Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
332.03
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke beszédet mond a Gyulai István Atlétikai Stadion felújított rekortán pályájának átadásán Debrecenben 2018. október 1-jén.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Kinyitották az olimpiai kaput

De nem lesz könnyű belépni rajta. A sportági szövetség elnöke, Gyulai Miklós az InfoRádióban elmondta, elvileg bármely válogatott sportoló dönthet úgy, hogy az egymástól alig másfél hétre lévő márciusi fedett pályás Eb-re és vb-re is kiutazik.

Ebben az időszakban a márciusi lengyelországi fedettpályás Európa-bajnokságra készül a magyar válogatott atléták nagyobb része, emellett többen fókuszálnak a tokiói olimpiára, illetve arra, hogy kiharcolják a részvételt - adott helyzetjelentést az InfoRádiónak Gyulai Miklós, a magyar szövetség elnöke.

"December 1-jétől megnyílt a lehetőség az olimpiai kvalifikációra, ami

jó hír az olimpia elmaradása miatti aggodalmakkal kapcsolatban; ezek a hangok el fognak halkulni, a versenyzők pedig megnyugodhatnak,

mert van miért dolgozniuk a következő időszakban.

Szerinte a 2020-as szezonban egy kicsit mindenki le tudott ülni azok után, hogy az összesűrűsödött versenyprogramot "lehozta", itthon is megvolt a lehetőség arra, hogy aki az előző felkészülési időszakban edzett, produkálhasson is.

"Nem nagyon utaztak, itthon versenyeztek és pihenhettek is a sportolók, nem volt stressz" - mondta a szakember, aki szerint ez hozzájárulhat a következő hat hónap reménybeli sikereihez.

Most azonban új félév jön: 2021 márciusában fedettpályás Eb-vel, majd másfél héttel később világbajnoksággal.

"Mindkét versenyre nem fog minden válogatott atléta elutazni, de arról mindenki egyedileg dönt, hogy mit bír. Az atlétika egyéni sportág, a fontos elhatározásokat a versenyzőkre, edzőikre bízzuk. Ha tippelnem kéne, a fedett Eb-re készülnek leginkább, közelebb is van helyileg" - utalt arra, hogy a vb Nancsingban (Kína), az Eb viszont Torunban, Lengyelországban lesz.

A versenynaptár ITT található.

Ezzel kapcsolatban elmondta: olyan versenyeket akarnak rendezni, hogy az új kvalifikációs rendszer szerint is minél többen ki tudják harcolni az olimpiai részvételt. Ez azt jelenti, hogy olyan kategorizálású versenyeket kell rendezni – és erre megvan a lehetőség –, amiben az eredmény és az elért helyezés is magas pontszámot ad. Ez segíthet azoknak a versenyzőknek, akik most még a részvételi küszöb alatt vagy fölött billegnek, hogy mielőbb biztosíthassák a helyüket az olimpián.

A Gyulai Miklóssal (Magyar Atlétikai Szövetség) készült interjút és egyéb érdekességeket is hallhatja péntek este fél 8 után az InfoRádió Ötkarika című magazinműsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×