Rögtön tompítjuk is a bevezető csak a nagy szenzációkat ígérő kitételét: a szovjetek elsősége 1960-ban csak bizonyos szempontból számított meglepőnek. A válogatottjuk (ha nem is könnyen…), de megnyerte a melbourne-i olimpiát, igaz, a modern idők leggyengébb olimpiai futballmezőnyét előzte meg. Figyelemre méltóbb volt az 1958-as világbajnokság negyeddöntőjébe jutás, mégpedig az angolok megelőzésével. Ugyanakkor tény, hogy a szovjet csapat a vb kivételével alig találkozott a béketáboron kívülről jött csapattal, különösen az angolokon kívül. (Elképesztő érdekesség: 1958-ban négyszer is játszott egymással a két válogatott, az októberi, a Wembley-ben elszenvedett 0:5 a szovjet válogatott történetének valaha volt legsúlyosabb veresége.)

1959-ben és 1960-ban, az Eb négyes döntőjének kezdetéig a Szbornaja egyetlen „nyugati” csapattal sem játszott, így aztán nehéz volt kalibrálni valós játékerejét. Mindazonáltal vitathatatlan, hogy a csehszlovákok és különösen a jugoszlávok legyőzése Franciaországban szép eredménynek számított. Az pedig ugyancsak elvitathatatlan, hogy 1958 és 1972 között a szovjet futballválogatott a világ legjobb tíz gárdája közé tartozott. Alátámasztják ezt eredményei:

• 1958 – vb: 5-8.
• 1960 – Eb: 1.
• 1962 – vb 5-8.
• 1964 – Eb: 2.
• 1966 – vb: 4.
• 1968 – Eb: 4.
• 1970 – vb: 5-8.
• 1972 – Eb: 2.

1964-ben a dánok négy közé jutása jelentette a nagy meglepetést, bár felettébb szerencsés sorsolást kaptak: Máltát, Albániát és a hollandokat búcsúztató Luxemburgot ejtették ki. Négy évvel később az NSZK vb-ezüstérmes csapatának csoportbeli kudarca volt meglepő: azért nem előzte meg a Nationalelf a csoportjában a jugoszlávokat, mert nem tudott nyerni Albániában!

Az 1972-es nem a meglepetések tornája volt, de ha kell két kisebbet említeni: az Ajax és a Feyenoord BEK-győzteseire épülő holland válogatott nem tudta megelőzni a csoportban a jugoszlávokat (akik aztán elvéreztek a szovjetek ellen a negyeddöntőben), illetve a legjobb négy közé jutottak a belgák, miután az utolsó akadálynál kiejtették a vb-ezüstérmes Squadra Azzurrát.

Az 1976-os csehszlovák diadal ellenben óriási szenzációt jelentett. Igazságtalan, hogy ezt a győzelmet ma a nemzetközi futballéletben a cseheknek számolják el (a cseh válogatottat tekintve a csehszlovák jogutódjának), ugyanakkor az 1966 és 1976 közötti az a nem gyakori szakasza volt a csehszlovák labdarúgásnak, amikor a szlovákok erősebbek voltak a nyugati testvérnél. Sokan vontak már párhuzamot az 1974-es lengyel vb-bronzéremmel. Mind a két válogatott a selejtezőben egy angolok elleni londoni vereséggel indult el, s végül története addigi legnagyobb sikerét érte el. A csehszlovákok, akik az 1962-es világbajnoki ezüst után csak az 1970-es vb-re jutottak ki az 1976-os Eb előtt, úgy nyerték meg az Európa-bajnoki címet, hogy a jugoszláviai négyes döntőben előbb a vb-második hollandokat, majd a világbajnok nyugatnémeteket is megverték.

Az 1980-as Eb meglepetése a belgák jó szereplése volt, akik az olaszok, az angolok és a spanyolok előtt nyerték meg a csoportjukat, s játszhattak az Eb-aranyért. Az előző években nem volt éppen rossz a belga klubfutball (elég csak az FC Bruges BEK-döntőjére vagy az Anderlecht KEK-sikereire gondolni), de még ezek ellenére is meglepetést keltett a válogatott eredménye, hogy a két klub alapemberei, többségükben hollandok voltak.

1984-ben, a következő Európa-bajnokságon nem volt esélyük a hasonlóan kiugró szereplésre, miután a Standard vesztegetési botránya miatt kiesett majdnem a teljes védelmük. Franciaországban így aztán a dánok jutottak tovább a csoportból, övék volt a torna meglepetéscsapata, amely a mutatott játék képe alapján akár a döntőig is menetelhetett volna. Elvéreztek azonban a spanyolok elleni elődöntős tizenegyespárbajban.

