Infostart.hu
eur:
365.48
usd:
321.22
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Család a vuhani Tienho Nemzetközi Repülőtéren 2020. április 8-án, miután feloldották az új koronavírus miatt elrendelt vesztegzárat Hupej tartomány székhelyén. A koronavírus világjárványa Vuhanból indult ki.
Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej

Egyes kisebbségek tagjait nagyobb számban érinti a vírus

A kisebbségben élő színes bőrű és ázsiai emberek inkább ki vannak téve a koronavírus-fertőzésnek egy, a Lancetben közölt tanulmány szerint.

A megállapításokhoz ötven tanulmány anyagát fésülték össze a kutatók, összesen 18,7 millió megfertőződés részleteinek tanulmányozása alapján állt össze a végső analízis. A kutatások közül 42 amerikai és 8 brit volt.

Súlyosabb a betegségük

A végső megállapítások közt szerepel, hogy a kisebbségben élő ázsiai embereknek nagyobb esélyük van arra, hogy intenzív terápiára legyen szükségük, illetve valószínűbb az esetükben az is, hogy nem élik túl a betegséget. A színes bőrűek és a spanyol ajkúak esetében nem volt nagyobb esély megfigyelhető az intenzív terápia szükségességére. Az ásziaiak másfélszer olyan valószínű, hogy elkapják a fertőzést, mint a fehér bőrű emberek, míg a színes bőrűeknek erre még nagyobb, kétszeres az esélye.

A Lancetben közölt kutatási eredmények előzményeiről azt írják: valószínűsíthető volt, hogy egyes kisebbségeket komolyabban veszélyeztet a betegség, mint másokat, azonban arra vonatkozó adatok nem álltak rendelkezésre, hogy ennek oka a megfertőződés nagyobb esélyében vagy a betegség súlyosabb mivoltában rejlik-e.

Hátrányos helyzetben lehetnek

Az eredmények hátterében állhat a Reuters összefoglalója szerint az, hogy az etnikai kisebbségekhez tartozó emberek esetében nagyobb azoknak a rétege, akik a létfontosságú iparágakban dolgoznak, ők pedig nem tudnak otthonaikból munkát végezni. Ennek megfelelően nagyon sok emberrel kerülnek kapcsolatba, vagyis sokkal jobban ki vannak téve a megfertőződésnek. Az is valószínűbb esetükben, hogy társadalmi-gazdasági státuszuk alacsonyabb, így valószínűsíthetően túlzsúfolt otthonokban, vagy másokkal megosztott közös helyiségekkel ellátott komplexumokban laknak.

A rasszizmus is ok

A kutatásban azt is megemlítik, hogy a rasszizmusnak is lehet szerepe a rosszabb mortalitási adatokban a kisebbségekkel kapcsolatosan. Egyéni, kozösségi és intézményi szinten is érintik ezek az egyenlőtlenségek az említett csoportokat, melyek eredményeképpen a kisebbségek nem tudnak ugyanahhoz a kezeléshez hozzájutni, mint a többségi társadalom tagjai. A kutatók szerint tények támasztják alá azt is, hogy a kisebbségek esetében sokszor kisebb az esély arra, hogy valakit akár tünetek észlelésekor teszteljenek, vagy hogy az érintett maga orvoshoz forduljon.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×