eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Egy NDK-s kisvárosból a világ tetejére érhet a Kis császár

Pályafutása egy NDK-s kisvárosból indult, és ha nem omlik a berlini fal, talán sohasem futhatott volna be ilyen nagyszerű karriert. Michael Ballack az eddigi összes együttesében vezéregyéniséggé vált, és immár a Chelsea-ben is ő az egyik kulcsember, akinek a lövései és fejjátéka is életveszélyes. A moszkvai BL-döntő előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a Chelsea és a Manchester United 17-17 játékosát. Ezúttal Michael Ballack pályafutásával ismerkedhetnek meg.

Michael Ballack az egykori NDK területén született egy, a lengyel és a cseh határhoz közeli városban, Görlitzben 1976. szeptember 26-án. Apja néhány évig a másodosztályú bajnokságban játszott.

Nem volt még hétéves, amikor a család a közeli Karl-Marx-Stadtba, mai nevén Chemnitzbe költözött. Itt járt sportiskolába, ahol a szükséges fizikai alapozást elkezdték, nagy hangsúlyt fektetve a gyerekek erőnlétének fejlesztésére. Michael úszott és atletizált. Később, már befutott játékosként bevallotta, hogy bár nem szerette egyiket sem, hatalmas szerepe volt az iskola keménységének a karrierje alakulásában.

A helyi együttesben, a BSG Motor Karl-Marx Stadtban kezdett el futballozni hét éves korában. Az akkori NDK-ban nemigen álmodozhatott másról, minthogy egyszer majd az Oberligának nevezett első osztályban játsszon. A történelem - a vasfüggöny leomlása - aztán átírta számításait, bár a változásokból ekkor még annyit érzékelhetett, hogy klubját és lakhelyét is átkeresztelték, így 1990-ben immár a Chemnitzer FC ifjúsági együttesében szerepelt.

Beckenbauerhez hasonlították


A korosztályos gárdákban sikerült kitűnnie, sorra nyerték a különböző tornákat, így 1995 nyarán profiszerződést kapott a másodosztályú klubtól. Már ekkor Franz Beckenbauerhez hasonlították, így érdemelte ki a "Kis császár" becenevet. 1995. augusztus 4-én játszotta élete első felnőtt mérkőzését: a Leipzigtől 2-1-re kikaptak a Bundesliga 2-ben.

A szezon végén azonban kiesett csapatával, és a búcsút élete legnagyobb kudarcaként élte meg. 1996 tavaszán bekerült a német utánpótlás-válogatottba. A harmadosztályban is kitartott nevelőklubja mellett, és alapemberré vált. Ballack tíz találata is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a Chemnitzer feljusson 1997 tavaszán.

Játékára felfigyelt Otto Rehhagel, és a görög válogatott szövetségi kapitányaként később Európa-bajnoki címet szerző tréner az élvonal újoncához, a Kaiserslautern csapatához invitálta 1997 nyarán. Szeptemberben bemutatkozhatott a Bundesligában a Karlsruhe ellen. A Szűcs Lajost és Hrutka Jánost is soraiban tudó 'Lautern nagy meglepetésre, a Bundesliga első újoncaként bajnoki címet szerzett 1998 májusában. A bajnokcsapatban 16 meccsen szerepelt, igaz, csak kétszer kezdőként.

Második szezonjában már stabil emberré vált, és a Hansa Rostock ellen szabadrúgásból megszerezte első gólját az élvonalban 1998. október 30-án. Ezt további három követte, ám így sem sikerült a címvédés. 1999 tavaszán a válogatottban is pályára léphetett: a skótok elleni meccsen Dietmar Hamannt váltotta.

Klubedzőjével nem volt felhőtlen a viszonya, ugyanis Rehhagel söprögetőt kívánt belőle faragni, ám Ballack támadóbb feladatra vágyott, ezért 1999 nyarán továbbállt, és elfogadta a Bayer Leverkusen ajánlatát, noha a Bayern München is hívta. A gyógyszergyáriak 8 millió német márkát (4,8 millió eurót) fizettek érte. A klubváltáshoz hozzájárult, hogy nagyra becsülte Christoph Daumot, a Leverkusen edzőjét, és remélte, a keze alatt tovább fejlődhet. Új állomáshelyén középső középpályásként vették számításba, és remekül összefogta a gárdát. A Ballack, valamint Ulf Kristen, Emerson és Zé Robert fémjelezte Bayer sokáig az élen állt a bajnokságban, ám az utolsó fordulóban nem tudtak nyerni az Unterhaching otthonában, Ballack öngólt vétett, míg a Bayern magabiztosan győzött, így a münchenieké lett az 1999-2000-es pontvadászat salátástálja. Az Eb-keretbe bekerült, ám csak 63 percet kapott.


