Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megfejtették a gyöngyházképződés titkát

Eddig csupán az volt ismeretes a tudomány előtt, hogy a gyöngyház kalciumkarbonát (mészkő) és valamilyen szerves anyag elegye. Azt homály fedte, hogy a kagylók mely fehérjéi játszanak szerepet keletkezésénél. Japán kutatók most kiderítették, hogy a folyamatban a Pif 80 és Pif 97 fehérjéknek van oroszlánrészük. Még az is sikerült a kutatóknak, hogy egy egyszerű kísérletben saját maguk állítsanak elő kagylógyöngyöt.

A tokiói egyetemen dolgozó Nagaszava Hiromicsi és csapata egy egyszerű trükkel leplezték le a főszerepet játszó fehérjét - tudósít a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at). Egy gyöngykagylót genetikailag módosított vírussal fertőztek meg, amely csökkentette a gyöngyházképződésben résztvevő fehérjék számát. Így a kagylókban nem képződött a továbbiakban gyöngy.

A japán kutatók úgy leltek rá a két fehérjére, hogy egy kagylógyöngyöt desztillált vízzel és antitestekkel felszerelt aranyrészecskékkel mostak le. Úgy vélik, a Pif 97 kitinképzéssel előkészíti az aljzatot a gyöngyházképződéshez. A Pif 80 pedig kalciumot és bikarbonátot kapcsol a kitinhez, így gondoskodik a gyöngy kiteljesedéséről - írják a kutatók a Science című tudományos folyóiratban.

Nagaszavának sikerült egységes kristályokat növesztenie aragonit alapon egy üveglapocska és egy arra ráhordott kitinréteg között. A kristályok tájolása teljesen megegyezett a kagylón belül találhatókkal.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is. Péntek éjjel több oroszországi célpontra is, köztük hadiipari létesítményekre és olajfinomítókra mért csapást az ukrán haderő az orjoli, a szaratovi és a rosztovi régióban. A támadások következtében több helyszínen tűz ütött ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×