INFORÁDIÓ 
2020. augusztus 8. szombat
László

50 év 50 meccs

labdarúgás

lengyelország

anglia

vb-selejtező

1973

50 év, 50 meccs: futballnosztalgia karantén idejére – 1973

50 év, 50 meccs: futballnosztalgia karantén idejére – 1973

Infostart / Dénes Tamás

Ötven év, ötven mérkőzés. A legjobbak a legjobbakból. A Crème de la crème. Az Infostart.hu összeállította az elmúlt fél évszázad legfantasztikusabb futballmeccseit, minden évből egyet. Anglia 1950-ig nem vett részt a labdarúgó-világbajnokságokon, utána, egészen 1973 őszéig, elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne jusson ki oda.

Hét évvel jártunk az angolok hazai címnyerése után, de a szövetségi kapitányon kívül csupán a balszélső, Martin Peters képviselte a világbajnokokat. A „háromoroszlánosok” korábban csak 1-1-re végeztek a walesiekkel Londonban, sőt kikaptak a lengyelektől Chorzówban, így csak a győzelem hozott volna vb-részvételt. Peters túljárt már a hatvanadik válogatottságán, de a többiek sem voltak rutintalannak mondhatók, a kezdő tizenegyből csupán a kor egyik bombázója, Mick Channon és a sheffieldi Tony Currie nem volt még túl a tizedik válogatottságán a mérkőzés előtt. Ugyanakkor nem volt igazán összeszokott a csapat, csak a Spurs (Peter, Chivers) és a Leeds United (Madeley, Hunter, Clarke) adott több futballistát is a kezdő csapatba.

Allan Clarke, a Leeds United centere sokszor nem akart hinni a szemének a mérkőzésen a lengyel kapus, Jan Tomaszewski bravúrjait látva: „Az volt az érzésünk, hogy olyan jó csapatunk van, hogy akár az 1966-osok sikerét is megismételhetjük. Hogy megnyerhetjük a világbajnoki címet. A továbbjutáshoz elég lett volna bármilyen különbséggel legyőzni a lengyeleket. Ez volt a legegyoldalúbb válogatott meccs, amelyen valaha játszottam, de a kapusuk hihetetlen volt. Bravúrt bravúrra halmozott, néha meg szerencséje volt. Néhány védésnél ő maga sem tudta, mit csinált, de mindig elakadt benne a labda. A labda csak megütötte. A második félidőben berúgtam egy tizenegyest, de ez kevésnek bizonyult, újabb gólt már nem tudtunk szerezni. Pedig százezer ember hajtott minket a Wembley-ben.”

Egy másik leedsi futballista, a kemény Norman Hunter még évtizedekkel később is elérzékenyült e mérkőzésre gondolva: „El kellett volna rúgnom a labdát ahelyett, hogy megpróbálom megjátszani. Így elveszítettem, ebből indult a lengyel akció a góljuknál. Peter Shilton kiváló kapus volt, de ő is hibázott, védhette volna a lövést. Soha nem felejtettem el a hibámat, nem is tudtam volna, mert az ellenfelek szurkolói még éveken át minden meccsen emlékeztettek rá. Meg kellett volna nyernünk a lengyelek elleni mérkőzést. Szinte felbillent a pálya. Nekem az a világbajnokság lett volna a nagy esélyem. Előtte ott voltam 1966-ban és 1970-ben is a keretben, Mexikóban játszottam is a németek ellen néhány percet, de a nagyszerű Bobby Moore mellett nem volt többre esélyem.”

„A gólnál hibáztam, de tanultam belőle, megváltoztattam a védési stílusomat. De már nem tudtam meg nem történtté tenni. Szerintem az volt az egyetlen labda, amely aznap a kapumra jött. Soha nem felejtem el azt a pusztító érzést, amely erőt vett rajtunk a csata után. Az öltöző olyan volt, mint egy hullaház, ahol sok játékos sírt, térdre borult. Elszalasztottuk a hatalmas esélyt a világbajnoki részvételre, és több játékostársam számára ez volt az utolsó esély erre. Én szerencsére 1974 után hármon is játszhattam, de a többség számára örökre álom maradt a vb-részvétel. Nem sokkal később Sir Alf Ramsey is leköszönt a válogatott éléről, a képet, ahogyan megy az öltöző felé vezető alagút irányába, újra és újra megismételték” – idézte fel később Peter Shilton, az angolok kapusa.

