2006. szeptember 11. 05:32 Gyógyítható lesz az Alzheimer-kór? A kutatók úgy vélik, felismerték azt a mechanizmust, ahogyan az emberi test védekezik különböző agyi betegségek, például az Alzheimer-kór ellen.
2006. szeptember 11. 05:21 Taroltak a kalózok A Karib-tenger kalózai 2. minden idők harmadik legnagyobb kasszasikere. A film világszerte eddig több mint 1 milliárd dolláros, azaz több mint 217 milliárd forintos bevételt hozott - jelentette be a Walt Disney.
2006. szeptember 11. 04:29 Török Gábor: az önkormányzati választás nem harmadik forduló Török Gábor politológus szerint a Fidesz számára nagy veszélyt jelenthet, ha a párt tagjai azt gondolják, hogy az önkormányzati választási győzelemmel minden probléma megoldódik. A Vision Consulting igazgatója az InfoRádióban azt mondta: Gyurcsány Ferencről most teljesen megváltozhat az emberek véleménye.
2006. szeptember 11. 04:08 Huszti Szabolcs szögletből lőtt gólt Szögletből szerzett gólt a Hannover futballistája, Huszti Szabolcs a labdarúgó Német Kupa első fordulójában. A végső győzelemre is esélynek tartott, BL-főtáblás Werder Bremen kiesett, akárcsak a Szélesi Zoltánt is foglalkoztató Cottbus.
2006. szeptember 11. 01:14 Federert Roddick sem tudta megállítani Megvédte címét a svájci Roger Federer az amerikai nyílt teniszbajnokságon, mivel a döntőben 2 óra 27 perc alatt, 6:2, 4:6, 7:5, 6:1-re győzött a hazai közönség előtt szereplő Andy Roddick ellen.
2006. szeptember 11. 00:46 A balközép koalíció nyerte a montenegrói választást Montenegróban a kormányon lévő balközép koalíció nyerte meg a parlamenti választásokat. A volt jugoszláv tagköztársaságban ez volt az elso voksolás azóta, hogy júniusban kivált a szerb-montenegrói államszövetségből.
2006. szeptember 10. 22:12 Holttest a kőbányai régi sörgyár egyik épületében Kislány holttestére bukkantak Kőbányán, a régi sörgyár egyik épületében vasárnap este - közölte a rendőrség.
2006. szeptember 10. 22:11 Érvénytelen az óbudai népszavazás Óbudán érvénytelen a Hajógyári-szigetre tervezett beruházásról tartott népszavazás. Tass Bálint, a III. kerületi választási iroda helyettes vezetője elmondta: a szavazásra jogosultaknak csak 14,4 százaléka adta le voksát.
2006. szeptember 10. 21:50 Nem rongálódott az Atlantis A szakemberek szerint nem sértették meg az Atlantis űrrepülőgép hővédő pajzsát a szombati start után az üzemanyagtartályról levált jég- és habszivacsdarabok.
2006. szeptember 10. 21:29 Ezüstérmes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Eb-n Ezüstérmes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon, mivel a döntőben 9-8-ra kikapott a címvédő házigazda szerb együttestől. Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata 5-2-re is vezetett, de a hazaiak simán fordítottak.
2006. szeptember 10. 21:19 Szlovákiai cigányverés Újabb rasszista indíttatású támadás történt Szlovákiában. Szereden három símaszkos férfi rontott rá szombaton egy roma családra, megsebesítve annak több tagját, köztük egy 6 éves kislányt.
2006. szeptember 10. 21:14 Megkezdte afganisztáni munkáját a magyar alakulat Afganisztánban megkezdte munkáját a Baglan tartományi újjáépítést biztosító magyar alakulat. A honvédelmi miniszter Szigetváron elmondta: valamennyi katona jól van.
2006. szeptember 10. 21:01 Van Nistelrooy triplájával nyert a Real A Real Madrid 4-1-re győzött a Levante otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
2006. szeptember 10. 20:53 Nehezen nyert az MTK Az MTK a vártnál nehezebben, 1-0-ra győzött az újonc Paks ellen a Hidegkuti Nándor Stadionban a labdarúgó NB I ötödik fordulójában.
2006. szeptember 10. 19:27 Juhász Ferenc: a Fidesz leszámolást akar A Fidesz nem versenyt akar egy riválissal, hanem leszámolást - mondta Juhász Ferenc vasárnap Pápán, a város szocialista polgármester-jelöltjének kampánynyitó nagygyűlés előtti sajtótájékoztatón.
2006. szeptember 10. 18:21 A hatos lottó 36. heti nyerőszámai - nyereményekkel A 36. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 3, 5, 15, 18, 42, 43. Pótszám: 12.
2006. szeptember 10. 18:16 A Győr Tatabányán győzött a Sopron elleni megyei rangadón A Győr 2-0-ra győzött a Sopron elleni megyei rangadón a labdarúgó NB I ötödik fordulójában. A meccset Tatabányán rendezték.
2006. szeptember 10. 18:02 Schumacher visszavonulása után is a Ferrarinál marad A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher visszavonulása után is a Ferrari Forma-1-es csapatát segíti - erről Jean Todt, a maranellói istálló főnöke beszélt. Összeállítás a reakciókból.
2006. szeptember 10. 17:57 Lebuktak az amerikai bértollnokok Az amerikai kormány Kuba-ellenes cikkekért titokban fizetett Miamiban élő újságíróknak.
2006. szeptember 10. 17:13 23 halálos áldozat az utakon A hétvégén 18 közúti balesetben összesen 23-an vesztették életüket, többen, mint az elmúlt két hétvégén összesen - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a hétvégi fokozott közúti ellenőrzések vasárnapi 16 órás adatai alapján.
20:41 Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni