lehet, hogy ez a népszerűségünket növeli, de ez Magyarország sorsára nézve ártalmas. De szerintem ezt tegyük zárójelbe. A másik lehetőség, hogy ha a pártok egy kicsit előbbre is tekintenek, tehát nem csak a rövid távú haszonmaximalizáció hajtja őket, hanem arra is gondolnak, hogy mi lesz a második forduló után. Ezt mi Magyarországon talán kevésbé érzékeljük, de a világban ez a tapasztalat. A harmadik pedig egyszerűen a politikai haszonszerzés, mert eljöhet egy pillanat, amikor azzal lehet nyerni, ha az egyik politikai erő rá tudja bizonyítani a másikra, hogy ő már felelőtlen, viszont ő meg annyira felelős politikát folytat, hogy még a nehézségekkel is szembenéz. Gyurcsány Ferenc már próbálkozott valami ilyesmivel a múlt év nyarának végén, amikor sokat beszélt a felelős politikáról meg a populizmus elleni harcról, de nem hiszem, hogy a szocialista párt népszerűségét ez vitte volna fel.

- Mennyire dönthet az első forduló abban az értelemben, hogy mennyien juthatnak be a parlamentbe az első körben?

- 1990-ben öt helyen dőlt el az első fordulóban a választás. 1994-ben, amikor elsöprő szocialista győzelmet regisztráltak, akkor két helyen. 1998-ban mindössze egy helyen, de aztán 2002-ben történt valami: hirtelen 45 helyen már érvényes és eredményes volt az első forduló. Ez sokakat meglepett, bár csak azokat, akik nem gondolkodtak azon, hogy az a koncentráció, ami a magyar pártrendszerben végbement, előbb-utóbb ezt fogja eredményezni. A trendek alapján nem lenne meglepetés, ha most, 2006-ban már az egyéni választókerületek többségében érvényes és eredményes lenne a választás az első fordulóban.

Ez megváltoztathatja a választóknak a választásokhoz való hozzáállását. Kellett ahhoz nyolc év, amíg megtanulta a magyar választó, hogy a második forduló dönt. Most meg kell tanulnunk, hogy nagy hiba nem elmenni az első fordulóba, mert esetleg nincs is második forduló. Miután persze a két nagy párt között feltehetően nem lesz óriási a különbség, ezért a választás mégiscsak a második fordulóban fog eldőlni. A mi mandátumszimulációnk azt mutatja, hogy valószínűleg olyan nagy különbség nem lesz az első fordulóban eldőlt egyéni választókerületekben, tehát nem az lesz, hogy ha mondjuk eldől nyolcvan helyen, akkor hetvenben az egyik oldal nyer, tízben pedig a másik oldal.

- Budapest dönthet-e?

- Budapest sok mindenről dönthet. Dönthet arról, hogy az SZDSZ bekerül-e a Parlamentbe, hisz általában szavazatainak egyharmada Budapestről származik. Ha itt meggyengülne az SZDSZ, akkor valószínűleg országosan sem lépné át az öt százalékot. Másrészt a mi mandátum-előrejelzésünkben is Budapest és különösen a pesti egyéni választókerületek biztos szocialista bástyának számítanak. Ha ezeket nem tudná hozni a szocialista párt, akkor nagy valószínűséggel elveszítené a választást. Önmagában azonban az ilyen kijelentésnek, hogy „Budapest nyerte meg a választást”, nem látom értelmét, mert akkor ennyi erővel azt is mondhatjuk, hogy a vidék meg elveszítette vagy fordítva. 2006-ra egy nagyon erős területi különbség alakult ki az országban, amely területi különbség nem észak, dél, nyugat és kelet közt van, hanem településnagyság szerint. Minél nagyobb lélekszámú egy település, annál valószínűbb, hogy baloldali győzelmet fog produkálni, és minél kisebb lélekszámú településről van szó és választókerületről, annál valószínűbb, hogy jobboldali győzelmet fog produkálni.