Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.31
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Harminc év: farkas, csótány, bárány a színpadon

Fekete bárányok, nagyvárosi farkasok - e két kifejezés mindegyike a Beatricét takarja. Nagy Feró és zenekara szombaton ad harmincéves jubileumi koncertet. Várhatóan lesz Pancsoló kislány, Nyolc óra munka (vagy inkább szórakozás) és baboskendő-lengetés is.

Harmincéves jubileumi koncertet ad szombaton, október 18-án este a Beatrice. Ha egy évet még várnának, akár negyvenéves jubileumi koncertet is adhatnának - viszont föl kellene léptetniük néhány hölgyet is.

A Beatricét ugyanis eredetileg Csuka Mónika és három barátnője hozta össze 1969-ben, akik időnként miniszoknyában uszítottak a rendszer ellen. A lányok gyakran cserélődtek, olyannyira, hogy egyszer csak egy fiú is "becserélődött" a zenekarba, aki nem volt más, mint Csuka Mónika akkori férje, Nagy Feró - őt pedig hamarosan többen is követték.


A Beatrice 1978-ban feloszlott, majd újjáalakult - immár kizárólag fiúkból. Mivel a keménykedő rockerek mégsem szórakoztathatták miniszoknyában a közönséget, ők direktebb formáját választották a lázadásnak.

Gyorsan megutáltatták magukat a rendszerrel, és a tiltott, tűrt, támogatott mindenható szentháromságából hamar az első kategóriában találták magukat. Az együttest rövid időn belül kitiltották az ország összes megyéjéből és a főváros minden kerületéből. Az állásával (és a koncerteket "felügyelő" ifjúgárdisták, vagy épp a munkásőrség miatt a rajongók testi épségével) játszott az a néhány művházigazgató, aki mégis játszani engedte őket.

Feró ekkoriban AC/DC-lázban égett (biztos ott lesz ő is a márciusi koncerten), számára az ausztrálok húzós muzsikája volt a minta. Itthon azonban rögtön ráragasztották együttesére, hogy punk - ennek hatására kezdett el a banda megismerkedni a Sex Pistols munkásságával (ők nyáron a Szigeten léptek fel).

Lemezről szó sem lehetett

Arról szó sem lehetett, hogy lemezt jelentessenek meg, a popcézár, Erdős Péter vezette hanglemezgyár csak egy 1980-as, közös Omega-LGT koncertlemezre engedett föl három számot az előzenekarként szereplő együttestől.

A Beatrice így a P.Mobillal és a Hobo Blues Banddel közösen alkotta a "fekete bárányokat". A három együttes hihetetlen népszerűségre tett szert a fiatalság, elsősorban a hatalom által csak "csöveseknek" nevezett szubkultúra körében.

A fekete bárányok 1981. augusztus 23-án együtt léptek fel a Hajógyári-szigeten, az előzenekar pedig az Albert Einstein Bizottság (eredetileg Központi Bizottság) volt. Itt ragadt rá Feróra a "nemzet csótánya" név, mint egyfajta állandó eposzi jelző - ezt persze magának köszönhette, tekintve hogy ő firkálta rá a szókapcsolatot az általa viselt, kissé megnyúlt fehér trikóra - az eredeti szöveg egyébként saját bevallása szerint az volt, hogy "nem nemzet csótánya".

Ez a koncert az oka annak, hogy Magyarország és Európa egyik vezető könnyűzenei eseménye, a Sziget Fesztivál nem valami lakott területektől látótávolságon kívül eső pusztában kerül megrendezésre, mint ahogy tőlünk nyugatra az szokás, hanem a városon belül - ugyanis az 1993-as Diáksziget megrendezését a fekete bárányok seregszemléje ihlette.

Fölmorzsolta a létbizonytalanság

A Beatricét fölmorzsolta az állandó létbizonytalanság, és 1981-ben felhagyott az "uszítással". Feró előbb az István, a királyban vállalta el Laborc magyar úr szerepét, majd összehozta a Bikinit (azóta ezt a felállást ős-Bikiniként tartja számon a közemlékezet), kiadva két igencsak avantgárd lemezt.

A rendszer enyhülésével viszont újjáalakította a Beatricét: 1988-ban jelent meg annak duplalemeze, rajta minden régi slágerrel. Ekkor már régen együttműködtek a zenekar állandó vendégével, Waszlawik "Gazember" Lászlóval is.



Ferótól sosem volt idegen a politika, még a köztársaságielnök-választáson is elindult (volna) 1990-ben. "Szakadt országnak szakadt elnököt! - állt a nemzet csótányának plakátjain. Azonban mivel végül nem őt bízták meg a nemzet egységének reprezentálásával, tovább folytatta a zenélést.

Továbbá vezette a Garázs című műsort, amelyben rengeteg, később nagy népszerűségre szert tevő rockbanda kezdte pályafutását, pár év múlva pedig ő játszotta Sárközy, a cigány szerepét az Egri csillagokból készült rockoperában.

A kilencvenes évek elején az egyik legnépszerűbb zenekarrá vált a Ricse, ekkor üvöltötte mindenki az új lemez címét: Utálom az egész XX. századot! A kilencvenes években nem utolsósorban Feró politikai szerepvállalásának köszönhetően (talán túlságosan beleélte magát Laborc szerepébe) a banda zenei átjáróházzá vált, közönsége nagyrészt lecserélődött. Volt, hogy a "főnök" csupa fiatal zenésszel vette magát körül, mígnem visszatért mellé egy-két régi pályatárs is.

Az október 18-i, este hétkor kezdődő koncerten remélhetőleg még több egykori ricsés zenész áll a színpadra, hogy elnyomják a Pancsoló kislányt, és régi rajongók is előkeresik a szekrény aljáról a dohos baboskendőt, odamerészkednek a Petőfi Csarnokba, hogy emlékezvén a "boldog, szép napokra", ha nem is nyolcat, de egy-két órát szórakozzanak a mókamester vezetésével, aki a Ford Fairlane kalandjaiban szinkronszínészként is bemutatkozott. Butitájm.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×