Márciusban jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, hogy megalakult a dnyeperi flottilla. A dandár méretű egységet folyami naszádokkal és önjáró, 130 mm-es partvédő ágyúkkal látták el, a feladata pedig az, hogy a Dnyeper folyón és annak közvetlen közelében támogassa az orosz haderő előretörését, illetve a különleges erők akcióit. Később aztán a hivatalos orosz média némileg visszakozott a miniszter közlésétől mondván, hogy a flottilla egyelőre a szervezés korai stádiumában van, és még fegyvereket, illetve felszerelést kell szerezni az egységnek.

Ez persze nem lesz egyszerű, mivel a háborúban álló országban minden hadianyagra szükség van. Így aztán az új alakulat felszerelését és fegyvereit is más, már meglévő egységektől kénytelenek elvenni – írja a Defence Express. A portál idézi az orosz hadiflotta korábbi vezérkari főnökét, Viktor Kravcsenkót, aki a TASZSZ hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a Kaszpi-tengeri flottillától fognak hadfelszerelést átcsoportosítani az új alakulathoz. Viszont a Kreml most azt tudatta, hogy a fekete-tengeri flottától is átirányítanak fegyvereket, méghozzá a ritka, A-222 Bereg (magyarul part) önjáró lövegeket.

Mind ez idáig szó sem volt arról, hogy ezeket a hatalmas ágyúkat is Ukrajnába küldené az orosz hadvezetés. Érdemes hát közelebbről is megismerni a fegyvert, amelyből állítólag mindössze 36 darabot gyártottak, és azok kivétel nélkül a Fekete-tengeri flottához kerültek. A MAZ-543M, 8x8-as kerékképletű, tüzérségi teherautóra telepített ágyú egy hajófedélzeti löveg egyszerűbb változata. Az eredeti, AK-130-ast az egykori szovjet haditengerészet rakétás cirkálóira szánták, így volt ilyen fegyver az ukránok által elsüllyesztett Moszkva hadihajón is.

Az A-222 Bereg tervezése 1976-ban kezdődött a Szovjetunióban,

és 12 évig tartott, míg az első sorozatban gyártott példányok csak 2003-ban kerültek a flotta egységeihez. Az volt a cél, hogy ezekkel a hatalmas mobil lövegekkel fedjék le a partvédő rakéták holtterét. Az L54-es hosszúságú (vagyis a cső hossza az átmérő 54-szerese milliméterben) löveg akár 23 kilométerre lévő célok ellen is hatásos. A tűzgyorsaság percenként 10-12 lövés, és egy-egy ágyú javadalmazása 40 gránát. Ezekből kétfélét használnak: az F-44 nagy romboló erejű repeszgránátot és a légvédelmi célokra szolgáló Zs-44-est.

Bár félelmetes tűzerőt képvisel, mégsem sikerült külföldi vevőt találni rá, noha a szovjetek egykor komoly erőfeszítéseket tettek az export érdekében. Valószínűleg a csekély legyártott darabszám és a lövegek nehézkes használata lehetett ennek az oka. Az A-222 Bereget ugyanis 2-6 ágyúból álló ütegekbe szervezik és ezeket egy-egy tűzvezető központ irányítja. Ez radarral és egy elektrooptikai berendezéssel deríti fel a célokat, majd a mért adatok alapján komputer számolja ki a tüzeléshez szükséges lőelemeket. Az egész egy-két percet vesz igénybe, ami ma már elég hosszadalmas folyamatnak számít. Viszont enélkül a mobil ágyúk önállóan nem is képesek pontos lövéseket leadni, mivel nincs saját irányzórendszerük.

Ez az egyik nagy hátrányuk.

A másik az, hogy csak nagyon vékony páncélzattal rendelkeznek, amely legfeljebb a kézifegyverek lövedékei és esetleg a nem túl közel robbanó, tüzérségi gránátok repeszei ellen nyújt védelmet. Elvben, ha sikerül kilőni a tűzvezető központot, akkor az egész üteg harcképtelenné válik. De a vékony páncélzat miatt még egy kisebb drón támadását sem biztos, hogy veszteség nélkül megúszná a személyzet.

A nyilvánvaló gyengeségek dacára, ezek a hatalmas önjáró ágyúk mégiscsak rettenetes fegyvernek számítanak a harctéren. Megfelelő irányítással szörnyű pusztítást tudnak végezni a gyengén páncélozott ukrán harcjárművek vagy a támadó gyalogság soraiban.