eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Unsplash

Mi fizetjük meg az árát: a Google ismét az internet átírására készül

A technológiai óriáscég, úgy tűnik, mindent egy lapra tett fel: a mesterséges intelligenciára. Egy májusi fejlesztői konferencián egy sor új AI-alapú szolgáltatásból adott ízelítőt. Ágazati elemzők szerint az újítások közepette azonban egy dolog nem változik: továbbra is a felhasználók adatai „hajtják” majd Google-t. A tartalomgyártók viszont attól félnek: láthatatlanná válnak.

Napokkal a Google forradalmi algoritmusfrissítéséről szóló május 25-i bejelentése után az volt a kérdés, hogy az új AI-összegző tönkreteszi-e a kis, online jelenlétre épülő cégeket. A BBC példaként hozta fel a lakásba való légtisztítókat tesztelő HouseFresh.com oldalt – amely először felpörgött, majd a keresőalgoritmus két frissítése – és az oldalnak a találati listán való zuhanása – után kénytelen volt elbocsátani legtöbb dolgozóját. A napi több ezer látogató ugyanis pár százra apadt.

A keresőszavaik alapján addig az oldalukra irányított felhasználók olyan nagy magazinok honlapjain kötöttek ki, „amelyeknek a cikkeiről tudtam, hogy tele voltak helytelen információval”

– panaszolta Gisele Navarro, aki férjével együtt építette fel a fogyasztókat tudományos megalapozottságú teszteredményekkel ellátó oldalt.

Most pedig a Google májusi fejlesztői konferenciája, a Google I/O után folyik a találgatás: megöli-e az internetet a jelenlegi formájában a bejelentett újítás, miszerint a keresőmotor a jövőben úgynevezett „mesterséges intelligencia összegzéseket”, azaz AI-generált válaszokat ad majd a felhasználók kérdéseire. (A Google ezt így reklámozza: Kapjon gyors válaszokat az AI-összegzővel!)

Ez a funkció a cikk írásának pillanatában már elérhető volt az amerikai felhasználók körében.

„Az eredmény egy olyan termék, amely elvégzi helyetted a munkát”

– magyarázta Sundar Pichai, a cég vezérigazgatója. Viszont szembesítették azzal a kérdéssel: valóban több értéket generál-e a mesterséges intelligencia, mert egy példa szerint az AI egyszerűen kimásolta egy létező oldal tartalmát.

A pokolba vezető út és a jó szándék

A segítő szándék, ha őszinte, azért okozhat kárt, mert ha a kereső egyből válaszokat ad és így megspórolja nekünk, hogy megnézzünk néhány weboldalt, akkor az nagyon rossz hír a tartalomkészítőknek.

Mint a BBC megjegyzi: az elmúlt két év keresőalgoritmus-frissítései „letaglóztak több weboldal-tulajdonost, akik azt mondják, hogy követik a Google előírásait”, hogy megjelenjenek a keresési találatokban és így ügyfelekhez jussanak.

Itt azonban a techcég azt mondja: a web egyik anomáliáját próbálja korrigálni, ami három betűhöz kapcsolódik: SEO – azaz Search Engine Optimization, magyarul keresőmotor-optimalizálás.

Aki még nem botlott bele, az SEO mesteri szinten való művelése nyomán éri el egy-egy cég, hogy a Google keresési találatainak a tetejére kerüljön. Viszont vannak, akik visszaélnek azzal, hogy tudják, hogyan működik az algoritmus, és tömegével gyártják az emberek számára élvezhetetlen, de a keresőmotor által a lista tetejére tolt tartalmakat, amivel pénzt keresnek.

A Google 2022-es frissítésének az volt a célja, hogy kiszűrje ezeket a nem emberi fogyasztásra gyártott cikkeket. Aztán jött a tavaly márciusi update, amely a cég szerint újabb siker volt ama célhoz vezető úton, hogy a felhasználóknak „hasznos, eredeti, sokszínű és minőségibb” tartalmat szolgáltassanak.

