Infostart.hu
eur:
375.48
usd:
318.12
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Pexels.com

Kihívóan ünnepelt a gólszerző a Puskás Akadémia kispadja előtt

Döntetlent (2-2) játszott a Vasas a Puskás Akadémai ellen a labdarúgó NB I szombati fordulójában. A házigazdák mindkét gólját egy olyan játékos szerezte, aki korábban a PAFC-ban játszott.

A Vasas szombaton 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával. Az angyalföldi együttes mindkét gólját az az Urblík József szerezte, aki pont a felcsútiaktól igazolt a Vasashoz.

Urblík az első gólját követően a vendégek kispadja előtt ünnepelt látványosan. A találkozó után az M4 Sportnak nyilatkozott a játékos, a beszélgetés során ez a jelenet is szóba került.

„Erre nem szeretnék választ adni, és nem is fogok” – reagált Urblík arra, hogy milyen gondolatok jártak a fejében a gólöröm során.

A bajnoki utáni sajtótájékoztatón az NB1.hu Hornyák Zsolt, a vendégek mesterének véleményére is kíváncsi volt: "Nem fogok erre válaszolni, ez nem az én stílusom”. Szerinte amúgy Urblíknak az első félidőben piros lapot kellett volna kapnia az egyik szabálytalansága után.

Az MTI a mérkőzésről azt írta: "mindkét oldalon sok volt a technikai hiba, ezért jó néhányszor a labdabirtoklással is meggyűlt a bajuk a csapatoknak. Kevés volt a tudatosan kidolgozott helyzet, a kapusoknak ennek ellenére akadt dolguk. Előbb Uram János ütötte a keresztléc fölé a labdát egy szabadrúgás után, majd Markek Tamás két hazai szöget után is nagy bravúrt mutatott be.

A második félidő egy szöglet után Szolnoki Roland csúsztatta meg a labdát, majd a hosszú oldalon érkező Artem Favorov a kapuba továbbított.

A 73. percben egyenlített a Vasas: a februárban éppen Felcsútról igazolt Urblík József egy sarokrúgás után távolról bombázott a hálóba. A 86. percben egy szabadrúgás után ugyancsak a szlovákiai származású középpályás talált be, ezúttal fejjel.

A végeredmény a 89. percben alakult ki, amikor egy pontos beadást a teljesen őrizetlenül hagyott Komáromi György lőtt a fővárosiak hálójába.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor. Minden reggel átnézi a titkosszolgálati jelentéseket, erről is beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági jelentések is megerősítik: ezerforintos benzinár jöhet, ha nem indul újra a Barátság kőolajvezeték.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?

Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthatunk, de Európában is óvatos emelkedésre számíthatunk. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×