Négy évvel később nagyon sokan várták a döntőbe a házigazda nyugatnémet csapatot, titkos esélyesnek számított a Squadra Azzurra – de mindkettő elvérzett az elődöntőben. Az olaszok az alapvetően Valerij Vasziljevics Lobanovszkij Dinamo Kijevére épített, de már nem csak ukránokkal, hanem orosz, tatár és fehérorosz futballistát is bevető szovjetek ellen buktak el. Franz Beckenbauer gárdáját a magyarok csoportjából továbblépő hollandok verték meg. Végül ők nyerték a tornát, ami nem volt papírforma-eredmény, ha azt vesszük, hogy 1980 óta nem jártak nagy tornán, ugyanakkor azt se felejtsük, hogy Adri van Tiggelent leszámítva az alaptizenegyük minden játékosa nemzetközi kupagyőztes volt klubjával 1987, 1988 vagy 1989 tavaszán.

Ha gondolkodunk is azon, hogy meglepő volt-e a holland siker 1988-ban, az nem ér meg egyetlen pillanatnyi morfondírozást sem, hogy szenzációt okozott-e a dánok diadala 1992-ben. Richard Möller-Nielsen válogatottja nem harcolta ki a részvételt, csak azért indulhatott a nyolccsapatos tornán, mert az ENSZ Jugoszlávia elleni szankciója után a FIFA, illetve annak döntését átvéve az UEFA felfüggesztette a „plávik”, a Kékek tagságát, s ezzel kizárta őket az Eb-ről. A dánok ellenben éltek a lehetőséggel, csak a svédektől szenvedtek vereséget, s végül megnyerték a tornát. Fokozzuk a bravúrfokot: a dánok kiemelkedően legnagyobb tudású mezőnyjátékosuk, Michael Laudrup nélkül nyerték meg a tornát!

1996 hősei a csehek voltak, akik először játszottak nagy tornán a szövetségi állam szétesése óta. Érdekes, hogy a csehek mennyivel sikeresebbek az utóbbi negyedszázadban az Eb-ken, mint a vb-ken: 1996-ban döntősök, 2004-ben elődöntősök, 2012-ben negyeddöntősök voltak.

2000 nem a meglepetések tornája volt, ha csak azt nem emlegetjük, hogy az egyik belgiumi csoportban az angolok és a németek is a vert mezőnyben végeztek.

Aztán eljött 2004, amikor a világ gyakorlatilag minden szakasz végén gondolatban elbúcsúztatta a görögöket, akik ezt valahogy nem akarták tudomásul venni. Sőt… A csoportjukban elbúcsúztatták a spanyolokat és az oroszokat, aztán az egyenes kieséses szakaszban megverték, gólt sem kapva, a franciákat, a cseheket, majd a házigazda portugálokat. Van-e olyan az ellenfelek között, aki ellen a görögök esélyesebbek voltak a torna előtt? Bizony, nincsen!

2008-ban az oroszok remek teljesítménye és a törökök elődöntőbe jutása keltett szenzációt, persze, azon túl, hogy egyik társrendező, tehát sem az osztrák, sem a svájci csapat nem tudott továbbjutni a csoportjából. Négy év múlva, a lengyel–ukrán közös rendezésű Eb-n ugyanez volt a helyzet, különösen a lengyelek csoportbeli utolsó helye volt sokkoló szurkolóik számára. (Az ukránok az angolok és a franciák mögött lettek harmadikok a négyesükben.). 2008-ban sem volt nagyon váratlan a spanyolok diadala, de 2012-ben egyenesen az lett volna a szenzáció, ha nem ők nyernek.

2016-ban, ha nem is „csehszlovák-dán-görög léptékű” meglepetést keltett a portugálok diadala, azt azért túlzás lenne állítani, hogy favoritok voltak. Rosszul kezdték a tornát, az utolsó csoportmeccsükön, a magyar válogatott ellen Lyonban majdnem kiestek. Úgy lettek Európa-bajnokok, hogy az egész tornán egyetlen mérkőzésüket nyerték meg az egyenes kieséses szakaszban, mégpedig a walesiek elleni elődöntőt.

További meglepetések? Éppen a walesiek legjobb négy közé jutása, az izlandiak nagy menetelése, beleértve az angolok kiejtését, s alkalmasint idevehetjük a magyar válogatott szereplését is.

Ki fogadott volna arra, hogy az 1986 után a nagy tornákra visszatérő magyar csapat a második csoportmeccse után már biztosítja a csoportelsőségét?