Infostart.hu
eur:
361.1
usd:
316.99
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Már a Magas-Tátra sem olyan vonzó, mint korábban

A gazdasági válság és az erős euró miatt kevesebb turista látogatott tavaly a Magas-Tátrába.

Rossz évet zártak tavaly a magas-tátrai szálloda- és étteremtulajdonosok: a látogatók száma az előző évhez viszonyítva 17 százalékkal csökkent. Ez kevesebb mint az országos átlag, hisz a statisztikai hivatal adatai szerint országos viszonylatban 20 százalékkal kevesebben érkeztek külföldről Szlovákiába az egy évvel korábbinál.

A Tátrában a szállodák átlagos kihasználtsága 32 százalékra csökkent; legnagyobb visszaesést a lengyel turisták esetében jegyezték fel, ők szinte teljesen hátat fordítottak a hegységnek.

Amint azt Peter Chudy, a magas-tátrai idegenforgalmi társulás elnöke a SITA hírügynökségnek elmondta, a látogatottságra negatív hatással volt a gazdasági válság valamint az euró, ami érezhetően megdrágította a szolgáltatásokat az euróövezeten kívüli országokból érkezők számára.

Az idei tél folyamán lassan javulni kezdett a helyzet, az euró fokozatos gyengülése és a lengyel zloty erősödése azonnal megmutatkozott a látogatottságon, a síközpontokban jóval több volt a lengyel látogató, mint korábban.

Chudy szerint a következőkben nincs értelme újabb hatalmas beruházásokba és a nagy luxusszállodák építésébe fogni, szerinte inkább a hagyományos, már meglévő szállodai kapacitások felújítására kellene összpontosítani a figyelmet.

A Magas-Tátrában jelenleg 99 szálláshely van, az egész régióban közel háromszáz, a szállodai ágyak száma meghaladja a 14 ezret.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×