A lengyel labdarúgás akkor kétségtelenül feljövőben volt, de a Wembley-döntetlen bombameglepetést jelentett. Sok lengyel szerint a futballjuk aranyévtizede a magyarok elleni, müncheni olimpiai diadallal kezdődött. Az 1974-es világbajnokságra kiadott, a válogatottjukat bemutató kis füzet úgy fogalmazott: „A müncheni olimpiai siker ledöntött a lelkekben egy falat. Eloszlatta azt a tévhitet, hogy átok ül a lengyel futballistákon, soha nem nyerhetnek.”

A magyarok elleni döntő megnyerésével elért diadalt olyan fontosnak tartották akkoriban Lengyelországban, hogy napját, szeptember 10-ét a labdarúgás napjának jelölték, azóta is ünneplik évről évre.

A „polska piłka nożna” (a lengyel labdarúgás) addig, finoman fogalmazva, nem tartozott a világelithez. Ám a hetvenes éveknek a lengyel sportvezetés globálisan, tehát nem csupán a futballt tekintve, nagy fejlesztesékkel vágott neki. Ennek hatására az 1972-es és az 1976-os olimpia kiemelkedő sikereket hozott. Münchenben még elmaradt az éremtermés a tokióitól (1964: 7-6-10, 1972: 7-5-9), de a kanadai városban minden idők legjobb olimpiai szereplését produkálta a küldöttség azzal, hogy hatodik lett az éremtáblázaton (7-6-13). A moszkvai csonka olimpián rekordot jelentő 32 érmet, igaz, csak három aranyat hozott. A futballválogatott 1972-ben arany-, 1976-ban ezüstérmes lett az olimpián. A müncheni elsőség a diadalút kezdetét jelentette, a montreali második helyezés, a keletnémetek elleni, a vb-sztárokkal elszenvedett 3-1-es vereség kisebb csalódást okozott, de jelezte, őrzi a helyét a válogatott az elitben.

Kazimierz Górski szövetségi kapitány Münchenben a Kostka – Gut, Gorgoń, Ćmikiewicz, Anczok – Szołtysik, Kraska, Maszczyk, Deyna (Szymczak) – Lubański, Gadocha összeállítású csapattal nyert a magyarok ellen, a névsor klub szerint így festett: Górnik – Odra Opole, Górnik, Legia, Górnik – Górnik, Gwardia, Ruch Chorzów, Legia (Gwardia) – Górnik, Legia. A zabrzei bányászcsapatra épült a gárda.

Ám Górski a következő idényben továbblépett. A világbajnoki selejtezők nehéz feladatot róttak a csapatára, hiszen az angol és a walesi válogatott jutott ellenfélül. Utóbbinak is akadtak akkor az európai krémbe tartozó játékosai (Gary Sprake, John Toshack, Terry Yorath, Mike England), de az igazán félelmetes riválisnak a „háromoroszlános” tizenegy számított. Korábban az angolok még soha nem buktak el világbajnoki selejtezőkön, illetve mindmáig a lengyelek mumusának számítanak. Immár 19 meccset vívott egymással a két válogatott, ezekből csupán egyen született lengyel siker. A legfontosabbon: 1973. július 6-án, Chorzówban.

A szövetségi kapitány egy év alatt a legjobbnak vélt tizenegye felét kicserélte. Maradt a két belső védő, Gorgoń és Ćmikiewicz, maradt két középpályás, Kraska és Deyna, illetve maradt a két csatár, Lubański és Gadocha. Melléjük bekerült védelembe az ötödször válogatott kapus, Jan Tomaszewski (ŁKS Łódź), az újonc Krzysztof Rześny (Stal Mielec) és a harmadszor válogatott Mirosław Bulzacki (ŁKS Łódź). Górski kockáztatott velük és nyert. Mint ahogyan nyert a két középpályással, Adam Musiał-lal (Wisła Kraków) és a berlini születésű, eredetileg Hans Dieternek anyakönyvezett Jan Banaśsal (Górnik).

