Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
314.62
bux:
149507.97
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: Facebook

Meghalt a híres magyar popmenedzser

Elhunyt a Bonanza Banzai első menedzsere, Kovács Ákos is búcsúzik Fábián Tibortól.

„Az örök jószívű és kedélyes Fábián Tibor itt hagyott bennünket. Valahol a háttérben ő volt a 4. Bonanza-tag” – írta közösségi oldalán a DJ-producer Páll Attilát, aki elsőként számolt be a haláláról.

Fábián Tibor 1987-ben, a Pesti Műsor Csillag születik elnevezésű tehetségkutatójának zsűrijában figyelt fel a Kovács Ákos és Hauber Zsolt által alapított formációra, amely együttesként a tehetségkutatóban csak a középdöntőig jutott, az ő javaslatára szólista kategóriában Ede és a Bonanza Banzai néven folytatták a versenyt, és végül megszerezték a harmadik helyet. A formáció nézeteltérések miatt feloszlott, és később Fábián Tibor nyomására találtak egymásra újra a zenészek, és általa ismerték meg a harmadik tagot, Menczel Gábort – írja az Index.

A zenekar egykori menedzseréről Kovács Ákos és Hauber Zsolt is megemlékezett a közösségi oldalán. Ákos régi fotókkal búcsúzott egykori kollégájától, akinek a mai napig hálás azért, amit a Bonanza Banzaiért tett.

"Döbbenetes gyászhírt kaptam megint: Silk és Farkas atya után a Bonanza egykori menedzsere, Fábián Tibor is az égbe költözött. Ha ő annak idején nem visz be minket a Lemezgyárba, valószínűleg minden másképp alakul. A Pesti Műsor újságírójaként és a Csillag születik zsűrielnökeként ismertem meg, aztán a zenekari életünk napi szervezője és szereplője lett – nagyjából 1988 őszétől egészen az 1994-es Búcsúkoncertig. Sok mindent írhatnék róla, de most nem megy. Talán elég annyi, hogy a munkakapcsolatunk megszűnése után még vagy 15 évig minden lemezborítóm köszönetrovatába beírtam a nevét, mert hálás voltam neki. Ma is az vagyok. Nagyon nehéz élete volt. Isten nyugtassa!" – olvasható Ákos bejegyzésében.

Hauber Zsolt egy rövid interjúrészletet töltött fel a YouTube-csatornájára, amiben Fábián Tiborról beszél, illetve búcsúzik.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×