Egy közepes szezont követően aztán 2002 tavaszán mindent megnyerhetett volna a Leverkusennel, ám úgy tűnt, az immár Klaus Toppmöller vezette együttes, és benne a pályafutása addigi legjobb szezonját futó Ballack el van átkozva. A bajnokságban, a német kupában és a Bajnokok Ligájában egyaránt ezüstérmes lett a gyógyszergyári alakulat, amelyben ekkor már Lucio, Bastürk és Berbatov is szerepelt.

A középpályás 17 találatot szerzett, ám a Bayer a Bundesligában ismét a végső banánhéjakon csúszott el, hiszen az utolsó négy fordulóban mindössze négy pontot gyűjtött. A BL-ben is ment a szekér, a Liverpoolt és a Manchester Unitedet is búcsúztatta a Bayer, Ballack mindkét együttes ellen fontos gólt szerzett. A döntőben a Real Madridnak is egyenrangú partnerei voltak, ám Zidane emlékezetes találata döntött.



A játékmester ekkor azt hihette, több kudarc már nem jöhet - ám tévedett. A kvalifikációs széria házi gólkirályaként utazott el a 2002-es világbajnokságra, ahol a német válogatott vezéregyénisége volt, és három fontos találatot ért el.

Az USA és Dél-Korea ellen Ballack lőtte tovább a Nationalelfet, ám az elődöntőben megkapta második sárga lapját, így a Brazília elleni finálét ki kellett hagynia a csúcsformában játszó középpályásnak. Balle a finálé után újabb ezüstérmet vehetett át, hiszen a németek 2-0-ás vereséget szenvedtek. A vb All Star csapatába így is bekerült, valamint a szezon legjobbja díjat is kiérdemelte Németországban.

Nem érte be az örök második hellyel

Ballack nem érte be az örök második hellyel, ezért váltott. Akadtak kérők külföldről is, a Manchester United és a Real Madrid is hívta, ám figyelembe vette a két korábbi német csillag, Franz Beckenbauer és Karl-Heinz Rummenigge óhaját, miszerint a hazai rendezésű vb-n való sikeres szereplés érdekében a Bundesligában kell maradnia, külföldre igazolni ráér utána is.

A Bayern München 13 millió eurót fizetett érte, de a befektetés alaposan megtérült négy év alatt. A bajorokkal végre a csúcsra ért: három-három bajnoki cím és kupasiker négy évének a mérlege. Rögtön az első müncheni idényében összejött a duplázás, amiből Ballack 10 bajnoki találattal, valamint volt együttese, a Kaiserslautern elleni kupadöntőben szerzett két góllal vette ki a részét.

Vezére volt a bajoroknak, igazi klasszissá érett, kiérdemelte a "Kapitány" becenevet is. A középpályán valódi "ragadozóként" küzdött, bármelyik poszton feltűnt, csak hogy sikerre vezesse együttesét. Kihagyhatatlanságát jelzi, hogy az FCB kétszer annyi pontot szerzett vele a csapatban, mint nélküle. Felix Magath irányítása alatt a müncheni gárda kétszer is duplázott, Ballack pedig 13, illetve 14 góllal segítette az együttest, különösen a távoli bombái és a fejesei voltak veszélyesek.



Noha a Bayern vezetősége, Beckenbauerrel az élen, sokáig győzködte, hogy maradjon Münchenben, már 2006 januárjában eldöntötte, hogy nem hosszabbítja meg azon a nyáron lejáró kontraktusát.

Az ingyen igazolhatóvá váló klasszist rengeteg klub megkörnyékezte, az Inter mellett ismét felmerült a Real Madrid neve - Zidane például saját utódjául ajánlotta -, ám a játékos a Chelsea-vel egyezett meg - valószínűleg a három évre szóló, heti 131 ezer fontos fizetést garantáló ajánlatra nem lehetett nemet mondani. Ezzel egyébként a legjobban kereső labdarúgóvá vált az angol ligában.

Saját közönsége fütyülte ki

A klubváltás tényét csak a bajnoki szezon végén, május 15-én jelentették be, ám már tavasszal sejteni lehetett, így a Bayern mezében lejátszott utolsó találkozóin saját közönsége fütyülte ki a futballistát. Ballack nem vette zokon a publikum reakcióját, inkább úgy fogta fel, hogy a drukkerek ezzel fejezik ki, hiányozni fog a csapatból. Pénzéhséggel is vádolták, ám leszögezte, azért költözik Londonba, hogy végre a Bajnokok Ligája-trófeát is a magasba emelhesse.

Előbb még a németországi vb-n várt rá csapatkapitányként kulcsfeladat. A megfiatalított Klinsmann-legénység remek játékot nyújtva bronzérmes lett, s bár az újdonsült Chelsea-játékos nem szerzett gólt, kiválóan irányította a gárdát, így ismét beválasztották az álomcsapatba.

