A tudósok megállapítása szerint a harapás ereje hátráltatta a falatozás gyorsaságát. A ragadozó őshüllők között voltak olyanok, amelyek gyorsan csipegettek, apró falatkákat kitépve a zsákmányból, és akadtak olyan "szakavatott" harapók, mint Tyrannosaurus rex, az Allosauridae- és a Ceratosauridae-család tagjai, vagy az olyan papagájszerű dinoszauruszok, mint amilyen a Citipati volt: ezek nagy erővel mélyesztették fogaikat a prédába, ám lassabban falatoztak. E dinoszauruszoknak más ősgyíkokhoz képest kevés volt a foguk, ez azonban nem hátráltatta őket, ha le kellett harapniuk a préda fejét - olvasható a Discovery News hírei között.

"A nagy harapáserővel bírók igen hatékonyan működtették állkapcsaikat, annak ellenére, hogy kevés fog sorakozott állkapcsukban" - magyarázta a tanulmány vezető szerzője Manabu Sakamoto, a Bristoli Egyetem paleontológusa.

A tudósok különböző húsevő dinoszaurusz esetében kísérelték meg az izomerő, az állkapcsok formája, valamint a fogazat alapján kiszámítani a harapás során kifejtett erőt. A paleontológusok szerint a legprimitívebb harapási technikával a legkorábbi dinoszauruszok közé tartozó, közepes méretű, két lábon járó Herrerasaurus, a 2,9 tonnás, 11,5-13,5 méteres Carcharodontosaurus (a "cápagyík") és a 160 millió évvel ezelőtt élt "szarvasgyík", az 1,4 tonnás, 6 méter hosszú Ceratosaurus rendelkezett. Esetükben a hátsó fogakra jutott a munka dandárja.

A legfurább módon az egyik legősibb ismert dinoszaurusznem, a 215 millió évvel ezelőtt élt, kisméretű, két lábon járó Coelophysis ("üreges forma"), valamint a Megapnosaurus (korábban Syntarsus), azaz a "nagy halott gyík" rágott. Elülső fogaik és az azokat tartó csontszerkezet túl gyengék voltak, nagy erőkifejtésre csupán a hátsó fogaik voltak alkalmasak.

A "struccszerű" dinoszauruszok, mint amilyen a "gyors rabló", azaz a Velociraptor, csupán kis erőkifejtésre voltak képesek, apró darabkákat csíptek ki a zsákmányból. "Az erőtlenséget gyorsaságukkal kompenzálták" - magyarázta Manabu Sakamoto.

Velociraptorként csipegetett a legkorábbi és legprimitívebb madár, az Archaeopteryx is.

És a bajnok....

A kutatás során a tudósok azt is vizsgálták, hogy azonos módon haraptak-e a "rokonságban" lévő dinoszauruszok. Az esetek többségében megfigyelhető volt a hasonlatosság, ami a különböző harapási módok örökletes voltára enged következtetni.

Természetesen akadtak a szabályt erősítő kivételek is. Így a "családtörténet" alapján nem lehetett megjósolni, hogy milyen harapási technikával rendelkezett a papagájcsőrű Oviraptor, azaz "tojásrabló", valamint a "kaszáló gyík", a Therezinosaurus, amely úgy nézett ki, mintha a lajhár, a gyík és a madár kereszteződéséből jött volna létre. A rokonság viszonylag gyengén, ám gyorsan harapdálta a zsákmányt, míg a "tojásrabló" és a "kaszáló gyík" lassan, ám annál alaposabban harapott. "Valószínűleg a törzsfejlődés során így alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez" - emelte ki a paleontológus.

Stephen Wroe, a Dél-Walesi Egyetem kutatója nemrég közölt tanulmányában azt állapította meg, hogy a Tyrannosaurus rex harapáskor 3,1 tonna erőkifejtésre volt képes, vagyis jelentősen túlszárnyalta "kortársunkat", a világ legnagyobbra növő halát, a nagy fehércápát (Carcharodon carcharias). Wroe szerint azonban az abszolút "harapásbajnok" a valaha élt legnagyobb ragadozóhal, a Carcharodon megalodon lehetett, amely a nagy fehércápa testsúlyának harmincszorosával bírt, és állkapcsai összezárásakor 18,2 tonnás erőkifejtésre volt képes.