Pont öt évvel ezelőtt kezdtük a forgatókönyvet írni. Ez nagyjából két éves munka volt, majd újabb egy-két éves szakasz, míg az ember összeszedi rá a pénzt. De van egy utolsó kétéves szakasz, amikor az ember ezzel fekszik és ezzel kel. Hogy elmegyógyintézet, hogy Gizella, hogy napló, hogy morfium, hogy érzelmesség, a történetek, hogy hogyan vágjam, hogy milyen zenét használjak. Minden este ezzel bújni ágyba rengeteg kétség között és felébredni rengeteg kétség között, ettől jó szabadulni. Kicsit olyan, mint ha az ember kicsit kijönne a víz felszínére. Jó dolog, hogy az ember azt tudja mondani, hogy kész vagyok, be van fejezve.

A Screen International írt egy kritikát a filmről, és a szerző szerint az eredetisége mellett a leghatásosabbá az teszi az alkotást, ha az Ópiumot egy álomszerű utazásnak tekintjük egy különleges világba. Talán ennél aktuálisabb ez, mint ahogy a kritikus írta, hiszen ön többször nyilatkozta, hogy Csáth Géza művei alapján most nagyon erősen lehet valamit közölni az emberek állapotáról.

Igen, dacára annak, hogy ez egy 1913-ban játszódó film. És ahogy látom - hiszen már sok vidéki városban találkoztam a nézőkkel - hogy a film hat. És ez fontos, ha az ember azt merészeli mondani, hogy a mának csinál filmet. Valószínű, hogy olyan témákat feszeget, ami érdekli az embereket. Lehet utazásnak nevezni, de lehet egy szerelem szörnyű történetének is.