Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Kováts Adél, a Radnóti Színház megválasztott igazgatója a színházban 2015. október 2-án. A színésznőt a Fővárosi Közgyűlés október 1-jén választotta meg a Radnóti Színház új ügyvezető igazgatójának, miután Bálint András 30 év után nem pályázott újra a vezetői posztra. Az új igazgató megbízása február 1-től öt évre szól.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Kováts Adél vezetésével folytatódhat a Radnóti kiteljesedése

A főpolgármester döntése szerint újabb öt évig vezetheti a Radnóti Miklós Színházat Kováts Adél, aki az InfoRádiónak azt mondta: a teátrum ezután is bemutatkozási lehetőséget biztosít a kortárs drámaíróknak, és teret ad a női alkotóknak.

Úgy nevelték, hogy az ember elkezd valamit, folytatja és aztán befejezi, most azonban egyelőre a folytatás időszaka tart – fogalmazott az InfoRádiónak Kováts Adél. Mint mondta, rengeteg művészeti ambíciójuk van, amit még szeretnének kiteljesíteni.

Az irányt abszolúte jónak tartja a Radnóti Színháznál, amiben erőteljes a fiatalok bevonása, amit a jövőben is folytatni kíván. Ehhez pedig sikerült új helyszíneket is megteremteniük az elmúlt öt év alatt: a teátrum – jelenleg csökkentett – „nagyszínpada” mellett a próbatermet egy valódi játszótérré alakították át, és létrehozták a Radnóti Tesla Labort, ami már a múlt év csonka évadjában is a közönség számára bejáratott helyszínné tudott válni. Mindezek kiteljesedést nyújtanak a teátrum ambícióinak, a két lábon állás pedig egy unikalitást jelent, miként független csoportokkal tudnak együtt dolgozni, illetve játszási lehetőséget biztosítanak számukra.

Ugyanakkor szeretnék a továbbiakban is folytatni a „kortársiasítását” – tette hozzá a színházigazgató, aki szerint a Radnóti Színházban mindig is helyet kapott a magyar kortárs drámaírók bemutatkozása, így az elmúlt és az idei évadban is, voltaképp minden darab valamiképp annak számított, vagy azért, mert újrafordították, vagy mert eleve kortárs volt, amit nagyon fontos szempontnak tart.

A felsoroltak kiteljesítése és finomra hangolása mellett természetesen a női alkotók még intenzívebb bevonását is szeretné a színházigazgató, aki nagy boldogságnak nevezte a közös munkát a társulatával, illetve azokkal a közvetlen munkatársakkal, akikkel az ügyvezetői és a színház működtetésében együtt dolgozik.

Kováts Adél a pandémia miatt a korábbinál is szorosabb kapcsolatot tart szükségesnek a nézőkkel a kommunikációban, hogy egyáltalán tudják, hogy mi történik a színházzal, mikkel küzdenek, miután a járvány miatt nem rajtuk múlnak a különféle változások, és nekik is a központi intézkedéseket kell lekövetniük. Emellett a Radnótinak sincs más lehetősége a kapcsolattartásra a nézőivel, mint az előadásaik streamelése, ami a Csapodárok premierjével már kezdetét vette.A színházigazgató megjegyezte, fontos, hogy jó minőségű, igényes módon történjenek meg a felvételek, amik lehetőséget adnak arra, hogy vidékre, illetve a határon túlra is el tudják juttatni az üzeneteiket.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×