Már a torna alatt sokan azt találgatták, hogy milyen szerepet szán a németnek José Mourinho, a Chelsea menedzsere, mivel hasonló poszton játszik a Chelsea-ben Frank Lampard. A portugál mester azonban nem aggódott: "Európában csak Lampard és Ballack képes ilyen szinten teljesíteni. Ketten együtt álompárost alkothatnak, nekem pedig egy álmom vált valóra, hogy ilyen középpályássorom van. Együtt fogom őket szerepeltetni, mert így egymást tudják erősíteni, ami a csapat számára is hasznos lesz." Mourinho bizalmának a jeleként megkapta a sokáig William Gallas által viselt 13-as mezt, ami eddig szerencsét hozott neki.Első mérkőzésén, a Liverpool elleni Community Shield-találkozón hamar megsérült, ezért csak a harmadik fordulóban debütálhatott a Premier League-ben a Blackburn ellen. A BL-ben a Werder ellen hidegvérrel értékesített egy büntetőt, ám mire formába lendült volna, a Liverpool elleni bajnokin kiállították, és három meccses eltiltást kapott. Első bajnoki gólját a Portsmouth ellen érte el 2006 októberében.



Bár kezdetben nehezen szokta meg Lamparddal együtt, hogy meg kell osztozniuk a középpályás, fontos találatokat szerzett: a BL-nyolcaddöntőjében a Porto ellen továbbjutást érő gólt lőtt, majd az FA-kupa elődöntőjében a hosszabbításban volt eredményes.

Mikor kezdett volna játékba lendülni, a Newcastle ellen súlyos bokasérülést szenvedett áprilisban, és meg kellett műteni. A Chelsea konfliktusba keveredett a német szövetséggel is, ugyanis a szervezet orvosai meg akarták vizsgálni a játékost, míg a klub azt akarta, hogy a rehabilitációt is Londonban végezze.

A felépülés elhúzódott, és már sokan lemondtak a német középpályásról. Ennek ellenére 2007 nyarán a lapok esetleges klubváltásáról cikkeztek, a Real Madrid állítólag tárt karokkal várta, de Balle kijelentette: nem hagyja el a Chelsea-t. Sérülése miatt klubja nem nevezte a BL őszi szezonjára, mivel José Mourinho úgy vélekedett, csak az utolsó meccsekre épülhetne fel a német, így inkább egy teljesen egészséges futballistával számolt a keretben.

Fokozatos terhelést kapott: először laza edzéseket végzett, majd már minden gyakorlatban részt vett. A tartalékcsapatban is pályára lépett, hogy visszanyerje formáját, majd nyolc hónap után, 2007 decemberében a Liverpool elleni Ligakupa meccsen szerepelt ismét a Chelsea-ben - nem is rosszul, hiszen gólpasszt adott Andrij Sevcsenkónak.



Az Aston Villa elleni karácsonyi meccsen Lampard megsérült, így a német labdarúgónak át kellett venni a vezér szerepét a középpályán, és ezt meg is tette: percekkel a találkozó vége előtt remek szabadrúgást gólt szerzett, így jelezve, hogy valóban visszatért.

Azóta a Kékek egyik legjobbja, az idény végén a szurkolók voksai alapján jelölték az év játékosa díjra is, és több meccsen a csapatkapitányi karszalagot is viselte. A Fulham és a Reading elleni bajnokin is győztes gólt szerzett, míg a BL-ben az Olympiakosz és a Fenerbahce hálóját vette be. Klasszisát és hidegvérét a Manchester United elleni bajnoki rangadón is igazolta: előbb fejjel vette be Edwin van der Sar hálóját, majd öt perccel a lefújás előtt egy tizenegyest értékesített.



A BL-elődöntő mindkét meccsén a csapat egyik legjobbja volt, sokat dolgozott, és nagy érdemeket szerzett a továbbjutás kivívásában, ugyanis az ő buktatásáért megítélt büntetőt lőtte be Lampard, vezetéshez juttatva ezzel a Kékeket. "Az első BL-finálét elveszítettem, de a másodikat meg akarom nyerni. Az álmom továbbra is, hogy ezt a serleget felemelhessem, és most csak egy meccs választ el ennek megvalósulásától" - jelentette ki eltökélten.



A bajnoki cím azonban Ballack remeklése ellenére sem jött össze, és ha megemlítjük az elveszített Ligakupa-döntőt is, ez az idény kezd hasonlítani a leverkuseni "ezüstévre". A német játékos Moszkvában maga igazolhatja, hogy nem ő a rossz ómen.

A három gyermekes (a csemeték: Louis, Emilio és Jordi, és a gyerekek nevét cipőjére íratta) német középpályás egyébként remekül érzi magát Londonban. A közelmúltban kijelentette, valószínűleg a Chelsea-ből fog visszavonulni, és szívesen hosszabbítaná meg jövőre lejáró szerződését. Ballack szerint az alapok kiválóak a Kékeknél, így már csak finomhangolásra van szükség, hogy az elkövetkező évek meghatározó csapata legyen a londoni.

Szerző: Kaposi Dávid

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×