INFORÁDIÓ 
2020. április 2. csütörtök
Áron

labdarúgás

50 év 50 meccs

németország

eb-döntő

50 év, 50 meccs: futballnosztalgia karantén idejére – 1972

50 év, 50 meccs: futballnosztalgia karantén idejére – 1972

Infostart / Dénes Tamás

Noha 1972-ben is bővében voltunk a remek meccseknek – nem csak külföldön, még itthon is –, alkalmasint senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy ez az esztendő a nyugatnémet válogatotté volt. Ahogyan a németek tartják: minden idők legjobb német válogatottjáé, amely, a sors így rendezte, azon a tavaszon két emlékezetes találkozón is részt vett a szovjetekkel. A „mi meccsünk” a belgiumi Eb-döntő, de a történet bő három héttel korábban Münchenben kezdődött.

A Helmut Schön által dirigált Nationalelf május 26-án, a müncheni Olimpiai Stadion megnyitóján 4-1-re, június 18-án, Brüsszelben, a negyedik Európa-bajnokság döntőjében 3-0-ra verte meg az amúgy nagyon erős (bár a magyarok elleni Eb-elődöntőben gyenge napot kifogva győző) szovjet csapatot.

A nyugatnémetek (az ifjabbak számára talán már fura ez az összetétel…) kétségtelenül a legjobb európai válogatottnak számítottak a hetvenes évek elején, a sorozatunkban már felidézett, 1970-es, az olaszok elleni 4:3-as vb-elődöntős vereség után mindössze két, jelentéktelen barátságos meccset veszítettek el, 1970 novemberében Zágrábban a jugoszlávok, majd 1971 júniusában, a bajnoki idény utáni északi túrán a svédek ellen.

Közben Schön átalakította az 1966-ban vb-ezüstérmes, 1970-ben vb-bronzérmes válogatottját, ha kicsit merész fordulatnak is tűnik, de a hajdani magyar Aranycsapat mintájára két klubra építve. Az 1963 óta létező Bundesligában akkoriban két csapat uralkodott, 1968-tól kilenc idényen keresztül csak a Bayern München és a Borussia Mönchengladbach nyert bajnoki címet.

A Nationalelf alapcsapata akkoriban két, legfeljebb három kivétellel kizárólag e két klub tagjaiból állt. (S még Höttges helyén is játszott alkalmanként egy Gladbach-játékos, a későbbi legendás jobbhátvéd, Berti Vogts.) S a fenti kijelentés kapcsán el is érkeztünk a német csapat, illetve Schön akkori legnagyobb dilemmájához: a mönchengladbachi Günter Netzer vagy a kölni Wolfgang Overath?

Olyan kérdés volt ez, mint az olaszoknál a „Mazzola vagy Rivera”, a hollandoknál, persze egy más poszton, a „Keizer vagy Rensenbrink”.

Az 1971–1972-es idényben Netzer, akit der Langénak, azaz Hosszúnak becéztek a német futballsajtóban, kiváló formában futballozott. Még Helmut Schönt is elkápráztatta, pedig egyikük sem titkolta, hogy nem szereti a másikat. A kapitány tudta, hogy Netzer mire képes a pályán, de azt is, hogy Franz Beckenbauerrel az élen a bayernesek riválist látnak benne, ők sokkal szívesebben fogadják a csapatban a kevésbé zseniális, de nagyon jó és ráadásul a müncheni játékosok vezető szerepét szó nélkül elfogadó Wolfgang Overathot. A puritán Schönt ráadásul idegesítette a playboy külsejű, a Bundesligában csúcskeresőnek számító Netzer allűrjeinek sora.

Ám Netzer akkoriban kihagyhatatlan volt. Játszott Budapesten, a Népstadionban, a magyarok elleni 2-0-n, de nem nagyon strapálta magát, „ellopta a show-t” a két gólszerző két fiatal, Paul Breitner és az újonc Uli Hoeness.

Ám egy hónappal később, az Eb-negyeddöntőben már Netzer tündökölt. A nyugatnémet válogatott 3-1-re nyert a Wembley-ben, a Nationalelf szempontjából történelmi győzelmet aratva. Korábban soha nem nyert a német csapat idegenben az angolok ellen! A győzelem értékét növelte, hogy a német csapat kifejezetten rossz előjelekkel készült a mérkőzésre, amelyet akkor az ottani sajtó „a német futballtörténelem második legfontosabb mérkőzésének” nevezett, a magyarok elleni 1954-es világbajnoki döntő után.

