Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Vádat emeltek New Yorkban a metrón egy utast felgyújtó férfi ellen
Nyitókép: X / The Poll Lady

A New York-i gyújtogatót bíróság elé állították

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki a nagyváros egy metrókocsijában meggyújtotta egy utas ruháját; és az áldozat halálra égett.

A Brooklyn városrész bíróságára benyújtott vádirat szerint két rendbeli gyilkosság és gyújtogatás miatt vonnák felelősségre Sebastian Zapetát, egy 33 éves guatemalai állampolgárt. A férfi vasárnap reggel egy öngyújtóval lobbantotta lángra az állomáson tartózkodó metrókocsiban egy - a feltételezések szerint - alvó nő ruháját, majd inggel legyezve felszította a lángokat.

Az eddigi vizsgálat azt is megállapította, hogy a tettes ezt követően a Coney Island metróállomás egyik padján ülve nézte végig az áldozat halálát. Kihallgatásán azt mondta, hogy sok alkoholt fogyasztott, ezért nem emlékszik pontosan a történtekre. A tragikus esetet több kamera is megörökítette. Az áldozat személyazonosságát egyelőre nem sikerült megállapítani.

A rendőrség belső vizsgálatot is indított, mert egyes felvételek szerint a rendőrök késlekedtek a beavatkozással, ugyanakkor más utasok sem léptek közbe. A gyanúsítottat középiskolás diákok vallomása alapján fogták el, akik fotó alapján azonosították Sebastian Zapetát.

A 33 éves guatemalai férfi illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban, és Brooklyn egy hajléktalanszállóján élt.

A bevándorlási hatóságok adatai szerint Zapeta 2018 júniusában érkezett először az Egyesült Államokba illegálisan, akkor néhány napon belül kitoloncolták. Hogy második alkalommal mikor jutott be az országba, egyelőre nem tudták megállapítani.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×