Infostart.hu
eur:
361.74
usd:
315.51
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Még nagyobb szigorra számíthatnak a tb-csalók

Hetven százalékkal több visszaélést derített fel tavaly a francia társadalombiztosító, mint 2006-ban, ami 384 millió eurónak felel meg, szemben a három évvel ezelőtti 228 millióval. A szervezet vezetői az ellenőrzések hatékonyabbá tételén dolgoznak, úgy vélik ugyanis, hogy a csalásokból származó kár elérheti a biztosító éves kiadásainak az egy százalékát, ami 1,5 milliárd eurónak, mai árfolyamon valamivel több mint 412 milliárd forintnak felel meg.

A francia Állami Számvevőszék már évek óta kifogásolja, hogy a társadalombiztosítás szervezetei nem ellenőrzik elég hatékonyan a visszaéléseket, és egyik legutóbbi jelentésében azt is a vezetők szemére vetette, hogy erősen alábecsülik a csalások által okozott károkat. Ezek a távolról sem hízelgő megállapítások látványos cselekvésre késztették úgy az egészségbiztosító, mint a családi pótlékot kifizető Országos Családi Juttatások Pénztára, illetve a tb-járulékokat beszedő, Urssaf nevű szervezet vezetőit.

A parlamentnek csütörtökön bemutatandó jelentésükből kiderül, hogy az egészségbiztosító által felderített csalások összege több mint 151 millió euróra, mintegy 41,5 milliárd forintra rúgott, ami alapvetően a jogosulatlan betegállományok után járó kifizetésekből, illetve a kórházak túlszámlázásaiból adódott. A szervezet tavaly több mint kilencszáz feljelentést tett magánszemélyek ellen, emellett közel kétszáz orvos és tizenöt kórház ellen is eljárást indítottak.

A visszaélések másik melegágyának az Országos Családi Juttatások Pénztára számít, az ellenőrei által tavaly felderített csalások végösszege több mint 85 millió euróra, mintegy 23 milliárd forintra rúgott, de a szervezet vezetői a visszaélések következtében elfolyó állami pénzt éves szinten 500-800 millió euróra becsülik. Vagyis e téren még drákóibb szigorításra számíthatnak a jövőben a franciák.

A feketemunka elleni harc jegyében a társadalombiztosítási járulékokat beszedő Ursaff tavaly 130 millió eurós, közel 36 milliárd forintos plusz pénzt szedett be, ami a három évvel korábbi összegnek a kétszerese, a 2003-as szintnek pedig a négyszeresére rúg. Ami azt mutatja, hogy folyamatosan emelkedik a feketemunka aránya Franciaországban.

A társadalombiztosítás vezetői szerint a probléma az, hogy a felderített közel 400 millió eurós csalásból évente alig 90-100 milliót tudnak visszaszerezni. A legkönnyebb műveletnek a jogosulatlanul felvett családi pótlék visszafizettetése számít, e téren a felderített összegek 70-80 százalékát tudják visszanyerni. A legnehezebb dolguk viszont a feketemunkával van, a tetten ért cégek az esetek többségében ugyanis csődöt jelentenek, így a hatóságok a meg nem fizetett tb-járulékok mindössze 10-15 százalékát tudják behajtani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×