Akkoriban születettek az ítéletek a nevezetes Bundesliga-bundabotrányban, a korábbi válogatottak közül Reinhard „Stan” Libuda, Klaus Fichtel és Bernd Patzke játékáról szó sem lehetett. Ráadásul a Bayern játékosai maguk alatt voltak, miután három nap alatt két fájdalmas vereséget is elszenvedtek, a BEK-ben a skót Rangerstől, a bajnokságban pedig a Düsseldorftól. Wolfgang Weber, Wolfgang Overath és Berti Vogts sérült volt, így Schön kitartott a két, a Népstadionban jól szerepelt fiatal mellett. De nem ők nyerték meg a meccset, hanem a kolosszálisan futballozó Netzer.

Tulajdonképpen már az első meccsen eldőlt a továbbjutás, nem sokat számított, hogy a visszavágó a (nyugat-)berlini Olimpiai Stadionban gól nélküli döntetlenre végződött.

Nagyjából két héttel később játszott Schön legénysége még egy fontos meccset: a szovjeteket fogadta a müncheni Olimpiai Stadion megnyitóján. (Ezt is láthatták a magyar televíziónézők.)

A 90 perc Gerd Müller gáláját hozta, a Nemzet Bombázója négy góllal járult a 4-1-es sikerhez. Akkor már ismert volt, hogy az egyaránt az Európa-bajnokság négyes döntőjébe jutott két válogatott külön ágra került, a nyugatnémetek a belgákkal, a szovjetek a magyarokkal kerültek párba. (Kicsi kortünet itthonról: az IBUSZ „sportutazást szervezett a belgiumi minitornára, a hatnapos repülőgépes kirándulás 6900 forintba került, meglehetősen borsos árnak számított.)

A nyugatnémet válogatott ilyen előzmények után nagy esélyesként érkezett a belgiumi Európa-bajnokságra, amelynek elődöntőjében, Gerd Müller újabb két góljával, 2-1-re megverte a házigazda „Vörös Ördögöket”.

A döntő, az esztendő legfontosabb titulusáról határozó kilencven perc még simábban alakult. Miután a Nemzet Bombázója újabb két gólt rúgott, sőt, a máskor elsősorban a védekezéssel megbízott Herbert Wimmer is lőtt egyet, minden korábbi Eb-döntőnél nagyobb különbség volt a két csapat között, a háromgólos diadal jelezte, valóban a legjobb csapat nyeri az Európa-bajnoki címet. Gerd Müller lett a torna gólkirálya, Franz Beckenbauer vette át a kupát, s nyerte el az év végén a legjobb európai játékosnak járó aranylabdát – ám ennek a tornának az első számú csillagát Günter Netzernek hívták! Talán éppen miatta volt ez a gárda jobb még a két esztendővel későbbi világbajnoknál is, akkor ugyanis a mönchengladbachi középpályás már kevesebb szerepet kapott.

Tulajdonképpen a német játékosoknak egyszer kellett igazán izgulni a kilencven perc alatt: a hajrában, amikor a pálya köré engedett szurkolóktól kellett rettegniük. A különös esetről, amely ugyanabban a Heysel-stadionban történt, mint az 1985-ös tragédia – így számolt be a Népsport tudósítása: „A mérkőzés befejezése előtt öt perccel a közönség betódult az oldalvonalak mellé, lehetetlen helyzetbe hozva a játékvezetőt, akinek tulajdonképpen félbe kellett volna szakítania a játékot. A játékosok – nemcsak a szovjet válogatott tagjai – aggódva szemlélték a körülöttük. kialakuló fenyegető helyzetet, a vonalak közelébe sem mertek menni, középen tartogatták a labdát a hármas sípszóig, amikor is megrohanták az ünnepélyes eredményhirdetésre előkészített, korlátokkal körülkerített területet, amelyet belülről rohamrendőrök védtek. A rohanás közben Beckenbauer és Netzer is a földre esett, több teljesen megvadult nyugatnémet szurkoló szinte letaposta őket. A két játékost társaik mentették ki nehéz helyzetükből és menekítették be tépett mezzel a védett területre.”

Nyitókép: Twitter
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018