Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke beszédet mond az 50. fedett pályás országos atlétikai bajnokság megnyitóján a Nyíregyházi Atlétikai Centrumban 2024. február 17-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Távozik a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke

Szeptember 1-jével távozik posztjáról Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke.

A sportvezető szervezet honlapján kedden megjelent nyílt levelében hangsúlyozta, „teljeskörű tisztújításra van szükség, ezért elvárja, hogy az elnökség valamennyi tagja nyújtsa be lemondását, és ezzel teremtsék meg a teljeskörű tisztújítás lehetőségét a versenyszezon után, szeptemberben”.

Gyulai Miklós megjegyezte, „a sportág legfontosabb érdeke emellett a működőképesség megtartása, így az örömteli, hogy az általam immár harmadik alkalommal előterjesztett javaslatot az elnökség elfogadta, és jóváhagyta a Magyar Atlétikai Szövetség alaptevékenységéhez kapcsolódó kötelezettségvállalásokat. Ennek köszönhetően a magyar atlétika működése szempontjából elengedhetetlen feladatok finanszírozása biztosított.”

„A teljeskörű tisztújításig elsődleges feladatunk a vállalt kötelezettségek teljesítése. Különösen fontosnak tartom, hogy a tagszervezetek számára biztosított műhelytámogatások a tervezett mértékben haladéktalanul eljussanak a szakosztályokhoz, az egyesületekhez, hiszen ez alapvető feltétele a mindennapi szakmai munkának és a sportolók felkészülésének. Meggyőződésem, hogy a közösség érdeke minden egyéni szempontnál fontosabb. A magyar atlétikának most nyugalomra, együttműködésre és kiszámítható működésre van szüksége. Döntésemmel is a kedélyek megnyugvását kívánom szolgálni, valamint azt, hogy a 2026-os versenyszezont a magyar atlétika a lehető legjobb eredményekkel tudja lezárni” – olvasható a nyílt levélben.

Gyulai Miklós hozzátette, erről most nem kíván többet mondani. Figyelmemet és energiámat továbbra is kizárólag a magyar atlétikára, annak sportolóira, edzőire és közösségére fordítom” – fejtette ki.

„Hiszem, hogy a magyar atlétika erősebb minden személyi vitánál, és közös felelősségünk, hogy a sportágunk a következő időszakban is sikeresen működjön. Nem szavakra, hanem tettekre van szüksége szeretett sportágunknak, nem küldöttgyűlésekre, hanem zavartalan felkészülésre és minél jobb eredményekre! Én továbbra is hiszek bennetek, és ameddig tehetem, támogatlak Titeket, hiszen Ti vagytok a magyar ATLÉTIKA” – írta a sportvezető.

A MASZ május végén megtartott közgyűlésén, amelyen 70 küldöttből 66 volt jelen, titkos szavazással egyik beszámolót sem fogadták el, így a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló jelentését a 2025-ös költségvetésre vonatkozóan, továbbá a szakmai részt illetően a tavalyi tevékenységről, valamint az idei tervekről szóló beszámolót sem. Hasonló sorsra jutott az alapszabály módosítása is.

Már ezt megelőzően is

megosztott volt a tagság, illetve a vezetőség.

A tavaly májusi ülésen a szervezetet 2009 óta irányító Gyulai Miklós visszahívása is felmerült, miután a hattagú elnökségből hárman - Németh Zsolt (Dobó SE), Zsivoczky-Farkas Györgyi (Honvéd) és Tölgyesi Előd (ARAK) - jelezték, szerintük nem az alapszabályban foglaltaknak megfelelően végzi tevékenységét, és a szövetség irányításában nem biztosítja az elnökség közreműködésének lehetőségét.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Magyar Péter 2027-től vagyonadót vezetne be az eredetinél szigorúbb feltételekkel. A kormány milliárdokat csoportosított át laktanyák korszerűsítésére, és elkészült a belügyi törvénycsomag is. Budapest új gyalogosstratégiát fogadott el a 2050-ig elérendő akadálymentes közlekedésért. Az oktatásban új Nemzeti alaptanterv kidolgozása kezdődött meg. Emellett visszakerült a kaposvári múzeumba a botrányossá vált Rippl-Rónai-festmény. Megkezdődött a magyar európai ügyész kiválasztásának előkészítése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×