Ezt a nyilatkozatot összevetve a látogatóktól megfosztott internetes vállalkozó történetével, az embernek az a benyomása támad, hogy a tech-óriás körülbelül olyan töretlen hittel bír, mint egy szocreál poszteren a fényes jövőbe tekintő hős.

Megcsappant látogatottság: a keresőalgoritmus vesztesei és győztesei

A BBC néhány további adatot szolgáltat arról, hogy nem minden megy úgy, ahogy a Google elképzelte. A SEMrush adatelemző szerint a New York Magazine című kiadvány forgalma az elmúlt fél évben 32 százalékkal, a GQ életmódmagazin forgalma 26 százalékkal, az aktuális angol szlengbe betekintést nyújtó Urban Dictionary látogatottsága pedig a felével esett vissza.

A Reddit közösségi oldal forgalma viszont példátlanul megugrott – 126 százalékkal, aminek nyomán a vállalkozás 243 millió dolláros forgalmat produkált. Hihetetlen, de ez 48 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Jót tett a Google a népszerű, kérdésekre válaszokat adó Quorával és az Instagram fényképmegosztó-üzenő alkalmazással is.

Megugrott a karrierorientált közösségi médium és álláskereső oldal, a LinkedIn és a Wikipedia forgalma is. Közben a kisebb tartalomgyártók szívják a fogukat.

„A Google háborút indított a publikáló oldalak ellen, úgy néz ki, mintha olyan algoritmus-frissítést hozott volna létre, amely szándékosan a kis bloggerekre száll rá. Annyi emberrel beszéltem, akiket szabályosan letöröltek”

– mondta Lily Ray, a SEO-stratégiában legendának számító, Amsive nevű marketingügynökség alelnöke. „Konyhai receptek, felnőtt tartalom, videójátékok, kertészkedés, divat, minden a Redditen van” – mondta.

Máshová terelődött a forgalom, állások szűntek meg

A BBC a tartalomkészítőkkel folytatott beszélgetésekből azt szűrte le, hogy a Google-frissítések nyomán a keresési találatok egyre inkább a már bejáratott, nagyobb vállalkozások felé terelik a felhasználókat a kisebb, függetlenebb oldalaktól – miközben nem számít a tartalom minősége.

Egy brit szórakoztatóipari híroldal főszerkesztője elmondta: a szeptemberi frissítés után felére esett a forgalmuk, a keresési találatok a Redditre terelték a felhasználókat, és egy sor, a tartalmukat ellopó áloldal is föléjük került a listán. Az eredmény: néhány hónappal később a húsz újságíró és szerkesztő után már csak négy dolgozót tudtak megtartani.

A főszerkesztő szerint nem segített, hogy a Google ajánlásait követve megpróbálták feltámasztani az oldalt és ehhez még szakértőket is megbíztak.

„Nyolc hónapot vesztegettem az életemből arra, hogy próbáltam követni, amit a Google javasolt.”

Amiért azonban még ennél is jobban fújnak a techóriásra a kisebb tartalomgyártók, azok a keresési találatok mellett hamarosan megjelenő AI-összefoglalók.

Szép új világ

A Google itt megint csak kincstári optimizmussal azt mondja: az AI-válaszok felpörgetik az oldalak látogatottságát.

„Az összegzések több kattintást hoznak, mintha az oldal egyszerűen a keresési találatok közt szerepelt volna” – írta Liz Reid, a cég keresési ágának főnöke.

További bloggerek szerint a MI alkalmazása ahhoz vezet, hogy a megjelenő összegző válaszok nyomán az emberek nem fogják látogatni az oldalaikat.

Erre panaszkodtak a Housewife How-Tos (Háziasszonyok, hogyan csináljuk) című, takarítási tippeket adó és a The World Travel Guy (Világutazó fickó) című oldalak gazdái, akik megjegyezték, hogy a Google amerikai keresőjében immár az MI által kreált válasz és nem az oldalukra mutató link jelenik meg.

Ráadául – állítják – a válaszok pontatlanok.

