Infostart.hu
eur:
355.47
usd:
311.29
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Azt már tudjuk, kikkel nem kerülhet össze a magyar válogatott az Eb-n – a többi este kiderül

Szombat este hat órától kiderül, mely csapatokkal játszik a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Európa-bajnokság csoportszakaszában. Szerencsés esetben a három ellenfélből egy „homályban” marad: ez azt jelentené, hogy a 4. kalapból egy pótselejtezőst kap Marco Rossi legénysége.

A 24-es döntő csoportbeosztása este hat órakor kezdődik a legészakibb Eb-színhely, Hamburg különleges építésű zenei palotájában, az Elbphilharmonie nevű épületben, a hamburgiak szerint az „Elphiben”. A mezőnyből huszonegy csapat már ismert, további három pedig majd a tavaszi pótselejtezőkről jut ki a tornára.

Egy csapatot nem sorsolnak a résztvevők közül: a házigazda német válogatott biztosan az A-csoportba kerül, az első kalapból. A kalapbeosztás alapja az Európa-bajnoki selejtezők eredménysora. A magyar válogatott csoportgyőztes lett, éppen lemaradt az első kalapról (a legmagasabban jegyzett a második kalapban), de annak nincs jelentősége, hogy a kalapokon belül eredetileg milyen sorrendben voltak a csapatok.

Az ilyen szisztémájú sorsolásoknál megszokhattuk már, hogy az azonos kalapba kerülők egymással nem játszhatnak, tehát a magyar válogatott biztosan nem kapja meg ellenfélül a török, a román, a dán, az albán vagy az osztrák válogatottat.

Kap ellenben egyet az első kalapból, Németország, Portugália, Franciaország, Spanyolország, Belgium és Anglia tartozik oda. Érdekes, hogy a lehetséges ellenfelek felével azonos csoportban szerepelt 2021-ben is, sőt, a portugálokkal már 2016-ban is.

A hatból néggyel is játszott Marco Rossi kapitányi korszakában, s a legutóbbi alkalommal csak a portugáloktól kapott ki.

A harmadik kalap semmivel sem tűnik gyengébbnek, mint a második, de van erőkülönbség az első három és a második három között: Hollandia, Skócia, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország. Még inkább igaz ez a negyedik kalapra, ahol a playoffból felkerülő három csapat mellett Olaszország, Szerbia és Svájc szerepel.

Az Európa-bajnokságot tíz városban rendezik, Hamburg a legészakibb, München a legdélibb. Az egykori NDK területére csak egy rendező város esik, Lipcse. (A berlini Olimpiai Stadion a főváros nyugati részén van.) A további hat: Düsseldorf, Gelsenkirchen, Dortmund, Köln (e négy város között kevesebb, mint száz kilométer a távolság), valamint Frankfurt és Stuttgart.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×