Ellenben rengeteget veszített a mérkőzés 54. percében: a Gadocha vezető találata után a második gólt szerző első számú csillag, Lubański súlyos lábtörést szenvedett. Legközelebb csak három évvel később játszott ismét a „fehér sasok” között. Jan Domarski, a bajnok Stal Mielec csatára állt a helyére.

Az angolok elleni hazai győzelem csak még tovább növelte az önbizalmat. De hátra volt még egy fontos állomás: legalább döntetlent kellett elérni a Wembley-ben. Az 1973. október 17-i találkozó kétségtelenül Jan Tomaszewski hőstette volt. Mint utóbb a lengyel újságírók mesélték, a mérkőzés előtti hetekben egyáltalán nem volt formában, de Górski rendületlenül bízott benne, s még inkább kikezdhetetlen idegrendszerében. A mérkőzés elején megsérült, miután szórakozott egy kidobásnál, kiejtette a labdát, majd rúgást kapott a kezére, amikor utánavetődött, de ettől még inkább transzba került.

Semmi túlzás sem volt abban, ahogyan az angol játékosok fogalmaztak róla. Elképesztő bravúrokat mutatott be. (Egyébként a magyar szurkolók is láthatták mindezt, az MTV élőben sugározta a mérkőzést.) Később itthon Hoffer József a kapusról írott portrécikkében idézett egy jellemző vélemény Tomaszewskiről: „The man who stopped England.” Az ember, aki megállította Angliát.

A lengyelek a chorzówi meccshez képest újabb három új játékost vetettek be Antoni Szymanowski (Wisła Kraków), Henryk Kasperczak (Stal Mielec) és nem utolsósorban Grzegorz Lato (Stal Mielec), a későbbi vb-gólkirály személyében. A támadásokkal alig törődtek, de az 57. percben – a jobbhátvéd helyére kikeveredett Hunter hibája, Lato jó helyzetfelismerése és átadása után – Domarski kihasználta az egyetlen kínálkozó lehetőséget. Az angolok hiába támadtak, csak egyenlíteni tudtak.

Leslie Vernon, a Népsport magyar származású londoni tudósítója jelentette néhány nappal később a sportnapilapnak: „A tv-állomások még most is vetítik a kihagyott helyzetek tömegét. Pontosan tizenöt olyan jelenet volt, amikor vagy rossz lövés, vagy az ördöngös formában védő Tomaszewski, vagy egy védőjátékos teste, lába, esetleg a kapufa mentette meg a vendégek kapuját.”

A döntetlennel a lengyel válogatott, 1938 óta először, világbajnoki résztvevő lett.

A többi, ahogyan mondani-írni szokták, már történelem. A vb-felkészülés kiemelt figyelmet kapott az uralkodó kommunista párttól, a PZPR-től (a rövidítést tekintve csak egy betű az eltérés a Lengyel Labdarúgó-szövetségtől, a PZPN-től) az 1970 óta felerősödő nyugatnémet–lengyel közeledést segítendő. A válogatott az NSZK-ban edzőtáborozott, Bundesliga-csapatokkal vívott gyakorló mérkőzéseket a határ túlsó oldalán és otthon is. A szövetségi köztársaságban szívesen fogadták ezeket a gesztusokat, beleillettek az 1969-ben kormányra kerülő Willy Brandt kancellár nevével fémjelzett, a kelet-európai országokkal való viszony rendezésére vonatkozó Ostpolitik törekvéseibe, elképzeléseibe. A hetvenes években ez olyan fontos kérdéseket zárt le, mint a fennálló határok, így az Odera–Neisse-határ nyugatnémet részről való elismerése.

Érdekes, ám teljesen véletlen egybeesés, hogy a futballisták szeptember 10-én nyerték meg Münchenben az olimpiai bajnoki címet, majd négy nappal később, szeptember 14-én, Stefan Olszowski külügyminiszter kétnapos bonni látogatásának lezárásaként Varsó és Bonn a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről szóló szerződést írt alá.

A lengyel válogatottól – hiába búcsúztatta az angolokat a selejtezőben – még otthon is csak kevesen várták, hogy az NSZK-ban is folytatja bravúros menetelését, sőt egészen a bronzéremig masírozik. Pedig így történt!

Nyitókép: thefa.com
A címlapról ajánljuk

Meghalt Reigl Judit

A Kossuth-díjas, Franciaországban élő festőművészt 97 éves korában érte a halál....
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018