A Google-nek, úgy tűnik, erre is van kész magyarázata: elismeri, hogy AI-eszközei egyelőre nem pontos információt szolgáltathatnak, de „folyamatosan dolgozik az eredmények javításán”.

Az összegzéseket több weboldal alapján és nem egyetlen forrásból állítja össze az algoritmus. És: a tartalomgyártók egy speciális taget, címkét tehetnek az oldalukra, amivel befolyásolhatják, hogy az AI egy hivatkozást tegyen az összegzésbe az oldalukról – szól a "megnyugató" érvelés.

A helyzet odáig jutott, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium több versenyellenes eljárást indított a cég ellen. Ezek egyike – amelyben a cikk írásakor még nem született meg a döntés – illegális monopólium létrehozásával vádolja a céget.

Ezek a perek azért számítanak, mert a Google uralja az internetes keresési piac 90 százalékát a világon. A vállalat szerint ők egyszerűen sikeresek, és az embereknek megvan a választási lehetőségük, hogy milyen keresőket használnak.

„Lehet, hogy a Google nem birtokolja a forgalmat, de ellenőrzi az utakat. És ha holnap úgy dönt, hogy egy városba többé nem vezet út, akkor az a város meghal. Ja, ez a szabad piac. Lehet, hogy naiv dolog volt azt hinni, hogy az emberek érdeklő nagyszerű tartalom elég a sikerhez”

– mondta a BBC-nek egy csalódott blogger.

Önként és dalolva osztunk meg egyre több adatot magunkról

John Herrman, az algoritmusváltás miatt visszaesett látogatottságot elszenvedő New York Magazine írója közben a Google terveinek egy másik aspektusára irányította rá a figyelmet. Azzal, hogy mindent az AI által interpretált keresési találatokra tesz fel, jelzi, hogy

ismét alapvetően újradefiniálja a privát információ védelmének normáit.

A fejlesztői konferencián a cég egy sor újítást mutatott be:

  • Az új audioasszisztens meg tudja mondani, mit lát a telefon kamerája vagy mi van a képernyőn.
  • Az asszisztensek válaszokat tudnak adni az ember dokumentumairól, egy épp befejeződött tárgyalásról vagy az emailjeről szóló kérdésekre.
  • Olyan program is lesz, amely kiszűri a telefonos csalókat: valós időben figyeli a telefonhívásokat és felhívja a figyelmet, ha valaki a csalások során használt nyelvezetet használ.

Mindezeknek az okos újításoknak azonban ára van, egy olyan ár, amelyhez a felhasználók már hozzászoktak: felfedi a Google a viselkedésüket, a szokásaikat, azaz beengedik a céget a privátszférájukba.

Az AI-fejlesztések arra apellálnak, hogy az emberek még több hozzáférést adnak

– írja Herrmann.

Akkor tudunk segíteni, ha igazán ismerjük önt

A vállalat a hozzáállását úgy határozta meg, hogy „menj el a már ijesztő határig, de ne lépd át”. Példa: 2004-ben a Gmail felhasználói a postafiókjukban található információra épülő „kontextuális reklámokat” kaptak. Azaz, elfogadták, hogy a cég a levelezésükben turkáljon.

Később jött a mozgásunkat, utazásainkat nyomon követő térkép és fényképmegosztó (a különböző helyszínek ingyenesen megosztott képeiért cserébe az ember jelvényeket és lájkokat kap, de pénzt nem, még akkor sem, ha egy-egy képét milliónyian nézték meg). Az érvelés az volt, hogy az adatgyűjtéssel a Google az adott felhasználó számára hasznosabb, testreszabott információt tudott megjeleníteni.

Hasonló az érvelés most, hogy a keresőszoftver teljes mellszélességgel az AI felé fordul: „akkor tudunk igazán segíteni önnek, ha tudjuk, ki ön”.

A felhasználók egy nagy része pedig valószínűleg nem fogja bánni, hogy még többet osszon meg magáról a technológiai óriással.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×